2000 óta keresztény fiatalok sokasága megállíthatatlan lelkesedéssel ver sátrat fesztiválról fesztiválra. No persze korántsem a „szimpla fesztivállakó” szerepében, hanem annál sokkal többről van szó.

A KözösPont Misszió elnevezésű ökumenikus szerveződés keretében keresztény fiatalok évről évre egyre több hazai könnyűzenei fesztiválon várják a betévedőket, hogy egyszerűen az életről, a világról, a hitről beszélgessenek, egyszóval közös pontra találjanak. Itt egyáltalán nem a "Töltsd ki és kapsz valamit!" vagy más ehhez hasonló, fesztiválokon jól megszokott sátorról van szó. S messze áll a laikusok által általában „várt” vagy elképzelt keresztény sátortól is. Nem akarnak Bibliát osztogatni, olcsó marketinggel meggyőzni, hittéríteni. Talán ugyanilyen ledöbbenést okozhat az is a nemhívők számára, hogy a sátorba betérve pár perc után kiderül, hogy a keresztények ugyanolyan emberek, nem életidegen dolgokkal foglalkoznak, s ugyanazon problémákkal küszködnek. Egy különbség van köztük. Az a többlet, amit az Istenbe vetett hit ad nekik, s melynek öröme mindannyiuk arcára kivetül.

Sokak szerint az is meglepő, hogy a három nagy keresztény felekezet - katolikusok, reformátusok és evangélikusok - békésen, konfliktusoktól mentes hangulatban képesek egymás mellett ülni, s kedélyesen társalogni. Mindezen meglepődések persze az elkerülhetetlen sztereotípiák, berögződött és generációkról generációkra átvitt előítéletek miatt állnak fenn. A KözösPontosok sátra egy tökéletes lehetőség a „falak ledöntésére”. Az eltökélt, kíváncsi fiatalok nem válogatják meg, hogy kik jöhetnek be, nincsen szabály arra sem, hogy miről kell beszélni, ítéleteket és közhelyeket mellőzve egy a lényeg, a beszélgetés, a megnyugvás, a közösség.

Természetesen – mielőtt olyan „semmitmondónak” tűnne a dolog - programokat is említsünk. A sátorba betérők minden nap egy adott témát kapnak, melyet különböző módon dolgozhatnak fel, a rajzolás-festéstől kezdve az agyagozáson át az egyszerű beszélgetésekig. Emellett írhatsz magadnak levelet, amelyet majd egy év múlva postán visszakapsz vagy például más fesztiválozók üzeneteit is kihalászhatod a palackpostából. Mint már korábban említettem, az elmúlt pár évben egyre több helyen találkozhattunk a KözösPont hívogató táblájával, legutóbb négy - a VOLT, a Fishing on Orfű, az Efott és a SZIN- könnyűzenei fesztiválon.

A korábbi tapasztalatok szerint a betérők kevesebb, mint 10%-ának van bármi fogalma a kereszténységről, így nem kis kihívásról van szó. A résztvevők viszont hihetetlen pozitív és magával ragadó élményekről számolnak be. Meséltek számos olyan látogatóról, akik kezdetben tartózkodva vagy akár kötözködve álltak hozzájuk, majd nem sokkal később azon kapták magukat, hogy mindennap a KözösPont sátrában vannak, akár az imádott együttes koncertjéről is lemondva. A KözösPont csapatához is lehet természetesen csatlakozni. A jelentkezők a nyári „turné” előtt komoly képzésen is részt vesznek. Idén már sajnos lezárult az erre szóló jelentkezési határidő, de nincs csüggedésre ok, az előbb írt sorok remélem mindenki érdeklődését felkeltették legalább annyira, hogy bekukkantson 2 koncert között a KözösPont sátrába!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú