1985. május 28-án születtem Balassagyarmaton. Szüleim a Nógrád megyei Borsosberényben élnek. 
Egy bátyám van, akinek idén született meg az első gyermeke. Nagyszüleim, akik közül már csak apai nagymamám él, valamint édesanyám hívők, a család és a rokonság nagy része azonban távol áll a hittől, vagy talán inkább az Egyháztól. Kiskoromtól fogva ministráltam. Szülőfalum akkoriban még a vallásosabb települések közé tartozott, ez mára sajnos gyökeresen megváltozott. Mivel nagyapám majd’ 50 évig kántor volt minálunk, általános iskolás koromban elkezdtem orgonát tanulni, majd 2002-ben a Váci Kántorképzőben szereztem képesítést. Ettől fogva Tolmács és Berkenye községek kántora voltam.
A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban érettségiztem 2003-ban. Akkoriban még csak meg sem fordult a fejemben az egyházi pálya. A templomokat inkább csak az orgonapad mögül, illetve műemlékként szemléltem. A rajz és az építészet nagyon érdekelt, ezért felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetemre. Az Építészmérnöki Kar végzése köztudottan nagy megterheléssel jár, ennek ellenére szerettem az egyetem hangulatát. Főleg az építészet története, a korstílusok fejlődése érdekelt, hiszen magamban soha nem láttam annyi fantáziát és alkotóerőt, mint a régi korok mestereiben. Három évet töltöttem a fővárosban, hétvégenként pedig hazajártam orgonálni. A lelki életem ebben ki is merült. Sem az imádságra, sem a gyónásra nem fordítottam különösebb gondot.
Nagyon jó ösztöndíjakat kaptam, ezért kétszer is jártam a Benelux államokban. Ott láthattam először olyan templomokat, melyeket azelőtt csak könyvekből ismertem, mint a hófehér tornyával égbe törő antwerpeni vagy a magasan a város feletti dombon álló brüsszeli katedrális. S mivel a Jóisten akkor már rég tudta, hogy mire készül velem kapcsolatban, talán akkor, ott, valami megérintett az Isten házának lelki gazdagságából is, mely a kőtemplomon túlmutat…
2005 őszén eldöntöttem, hogy szemináriumba megyek, de ezt mindenki előtt titkoltam. Amikor 2006 tavaszán végül elmondtam, mit szándékozok tenni, szüleim nagyon elszomorodtak, és szemmel láthatóan szenvedtek miatta. Még a lelkiatyám is, aki pedig akkor már 10 éve ismert, ellenezte, hogy félbehagyjam az egyetemet. Én viszont csak egy dolgot tudtam: Krisztus olyan erősen hív, hogy nem bírok tovább várni. Nem gondoltam végig, hogy a papi élet mivel jár, s hogy képes vagyok-e megfelelni az elvárásoknak. Csak azt tudtam, hogy mennem kell. Időközben szüleim elfogadták döntésemet, és velem együtt boldogok.
A Váci Szemináriumban egy évet töltöttem. Meghatározó volt itt számomra a görögkatolikusokkal való találkozás, akikhez azóta is erősen kötődöm.
Miklós püspök atya döntése nyomán 2007 őszén Rómába, a Pápai Német-Magyar Kollégiumba kerültem, tanulmányaimat pedig a Gergely Egyetemen végeztem. A Kollégium 60-70 növendéket számlál 14 országból, 45 különböző egyházmegyéből. A magyarok létszáma 15-20 körül mozgott az elmúlt években, az erdélyi és a délvidéki növendékekkel együtt. Nyári gyakorlataimat Regensburgban (2009) és Paderbornban (2010) végeztem, majd lehetőségem nyílt arra, hogy a 2010/11-es tanévet Németországban, a Fekete-erdő melletti Freiburgban töltsem. Római tanulmányaimat idén, közvetlenül a diakónusszentelés előtt zártam le.
Örülök, hogy megismerhetem ezt a nagyszerű közösséget itt, Gödöllőn, s noha a sportban sajnos igen ügyetlen vagyok, mégis igyekszem hozzájárulni magam is a Szentháromság plébánia életéhez.
