A 2014-es tavaszi Gyermekmarosra, amely a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként működik, több mint 550 gyermek érkezett. A gyerkőcök úgynevezett altáborokba csoportosultak, ki-ki életkorának megfelelően.
A nap ismerkedéssel és játékkal kezdődött, miután a szülők a csoportvezetőikre bízták csemetéiket. Előkerültek azok a játékok melyek előidézték a zsibongás kaotikus állapotát, mégis fegyelmezetten, ügyesen sikerült elindulni az iskolából ki a rétre. Verőfényes napsütés, meleg és vidámság kísérte kisebb túrának is beillő sétánkat a Duna mentén.
Mikor megérkeztünk arra a tisztásra ahol eltöltöttük az egész napunkat, Gégény Pisti és Nagy Lali várt minket egy közös éneklésre, illetve az első alkalomra, hogy találkozzunk Jézussal. Miután bevezették pár szóban a találkozó témáját, amely a SZEGÉNYSÉG volt, megkaptuk a „mosolygós kifliket” és letelepedtünk a fák alatt, elbújva kicsit a nap hevétől. Itt aztán kezdetét vette a móka. Volt, aki csak hűsölt, volt, aki fára mászott, aki beszélgetett, aki vizet csapolt a többieknek, akik játszottak és olyan csapat is volt, akik elindultak felfedező útra.
A kötetlen csoportprogramot követően egy rövid előadásra gyűlt össze a népes gyermeksereg. Ezt követően ismét csoportprogram. Nagyon meglepő és örömteli személyes élmény volt, amikor bekapcsolódtam két kislány beszélgetésébe, amiben arról tanakodtak, hogy elmenjenek-e lelki beszélgetésre vagy gyónásra? A csoportprogramra kaptunk egy feladatot, mely arról szólt, hogy egy orvosi pálcikára (ami jelen esetben a szegények jégkrém pálcikáját jelentette, jégkrém nélkül) Szentírás idézetet írjunk. Akadt egy kis bökkenő, ugyanis nem mindenki tudott írni. Így, rajzoltak és díszítgették, egymás vagy épp a szülők, testvérek, barátok számára. Személyes kedvencem az egyik kislány pálcikája volt, aki azt írta barátnőjének, piros gyöngybetűkkel: „Jézus Szeret!”.
Haladva tovább a nap programjában, következett egy vicces, megmozgatós akadályverseny, amit Böjte Csaba testvér fohászaival és gondolataival megajándékozott szentségimádás folytatott. A lelkesítő és tanulságos beszéd után, elindultunk a nap megkoronázásaként szolgáló szentmisére, immáron élményekkel a tarsolyban. A prédikáció nagyon szórakoztató és magvas volt. Megtanulhattuk, hogy az ember akkor lesz igazán boldog, ha megosztja magát, valamint az ő értékeit embertársaival. A hab a tortán az volt, mikor a népes gyereksereg bevonult a „nagyokhoz” a Nagymarosi szentmisére.
A Gyerekmaros utolsó momentuma, amikor a szülők megérkeztek az iskolához. Búcsút vettünk egymástól az őszi találkozás reményében s abban az örömteli hangulatban, ami az egymás megajándékozásából fakadt.
