Hazaérkeztünk a Csillagpont fesztiválról, ahol a téma a bizalom volt. A bizalom több irányú lehet: Isten felé, ember felé, önmagunk felé… Most az Istenbe vetett bizalomról írnék néhány sort.
Először is természetesen egy régi-régi vicc jut eszembe ami arról szól, hogy mi nem az Istenbe vetett bizalom: Egy mélyen hívő ember házát egyszer elönti az árvíz. Felmenekül a tetőre, majd imádkozni kezd Istenhez, hogy mentse meg őt. Egyszer csak jön egy csónak, kiabálnak neki, hogy szálljon be, de ő nem száll be, mert azt mondja: „Én hiszek Istenben, ezért engem meg fog menteni. Menjenek tovább!” Elmennek, emberünk pedig belefullad a vízbe. Felmegy a mennyországba és reklamál Istennél: „Uram, én mindig bíztam benned, most meg hiába imádkoztam, hiszen nem mentettél meg az árvíztől.” Isten pedig a következőt válaszolta: „Én próbáltalak megmenteni, hiszen küldtem számodra egy csónakot.”
Az Istenbe vetett bizalom tehát nem arról szól, hogy a hit által védve vagyok és nem esik majd semmi bajom. Az a helyzet, hogy még csónak sem biztos, hogy mindig jön, mert előbb-utóbb sajnálatos módon mind meghalunk, és akkor már nem evez arra senki.
Tehát mit jelent akkor szerintem az Istenbe vetett bizalom? Az abba vetett hitet jelenti, hogy az örök boldogságomat csak én veszíthetem el. Isten nem vezet olyan helyzetbe, amelyben ne maradhatnék meg mellette.
