A szabadság rabságában címmel jelent meg Böjte Csaba, ferences szerzetes legújabb könyve a Helikon Kiadó gondozásában. A most májusban polcokra kerülő kötet nemcsak korunk társadalmáról és rosszul beidegződött, materialista mechanizmusairól állít fel egyfajta kórképet, hanem iránymutatást ad, hogy miként is lehetne máshogy, szeretetben, Istenre fókuszálva élni mindennapjainkat.
Csaba testvér már találó címével is megsejteti, hogy miről is olvashatunk a következő közel 200 oldalon keresztül. A feszültséget keltő oximoronnal nem másra, mint mai szabadság-képünk torzultságára és az abból származó fogságra utal.
Arra a napi valóságként megélt mutációra, hogy szabadság alatt azt értjük, mindent szabad, és folyamatosan azon is vagyunk, hogy a még meglévő korlátokat kiiktassuk az életünkből. „Lájkolhatunk és fröcsöghetünk, szabadon választhatunk társat és elválhatunk, szabad szerelemben élhetünk; dönthetünk testünkről, hogyan nézzen ki, átszabathatjuk, ha nem elég vonzó; eldönthetjük, hogy nem zavarja-e szabadságunkat a bennünk fogant élet; választhatunk, fiúk vagyunk vagy lányok, függetlenül attól, hogy milyen nemi jegyekkel születtünk; szabadon halálra dolgozhatjuk magunkat, hogy a jövedelmünket olyan dolgokra költsük, amelyek nélkül boldogan éltek őseink, és élhetnénk mi is; szabadon rángathatunk bárkit, és persze rángathatnak minket is az okoskütyük pórázán.” – írja az ajánlóban továbbvive a gondolatot Karikó Éva, a kötet szerkesztője. A nagy szabadságunkkal egyik élményből sodródunk a másikba, közben örök serdülőkorúnak maradva. És mi a végeredmény? Sokszor a reménytelenség, a káosz, a kiégés. A másik nagy probléma, hogy napjainkat a hiúság, a kapzsiság, a birtoklási vágy, a rangszerzés, és általánosan a világi javak hajszolása irányítja. Olyan felesleges terheket aggatunk magunkra, amelyek csak múlandó értékeket szolgálnak. Állandóan meg akarunk felelni valakinek, valaminek, és ahogy arra Böjte atya már az előszóban is jól rámutat, nem vesszük észre, hogy eközben életünk a különféle szerepek miatt egy „látszatéletté” alakul át. „A kérdés tehát csak az, hogy mire vágysz: a Végtelenre, vagy arra, hogy hozzád hasonló, marék porból született emberek csodáljanak, és olyan helyekre ültessenek, amelyek ma talán fontosak, de holnap már semmivé válnak?!” – teszi fel a kérdést Csaba testvér.
A pesszimista ítélet azonban csak kiindulópont és nem lesújtó mondanivaló a sokak által szívükbe zárt ferences szerzetes legújabb könyvében. Nem elmarasztalni és ítélkezni akar, hanem tanácsot, „használati útmutatót” nyújtani a boldog és teljes élethez. Párbeszédről, bűnbocsánatról és bizalomról beszél. Arról, hogy Isten miként GPS a mindennapi életünkben, hogy a bűnbánat olyan, mint az újratervezés, és a döntés a miénk, hogy elkötelezzük-e magunkat a szeretet mellett, vagy sem. Az előszó sorai után olyan rövid számokba szedett aforizmákat, gondolatokat, bibliai idézeteket olvashatunk a könyvben, melyek külön-külön is megállják helyüket és akár napokon át magukkal sodornak, továbbgondolásra késztetnek. Az egyik számomra leginkább megérint gondolatsor, amely már a legelején magával vitt, mikor Böjte atya azt írja, „nem tudsz annyira elkóborolni, hogy Istenünk ne tudna a legsötétebb zsákutcából is újratervezni mindent. Nem kap kicsinyes dührohamokat botlásaid láttán, szeret, mert a gyermeke vagy, kitartó jósággal mindig melletted van, és meg tudja mutatni a következő helyes lépést, az utat, mely célba vezet, mely által elérheted a legbensőbb álmaid!”
A kötet mindenki számára csak ajánlásra érdemes, úgyhogy ne késlekedjetek!
