Egy rövidke történetet szeretnék veletek megosztani, ami velem esett meg vasárnap reggel.
Aznapra beosztottak ügyelni a lovas klinikára Üllőre, ami azt jelentette hogy reggel nyolckor már harcra készen, fonendoszkóppal a nyakamban kell vigyorognom a kezelőben, valahol félúton Üllő és Ócsa között. Mivel hétvégén nem jár busz a klinikára, a legegyszerűbben úgy lehet oda kijutni – gondoltam én – hogy elvonatozom Üllőig és onnan kibiciklizem, kb fél óra tekerés, mi az nekem sík terepen?! A vonat 6.38-kor indult a Nyugatiból ezért én vasárnap reggel hatkor (!) biciklire pattantam és lelkesen karikáztam a Lágymányosi-hídtól a Margit-híd felé. Az első akadállyal a BME előtt találkoztam: a kerékpár út lezárva: fut, fut az út, egyszer csak fal. Nem viccelek, tényleg. Véletlenül ott állt néhány építőmunkás, akik megmutatták, merre tudom kikerülni az építkezést, sőt az egyikük még a parkoló autók tükrét is behajtotta, hogy átférjen köztük a biciklim.
Tekerek tovább, az idő gyorsan fogy, a hidak lassan. A Lánc- és a Margit híd között tudatosodott bennem, hogy ezt a vonatot bizony lekéstem. A Következő vonat 7.03-kor indul, igaz hogy nem áll meg Üllőn, de csak egy állomással megy tovább és Monoron át tudok szállni egy visszafelé menő személyvonatra, akkor csak negyed órát kések.
Nagy nehezen betaláltam a Nyugatiba (biciklivel ez nem könnyű!), ahol egy söprögető munkástól kérdeztem meg, hogy hol lehet jegyet venni. Véletlenül épp ráért, így segített nekem megküzdeni a jegykiadó automatával, még kerékpáros jegyet is vett nekem. Csakhogy félreértett engem és véletlenül Monorig.
Mindegy, fel kell szállnom a vonatra, nehogy azt is lekéssem. A kerékpár szállító kocsiban takarítómunkások pihentek. Az egyik srác megkérdezte, segítsen-e feltenni az akasztóra a cajgát. Áh, köszi – szabadkoztam- de nem kell, előbb meg kéne szerelnem. Ugyanis a kölcsön kapott bicikli nyergét sikerült annyival lejjebb engednem, hogy tövig lecsúszott, de fogalmam sem volt hogy hogyan fogom megemelni és rögzíteni. A srác véletlenül értett hozzá: két mozdulat és máris ott volt a nyereg, ahol szerettem volna, hogy legyen.
Elindulunk, jön a kalauz. Előadom neki, hogy igazából Üllőre szeretnék menni, csak nincs jegyem a másik vonatra és nem lesz időm megvenni az átszállás szoros volta miatt. Kedves volt, de jegyet másik vonatra nem adhatott, végül azt a tanácsot kaptam, hogy majd beszéljem meg a másik kalauzzal.
Vonat érkezik Monorra: 7.36, vonat indul Üllőre: 7.37. Azt hittem, meg lehet oldani valahogy, de jóformán le sem szálltam a vonatról, mikor a másik elindult, pedig még nem voltam rajta! Az információs hölgy kedvesen közölte, hogy Üllőre vonat legközelebb egy óra múlva megy – itt kezdtem kétségbe esni – aztán megbeszéltük, hogy biciklivel hamarabb átérek, csakhogy a 4es főúton kéne mennem, amin tilos biciklizni, meg veszélyes is. De ha menni kell, akkor menni kell.
Ekkor hívtam fel apukámat, hogy lehet ám imádkozni értem, mert helyzet van, aztán hátizsákom fölé felvettem a csúnya sárga mellényt, hogy legalább lássanak mielőtt elütnek és elindultam megkeresni a 4es utat. Az állomáson elmondták: bal, bal, vasút, jobb, de úgy látszik a jobb-bal dolgot még ilyen szinten sem tudom megjegyezni, így persze már a második kanyarnál –véletlenül - rossz felé fordultam. Valami azért gyanús volt, ezért amikor láttam egy sötét arcú munkás embert egy kisbolt előtt kávézni, megszólítottam: melyik út megyen itt Üllőre? Ő is mondta, hogy 16 km-t talán mégsem kéne a főúton bicikliznem, de mondtam neki, hogy muszáj, mert nyolcra oda kellett volna érnem (ez volt 7.50kor) és ezért nagyon sietek. Hümmögtünk még egy darabig aztán közölte, hogy elvisz. Merthogy véletlenül szállítmányozással foglalkozik és véletlenül itt a furgonja és véletlenül üres a csomagtér, ezért befér a biciklim.
A klinika kapujánál tett ki, 12 percet késtem. Véletlenül.