Egészen messzire nyúlik vissza ez a történet. Egy kis faluban születtem Heves megyében, ahová azokon kívül, akik ide születettek, nagyon ritkán jönnek új emberek, nem kivételek ezalól a pápák sem. Bár több mint 700 éves a falu, ezalatt egyetlenegy pápa sem akart idejönni, persze ezt a történelemkönyvek sosem említik, pedig igaz.
Sosem fogom elfeledni, hogy 1991. augusztus 20-án, kedden fél 10-kor, miközben Őszentsége II. János Pál pápa a pápamobillal körbejárt a Hősök terén, és anyukámmal és a testvéremmel találkozott, én nem voltam ott, mivel a fent említett falu egyik árkának partján játszadoztam.
A gyerekkorom után a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozón sem találkoztam a katolikus egyház fejével, mert arra a villamosra nem szálltam fel, amelyről ő nem szállt le.
Majd 2021-ben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is elmaradt a találkozónk, és ezt egy igen különös véletlennek köszönhetjük, mert bár egy időben, egy városban, egy rendezvényen voltunk, de abban a pillanatban, amikor a pápa elhaladt azon a helyen, ahol én órák hossza óta álltam, épp félrehívtak a biztonsági emberek, hogy intézzem el az általam vezetett stáb belépési papírjait.
Felelőtlenül, 2023. április 28-án időben érkeztem a Szent István Bazilikához és az első sorban volt helyem, de a sors ismét kegyes volt hozzám, mert az előttem megálló rendőrségi kisbusz pont akkor takarta ki az érkező pápát, mikor ő odaért. Így ismét megtörténhetett az a feledhetetlen pillanat, hogy nem jött létre a találkozó.
2023. április 30-án, vasárnap, baráti nyomásnak engedve, átgondolatlanul ismét egy misére indultunk a Szentatyával. És bár a korábban említett faluból hajnalok hajnalán óvatlanul keltünk útra, egy rossz beengedőkapunak hála – amit előttem csuktak be és irányítottak át minket egy másik utcába – épp időben érkeztünk meg, hogy a tömeg legvégére álljunk, a nyilvános WC-k mellé, olyan srácok közé, akik arról beszéltgettek, hogy 10 perce még aludtak. Tehát ezen a szép napon sem találkoztam egyetlenegy pápával sem. Így továbbra is járhatom azon emberek kivételes útját, akik nem találkoztak Őszentségével.
A fiatalokért felelős helyettes államtitkár már nem ismeretlen követőinknek: Nagy-Vargha Zsófiát egy korábbi interjúnkban, a „Hétköznapi Hős” rovatunkban mutattuk be. Néhány hónapja a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkáraként dolgozik. Ennek apropóján ismét megkerestük, eddigi tapasztalatairól, feladatairól, valamint az előtte álló új kihívásokról kérdeztük.
Mi volt a legmeglepőbb dolog, amely helyettes államtitkárként az elmúlt időszakban ért?
Nagyon meglepő dolgok helyett inkább kellemes meglepetésekről tudok beszámolni. Mivel nem az államigazgatásból érkeztem, megengedhettem magamnak, hogy ne legyenek különösebb elvárásaim. (Nevet.) Jól esett, hogy a kollégák pozitívan fogadták az érkezésemet, az első pillanattól fogva nyitottak voltak. A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy új minisztérium, hét nagy szakterülettel; új a miniszter, és én is új szereplő vagyok. Nagyon pozitív, hogy közvetlen és állandó a kommunikáció a vezetők, kollégák között.
Hogyan tudnád összefoglalni a kívülállóknak azt, hogy mivel jár a pozíció, amelyet elvállaltál?
Három fontos terület tartozik a helyettes államtitkársághoz: a fiatalokért felelős szakterület, a tehetségügy és az önkéntes ügy. Mindegyik területen vannak tartalmi és operatív, vagyis technikai feladatok. A fiatalokat támogató intézkedések, például a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége, az ingyenes KRESZ- vagy nyelvvizsga mind hozzánk tartoznak. A jogszabályok előkészítésén túl az intézkedések kommunikációja, láthatóvá tétele is a feladatunk. Folyamatos az együttműködés és az egyeztetés a fontosabb ernyőszervezetekkel, társtárcákkal, civil partnerekkel. Eközben igyekszem a lehető legtöbb szakmai programra, találkozóra szóló meghívásnak eleget tenni, nem csak annak érdekében, hogy minél hamarabb megismerjem a terület fontos szereplőit, hanem azért is, hogy a fiatalok részéről érkező felvetéseket, javaslatokat, észrevételeket be tudjuk építeni a munkánkba. Emellett nagy és hálás terület a tehetséggondozás, számos kiváló programmal és kezdeményezéssel. Csak párat említve: évente több százezer gyermeket érünk el a Nemzeti Tehetség Programon belül ösztöndíjakkal, tanulmányi versenyekkel, mentorprogramokkal, képzésekkel, szakmai tanácsadással. 42 köznevelési intézményből álló úgynevezett Minősített Tehetséggondozó Műhely-hálózat jött létre az elmúlt években, ennek köszönhetően a tehetséges diákok a saját iskolájukban, saját tanáraiktól kapnak plusz lehetőséget arra, hogy fejlődjenek abban, amiben igazán jók. Minden évben kiemelt figyelmet kapnak a tehetséggondozás területén tevékenykedő pedagógusok is, az ő munkájukat a „Bonis Bona” díjjal ismerjük el. A Snétberger Zenei Tehetség Központ programja révén pedig évről évre hátrányos vagy halmozottan hátrányos, főként cigány fiatalok kapnak zenei képzést a Snétberger Ferenc világhírű gitárművész által vezetett központban. Sikeres a „Start” ösztöndíjprogramunk is, amellyel a fiatalok vállalkozási képességeit segítjük kibontakozni: innovatív ötleteikhez anyagi és szakmai támogatást is kaphatnak. A munkánk másik nagy szeletét a nemzetközi ifjúságpolitikai feladatok teszik ki. 2024-ben Magyarország ismét az Európai Unió soros elnöke lesz, és a tervek szerint az elnökség programjában szintén megjelenik majd az ifjúságpolitika. Erre kiemelten készülünk.
A 2022-es év pedig az Ifjúság Európai Éve. A tematikus évet idén éppen azért hirdették meg, mert a koronavírus okozta bezártság miatt Európa-szerte mindenki azt látta, hogy a fiatalokra külön fókuszt kell irányítani, hiszen a lezárások sok lehetőségtől fosztották meg őket. Ezért az Ifjúság Európai Éve róluk szól.
Ennek keretében itthon számos program valósult és valósul meg a Nemzeti Ifjúsági Tanács gondozásában.
Korábban voltak politikai ambícióid?
A politika, a közélet iránti vonzódás már középiskolás korom óta jelen van az életemben. Emlékszem, 2002-ben nem tudtam szavazni, mert néhány hónappal később töltöttem csak be a 18. életévemet. Rossz érzés volt, hogy néhány osztálytársam már szavazhat, én pedig még nem. Később, mikor pályaválasztás előtt álltam, már határozottan megfogalmazódott bennem: politikával, ezen belül pedig politikai újságírással szeretnék foglalkozni. Soha nem gondolkodtam pozíciókban, viszont bármilyen feladatot kaptam eddig az életemben, abba rögtön beleálltam. Visszatérve az eredeti kérdésre, ha nem kerestek volna meg, magamtól valószínűleg eszembe sem jut, hogy helyettes államtitkár legyek. (Nevet.)
Egy késő nyári délutánon nagyon jót beszélgethettem az idei Forráspont – Örömre hívtál rendezvény egyik előadójával, Ivicsics Borival. Jobban megismertük őt, mint egy több ezer fős rendezvényen. Tarts velünk egy jó beszélgetésre!
Te cigiztél valaha?
Nem. Miért?
Mert a hangod olyan rekedtes. Miért nem?
Testi adottság a rekedtes hang. Amúgy a cigizést hülyeségnek tartom. De öngyújtót tudok gyújtani.
Wow. Az menő, az még nekem se megy mindig. Kérlek mesélj nekem, mik történnek most az életedben?
Most kerültem új munkahelyre, úgyhogy minden megváltozik. Eddig részmunkaidőben dolgoztam és nagyon szabadon éltem, mellette rehabilitációs szakmérnöki képzésen is tanulok. De most teljes munkaidőben dolgozom a BKK-nál, aminek köze van a szakmámhoz – ugyanis közlekedésmérnök vagyok. Fontos nekem mint fogyatékkal élőnek, hogy tegyek a társadalmi befogadásért.
BKV-zni szeretsz?
Vezetni jobban szeretek.
Nem rossz itt Pesten dugózni?
De, de az például jó, hogy ingyen parkolhatok.
Tényleg, az tök jó. Nem gondolkoztál még azon, hogy taxizz?
Szeretnének az utasok, főleg, amikor beszállnak és meglátják, hogy nincs kezem. (Nevet.)
Hogyan indexelsz?
A fejemnél van a kapcsoló.
Mióta zenélsz? Hogyan kezdted el?
Már gyerekkoromban szerettem a zenét, édesapám rock lemezeit hallgattam. Az első bakelit lemezemet kb. 2007-ben vettem, egy techno lemez volt. Meg voltam őrülve az underground zenéért, ez a mai napig megmaradt. Aztán először 2010 környékén kaptam lehetőséget: rendszeresen zenélntem a gödöllői egyetem rádiójában, és akkor már bulikban is felléptem.
Hogyan készülsz egy fellépésre? Szoktál izgulni?
Először zenét válogatok. Aztán próbálom úgy összeállítani a szettet, hogy az fokozatosan építkezzen: a buli elejére könnyedebb zenéket választok, de a buli végén azért lehet erősebbeket is játszani.
Mindig izgulok egy fellépés előtt, de ez normális. Valamikor a buli előtti nap áll össze, hogy mit akarok játszani. Ha már a pult előtt vagyok, akkor azért felszabadulok és nagyon élvezem a zenélést.
DJ-ként mennyire tudod elengedni magadat ezekben a bulikban?
Akkor tudom igazán elengedni magam, ha a közönségnek is tetszik, amit csinálok. A cél az emberek szórakoztatása és az, hogy elengedjék a hétköznapi problémákat, miközben engem hallgatnak. Ha az emberek felszabadulnak a munkám hatására, az fantasztikus érzés. De azért próbálok olyan zenéket is játszani, amik nekem is tetszenek. Kell egy kis edukáció.
Milyen volt a nyarad? Munka vagy szórakozás?
Nagyon érdekes nyáron vagyok túl. Az elmúlt évek nehézségei után tudtam, hogy egy nagyon jó nyár lesz. Ez szerencsére így is lett. Rengeteget dolgoztam, de pár hetet tudtam nyaralni is. A legnagyobb élményem az volt, hogy elmentem hat barátommal Amerikába két hétre és felfedeztük a nyugati partot. DJ-ként persze nem meglepő, hogy nyáron sok a munka, hiszen főszezonról beszélünk.
Merre szoktál zenélni?
Szerencsére egyre több helyen találkoznak velem az emberek, főleg egyetemi bulikon, szalagavató after partykon. Egész nyáron minden szerdán a Fröccsterasznak voltam rezidens DJ-je. Állandó helyszínen nem vagyok fellelhető, de gyakran jelen vagyok a budapesti éjszakában. Ha valaki kifejezetten engem akar hallgatni, akkor az Instagram oldalamon kövessen, mert ott mindig szoktam kommunikálni, hogy hol lépek fel.
Szeretettel várunk mindentki a Heaven's Garden party sorozat következő bulijára!
Időpont: szeptember 24. 21.00
Heylszín: BUENA BÁR
Bővebb infó itt!
Jegyek elővételben itt!
Honnan a zene szeretete?
A zene először technikai oldalról jutott el hozzám. Már gimis koromban hangtechnikusként dolgoztam és mindig ott álltam egy színpad mellett. Nagyon szerettem a zenét. Egyszer csak szükség lett DJ-re a suli bulikon és mivel én értettem a technikához, én csináltam a bulit is. Ekkor tetszett meg, hogy színpadon állok és hatással tudok lenni az emberekre. Ezután persze még nagyon sok időt és energiát tettem bele, hogy kitanuljam a „DJ szakmát”.
Emellett az elektronikus zene és az EDM (Electric Dance Music) láz engem is teljesen elkapott és éreztem, hogy ezt akarom csinálni. Persze ma már árnyaltabb képet látok arról, hogy mit csinálok, de akkor teljes mértékben a tini érdeklődésem vitt.
Honnan ismered a Shoeshine-t?
A Shoeshine névvel az első találkozásom nagyon érdekes volt. Isaszegen voltunk az osztályunkkal egy lelkigyakorlaton és ott láttunk egy Shoeshine plakátot, amin az egyik ismerősünk szerepelt, de ekkor még nem tudtuk, mi is az a Shoeshine. A bulik kapcsán ismertem meg mélyebben az egészet.
Miben más egy Shoeshine party, mint más zenés esték?
Szerintem fontos megkülönböztetni azokat az estéket, ahol a zene van a főszerepben, és ahol nem. A Shoeshine bulik szerintem a második kategóriába esnek, mivel ez az emberekről, az ismerkedésről szól, amihez fontos kiegészítő a zene. Segít felszabadulni, jól érezni magad ilyen környezetben. Emellett azáltal, hogy a közösség ennyire fontos, nagyon kulturált társaságok és emberek jönnek el. Ez egy nagyon fontos erénye egy Shoeshine bulinak.
Bevallom, meglepett, amikor először megláttam egy facebook posztodat, amiben éppen egy esküvőn DJ-zel. Én elsősorban filmesként ismertelek, de ezek szerint van egy ilyen oldalad is?
Szerencsésnek mondhatom magam, mert azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Főállásban vállalkozom, sokan filmeket készítő rendezőként ismernek, azonban való igaz, van egy másik énem is, ha lehet így mondani. DJ-ként is szoktam tevékenykedni itt-ott.
Itt-ott? Ezt fejtsd ki bővebben!
Gyakorlatilag mindenhol, ahova felkérést kapok. Nagyon sok esküvőm van, amit hála Istennek szeretek is csinálni. Jó érzés részese lenni egy-egy ilyen meghatározó pillanatnak. Ezen kívül sok rendezvényre hívnak, de klubokban is szoktam játszani.
Na meg persze ott vannak a Heaven’s Garden bulik is. Na igen!
Ez szinte már annyira alap, hogy el is felejtettem mondani. De valóban, tulajdonképpen az egész DJ “karrierem” onnan indult, hogy kamaszkoromban elkezdtünk bulikat szervezni, akkor még Gödöllőn a helyi katolikus közösségben. Rendkívül hálás vagyok, mert fiatal éveimet ebben a nagyon jó alapokat adó keresztény közösségben tölthettem el, ami a mai napig meghatároz. Néhányan elkezdtünk azon gondolkodni, mit tudnánk mi adni ennek a közösségnek? Kiderült, hogy sok fiatalnak lenne igénye kultúrált és felszabadító szórakozási lehetőségre. Akkoriban volt egy kis klubunk a Gödöllői Kastély egyik hátsó részlegében, így arra gondoltunk lehetne tartani ott néhány bulit a közösség számára. Így indultak el az első ShoeShine bulik Gödöllőn 70-80 fővel. Aztán híre ment és hirtelen nagyon sokan lettünk egy-egy ilyen buliban. A környező kisebb településekről is elkezdtek “szivárogni” az emberek és lassan már nem fértünk be a helyre.
Hívő katolikus vagyok, és teljes meggyőződésem, hogy az élet Isten ajándéka, önmagában értékes, és emberként nincs jogunk rendelkezni fölötte. Szociológusként minden témának a társadalmi vetülete érdekel, így az elmúlt év abortuszról szóló vitái a közbeszédben, a törvénymódosítások és véleménycikkek mélyen elgondolkodtattak. Felmerült bennem a kérdés, hogy nekem Isten gyermekeként, szociológusként és nőként mi a dolgom ezzel a témával kapcsolatban, hogyan tudom rendszerbe terelni a rengeteg döntést, érvet, jogot, jogtalanságot, személyes és társadalmi hatást úgy, hogy ha erről kérdeznek, határozott választ tudjak adni. Ez a cikk ennek a gondolkodásnak az eredménye.
Az abortuszról való vita végeláthatatlan, lehet beszélni róla vallási, etikai, jogi, politikai, társadalmi, gazdasági és rengeteg más szempontból is, ezért szeretném kijelölni, hogy mi az a terület, amire ezt a cikket korlátozom. Ez a szöveg nem szól konkrét országok konkrét törvényeiről. A cikkben nem megyek bele a nagyon gyakori „hol kezdődik az élet” kérdésbe, az erőszakról szóló diskurzusba, nem sorolom fel a politikai okokat, csoportok érdekeit, vagy az etikai vitákat. Alapvetően az egyházzal értek egyet ezekben a kérdésekben, most azonban nem a személyes meggyőződéseimről írok, hanem az abortusztilalom, az egyház és a társadalom kapcsolatáról. Elméleti szinten, keresztény és társadalmi kontextusban szeretnék gondolkodni az Életről és a Szeretetről.
A vitaindító kérdésem ez: ha Isten országát akarjuk építeni, mindenképp örülnünk kell-e a teljes abortusztilalomnak?
Tudom, hogy sokaknak már a kérdés is botrányos, de ha itt nem zárod be felháborodva az oldalt, hanem tovább olvasol, lehet, hogy kiderül, hogy ez egy jogos kérdés. Nem a semmibe, vagy 2000 évvel ezelőtt teszem fel ugyanis ezt a kérdést, hanem a jelenlegi társadalmi helyzetben. Annak pedig része, hogy a fejlett országok többségében a vallás komoly jelentőségvesztésen ment keresztül az elmúlt kétszáz évben, és bár a személyes hit különböző formái mindenhol fellelhetőek, a vallási intézmények már nem befolyásolják a társadalom mindennapjait. Ezt úgy értem, hogy míg a középkori államegyházak korában mindenkire vonatkoztak a vallási szabályok és a normaszegést a társadalom szankcionálta, addig most már szabad döntés, hogy ki vonatkoztatja magára az egyház előírásait és erkölcsi normáit. Döntés, és egyben olyan lehetőség, ami sokak életében nem jelenik meg tisztán, mert rengetegen csak félinformációkkal, torz képekkel rendelkeznek az egyházról.
A társadalmi kontextus, amiben a kérdést vizsgálom, nagyjából úgy néz ki tehát, hogy nagy szükség van az evangelizációra; az abortuszra vonatkozó szabályokat szigorítják, és ez a veszteség, a kontrollálás érzését kelti sokakban; ezek az állami szabályozások pedig egyes társadalmakra érvényesek, de közvetlenül hatnak a személyes életünkre.
Az utóbbi évben többször láttunk olyan híreket, hogy egyes államokban teljesen betiltották az abortuszt, törvényileg büntethetővé vált az anya, az orvos, a segítő. A keresztény oldalak kommentszekcióiban nagyon sok „végre” kommentet és elégedettséget láttam, azonban úgy gondolom, ez lustaság és felelősséghárítás. Tudom, hogy erős szavak, de mindjárt megmagyarázom.
Egy tökéletes társadalomban, ahol az állam minden egyes polgárt képviselni tud, mert olyan nagy az egyenlőség és erősek a normák, hogy nagyon hasonlóak az érdekek, lehet, hogy valóban örülhetnénk egy ilyen törvénynek, mert működne. Meghoznák a törvényt, attól kezdve nem lenne egy abortusz sem, és kész.
A jelenlegi kontextusban azonban nem ez történik. A teljes abortusztilalom nem szünteti meg az abortuszt, csak az egészségügyileg biztonságos abortuszt. Itt belemehetnék abba, hogy a gyermekellátási, oktatási, örökbefogadási rendszer képes-e úgy kezelni a tilalom miatt megszülető nem kívánt, nem akart gyermekeket, hogy emberhez méltó életük legyen. De ezt a dobozt nem nyitom ki, mert nagyon hosszú lenne, inkább a személyes helyzetek lelki vonzataira, az egyház szerepére és a mi szerepünkre szeretnék koncentrálni.
Abból indulunk ki, hogy ha egy jelenlegi fejlett társadalomban teljes abortusztilalmat vezetnek be, akkor a terhességmegszakítások teljes témája átkerül a fekete zónába. Piaca nyílik az illegális abortuszoknak, nő a képzetlen emberek által végzett végzetes beavatkozások és a sérült vagy magára hagyott gyermekek száma. Miért?
Mert ez egy külső szabály, nem belső meggyőződés. Ez az a pont, amiről beszélnünk kell!
Még kisgyerek voltam, amikor nagymamám megmutatta, hogyan lehet egy nagyítóval tüzet gyújtani. Lenyűgözött, hogy az egy pontra fókuszált napfény milyen erőre képes, bár ekkor még nem igazán értettem, hogyan történik, csak sűrített fényt láttam, ami lángra lobbantja a száraz fűszálakat.
A sűrített, fókuszált fény erejét keresem felnőttként is, és máig ugyanakkora csodálattal tölt el ez a folyamat, mint legelőször. Igaz, hogy ma már önismeretnek hívom, de ez mindegy is, a lényeg ugyanaz – úgy irányítani a fényt, hogy valami igazán lényegi változás történjen a nyomán.
A napfény a pesti kiskertben csak akkor gyújtja meg magától a kiszáradt gyepet, ha összegyűjtve irányul egy helyre, de ettől még nem a nagyító ereje az, ami fellobbantja a lángot. Az energia, ami a változást létrehozza, jelen volt azelőtt is, csak egy kis segítségre volt szüksége ahhoz, hogy irányba álljon és jó helyen, jó időben elindulhasson a csoda: a fizika, vagy éppenséggel az emberi lélek csodája. Amikor valaki fog egy csomó figyelmet és tudatosságot, majd azt a lelkének, működésének egy pontjára irányítja, ott olyan mély átalakulás történhet, amit addig talán elképzelni sem tudott.
Persze, ezek a változások nem könnyűek. Sírás, kétségbeesés kíséri őket sokszor; de szemben a száraz fű ellobbanásával, az emberi önismereti munka eredménye értékes, szép és maradandó. Ráadásul nem is kell egyedül végigmennünk ezen az úton, és közösségben a változás égése is könnyebben elviselhető. Egymással és egymástól tanulva nem csak a saját fényünket fókuszáljuk, hanem a másikéból is kaphatunk – így kapcsolódva egyre mélyebben egymáshoz és önmagunkhoz.
Ez az önismeret, és még inkább, ez az önismereti csoport lényege. Meglátni a saját fényünket és a másikét, majd megvilágítani azt a pontot, ami változásra szorul, és egymást erősítve elindulni a formálódás felé. Természetesen fontos a biztonság: a tűz nem játék, jó, ha valaki biztosan tartja a nagyítót és vigyáz, hogy ne legyen erdőtűz a dologból. Ezért vannak a szakemberek – mint a Nagyító Alapítvány mentorai és trénerei, akik élesen látnak és biztos teret tudnak adni minden csoporttag fényének és változásának.
Nézd meg a kisfilmet, olvasd át a témákat és jelentkezz a legmesszebb vivő osztálykirándulásra – amiért elég csak Berekfürdőig utazni.
Mikor utaztál egy jót?
Ahol az utazás nem a megtett kilométerekben és a látnivaló számában mérhető, hanem a közösen megélt felismerésekben és az életedet örökre meghatározó pillanatokban.
Ha középiskolás vagy…
Ha tanár vagy…
Ha középiskolás gyermeked van…
Ha önkénteskednél…
Ha fejlesztenéd saját vagy a gyermeked önismeretét és kommunikációs képeségeit…
…akkor neked szól a Nagyító!
A Nagyító Alapítvány 20 éve tart elsősorban középiskolásoknak iskolán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő képzéseket.
Egy „osztálykirándulásnyi” idő alatt a résztvevők becsatlakozhatnak olyan tréningekbe, amelyek később segítik őket az önismeret, kommunikáció, szerelem-párkapcsolat, tolerancia, pályaválasztás, közösségfejlesztés, szenvedélyek és függőség témáiban… azaz röviden az Élet hétköznapjainak sikeresebb megélésében.
Egy 14. századi bölcsesség, hogy a puding próbája az evés. Az önismeret próbája a közösség. Hiába tudsz sok mindent magadról, ha a gyakorlatban ezt nem tudod használni. Ebben segíti a részvevőket a Nagyító Alapítvány alternatív osztálykirándulása.
Olyat csináltam, amiért a pokol hetedik bugyrában fogok megfőni. Végignéztem a Szexoktatás című sorozatot. Ha már a címén megbotránkoztál, ne nézd meg! A sorozatban sok a meztelenség, a szexuális téma és csúnyán beszélnek. Szerencsédre én bírom gyomorral az ilyen sorozatokat és kellőképp kíváncsi voltam, hogy belekezdjek.
A történet egy angliai konzervatív kisváros középiskolájában játszódik. A főszereplőnk, Otis, egy 16 éves fiú, aki – hát, hogy is mondjam – nem egy szívtipró. Inkább amolyan szürke kisegér, aki elveszne a tömegben, ha az anyja nem lenne szexuálpszichológus. Otis különleges képessége, hogy ösztönből tudja, hogyan kell beszélgetni és segíteni a társainak, főleg párkapcsolati témában. A suli kirekesztett lánya, Maeve rájön, hogy a szexterápiáért pénzt lehet kérni és innentől 3 évadon keresztül belelátunk a középiskolás fiatalok lelki világába, és amit ott találunk, azt az ellenségemnek sem kívánnám. Itt nem csak a szexre gondolok, mert a sorozat kitér a családi gondokra (válás, drog), a hitre, és önismereti problémákra is.
Maeve például egyedül él egy lakókocsiparkban. De miért él így és miből tartja fenn magát? Egy homoszexuális srác szeretheti Istent? Miért töri el a saját kezét egy úszóbajnok srác? Milyen hatása van egy szexuális zaklatásnak? Milyen lehet annak a fiúnak, akit nem szeret az apja? Lehet még önmegvalósítani 40 év felett? Van élet a válás után? Milyen károkat okoz, ha nem gyászoljuk meg azt, akit elvesztettünk?
Ezeken a problémákon, és még sok máson Otis segít (néha csak közvetve), és tény, hogy Otis munkája kiegyensúlyozottabbá és békésebbé teszi a gimnázium életét. Azonban visszatérő dilemma, hogy etikus-e nem szakemberként pénzt kérni a terápiáért? Természetesen nem, emiatt Otis rengetegszer fel akar hagyni vele, de mindig rájön, hogy rajta kívül senki nem tud segíteni társainak (és a tanárainak). A probléma ott kezdődik (és ezt veszi észre Otis is), hogy a diákok senkivel sem tudnak beszélni, nem mernek tanácsot kérni, nincs, aki normálisan felvilágosítsa őket. Egy prűd társadalomban, az „erkölcsös" szülők nem értik vagy már rég elfelejtették, hogy nekik milyen érzés volt kamasznak lenni. A legtöbb fiatal ezért rákényszeríti magát olyan tettekre, amiket nem szívesen csinál. Például a leszbikus lány nem meri elmondani a barátnőjének, hogy másik lányt szeret.
Kísérletet teszek a lehetetlenre. Megpróbálom leírni a megváltás lényegét röviden, azok a kérdések mentén, amiket egy hosszú vonatúton kaptam egy ismeretlennel való beszélgetés során.
Mindig fura egy olyan Isten, akinek az tetszik, hogy megölik a fiát. Vagy neked nem?
Upsz. Izgalmas felvetés. Először is, nem tetszik neki, de megengedte. Mivel ő egy azzal, akit megfeszítettek (Jézus), ezért ez neki is fájt. De a szeretetét – emberi módon - csak így tudta bemutatni. Megmutatta, hogy akkor is közeledik feléd (szeret), ha közben fájdalmat okozol neki.
Jézus direkt provokálta ki a keresztrefeszítést?
Nem hiszem, hogy provokálta. Ő tisztán élt és sokan nem bírták ezt elviselni, mert a hiányosságokra, tabutémákra emlékeztette őket. Tabu alatt azt értem, amivel nem akarsz szembenézni magadban.
Mi a megváltás?
A teremtmény keresztre feszítette teremtőjét.
Miért megváltás ez?
Mert arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos vagy.
A magyarországi személyi asszisztencia szolgáltatás megteremtéséért dolgozó Freekey két tagjával, Ivicsics Borbálával és Kunt Zsuzsannával készült beszélgetésünket olvashatjátok. Szó esik a szervezet céljairól, az önrendelkezés fontosságáról, és arról, hogy személyi asszisztencia segítségével hogyan válhatunk mindannyian saját életünk főszereplőivé.
Major Péter: Mit fontos tudnunk a Freekey-ről? Kik vagytok? Mi a célotok?
Ivicsics Borbála: A Freekey egy fogyatékos és nemfogyatékos emberekből álló csoport, akik alulról jövő kezdeményezésükkel szeretnék a fogyatékossággal élő emberek önrendelkezését segíteni. Tudományos és mozgalmi munkánkkal első sorban a személyi asszisztencia szolgáltatást kívánjuk megismertetni, megszervezni és működtetni. Egyediségünk abban mutatkozik meg, hogy a “semmit rólunk nélkülünk” elv alapján személyi asszisztencia felhasználók, kutatók és szövetségesek egyenrangú felekként vesznek részt a munkában.
M.P.: Mit jelent számotokra a Freekey elnevezés?
Kunt Zsuzsanna: A Freekey elnevezés a “kulcs a szabadsághoz” szlogenből született, mert a missziónk szerint az önrendelkezés biztosítása a személyi asszisztencia által egy nagyobb fokú szabadságot ad az életben. A Freekey elnevezésben van egy mögöttes tartalom is, kimondva angolul “freaky”-nek is lehet érteni, vagyis furának. Mi büszkén vállaljuk “furaságunkat”, azt, hogy eltérünk az átlagtól, különböző képességekkel másképp dolgozunk együtt, és nem akarjuk ezt elrejteni.
M.P.: Bori, te hogy kerültél a Freekey-be?
I.B.: Engem Csángó Dániel, aki maga is személyi asszisztencia-felhasználó, a Freekey egyik alapító tagja, hívott meg. Körülbelül fél évvel a meghívás előtt találkoztunk egy akadálymentes divat kiállításon (MOME - Normcore kiállítás), ahol én mint modell szerepeltem. Dani a kiállításon bemutatkozott nekem, beszélgettünk egy picit és telefonszámot cseréltünk.
M.P.: Pontosítsuk még, mi a személyi asszisztencia? Kiknek szól és miért fontos?
I.B.: Amikor Dani megkeresett, a személyi asszisztencia szó számomra elég idegen volt. Korábban részt vettem már nemzetközi projekteken, tréningeken, ahol találkoztam személyi asszisztencia használó emberrel, ezen kívül számomra nem sokat jelentett. Saját életemben is voltak és vannak segítő személyek, de ez leginkább a családtagjaimat jelenti és a barátaimat, ismerőseimet. Azokat, akiket meg merek kérni kisebb-nagyobb szívességekre, hogy segítsenek azokban, amiket én nem tudok megcsinálni. A Freekeyben való tevékenykedésem óta megismertem, hogy nem csak szívesség vagy önkéntes alapon lehet segítséget kérni, hanem szervezett formában, munkaviszony-szerűen is. Ez a személyi asszisztencia. Az asszisztens azért van ott, hogy segítsen abban, amit egyedül nem tudnánk kivitelezni, és ezért fizetést kap. Azoknak az embereknek szól, akik a másik ember segítsége által tudnak önállóan élni.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics