Gondolatok a Bibliáról – 2. rész (Jn 1, 6-13)
A János evangélium első öt verse után, most a 6-13 verssel foglalkozom. Abban maradtunk a legutóbb, hogy János evangéliumának prológusa egyfajta kétszer-mondásként egy megismételt képpel adja tudtunkra az Igével kapcsolatos felelősségünket.
Ennek a kétszer-mondásnak a második felével foglalkoznék kicsit behatóbb módon.
Egyrészt, megbeszéltük, hogy az ismétlés (a tudás anyja) az olvasó érdekében történik. Másrészt, azért alkalmaz két képet, mert mindegyikben vannak olyan tartalmak, amit a másik képben nem tudna világosan kifejezni. A Szentírásban, úgy az Ó- mint a z Újszövetségben ez egy rendszeresen alkalmazott szövegszervezési eljárás, leggyakrabban 2 szinonim kifejezés egymás után szereplése mindössze. De nem mindig ilyen egyszerű. Hasonló kétszer-mondás található a Teremtés könyve elején álló két teremtéstörténetben is. Jól érezhető a két fejezeten, hogy nem lehetett őket egy szöveggé szerkeszteni, olyan meglátások, megközelítések vannak bennük, amiket nem lehetett "összeheggeszteni", külön-külön kellett helyet kapniuk.
A János prológus első 5 és azt követő 8 verse is ilyen. A 14. vers tételmondatát hivatott mindkét szakasz megalapozni. Az előző írásomban tárgyalt rész a felső ág - az emberen túlmutató dimenzió felőli rész, a jelenlegi pedig az emberi belátással (talán) befogadható alsó ág.
Néhány szembenálló szöveg elemre támaszkodnék:
Kezdetben volt az Ige VS Megjelent egy ember.
Az Ige Isten volt VS (az ember) neve János.
Minden általa lett VS tanúságot tenni jött
Benne élet volt VS nem ő volt
Az emberek világossága VS tanúságot tenni jött a világosságról
A világosság a sötétben fénylik = általa lett a világ
A sötétség nem fogadta be = övéi nem fogadták be
Szép, 6+1 lépésben levezetett építmény pont, mint a teremtéstörténet, amire mintaként tekint. Látszik, hogy nem a teremtésszöveg szókészletét, hanem az ütemezettségét, a szövegszintek egymásra épülésének mechanizmusát veszi át. Ezt átvenni és megalkotni szolgai másolás nélkül, az én szememben szakmai bravúr.
A szerkezetéről talán ennyit elegendő hangsúlyozni. Nézzük az "alsó ágat" közelebbről! "Megjelent". Ez a szó ugyanaz a szó görögül, mint amikor azt mondja a 3. vers, hogy minden általa "lett". Az ember (ahogy minden) az Ige által lett. Nem csak János, de ő különösen is - azt hangsúlyozza, hogy Isten küldte. A küldetése kiemeli a többi közül - a mi nézőpontunkból - de valójában épp a küldetése az, ami a sötétségbe, a tömegbe be- vagy letaszítja. Pontosan az történik vele, mint utána az Igével. Erősen érzékelteti a "jött" igével és sok mással a köztük levő mély közösséget. A tanú-szerep érdekes dolog: nemcsak befogadja a világosságot, hanem "reflektorfénybe állítja" a világosságot. Kicsit képzavarnak tűnik, mert olyan, mint aki a Napot fűti. Igen, ez szándékos. Istennek nincs szüksége tanúkra. Istennek nincs szüksége lábmosásra, hogy tiszta legyen. Az ember az, aki érdemet szerez magának azzal, hogy a kenetet az Úr lábára borítja, hogy reflektorfénybe állítja a világosságot - hogy fűti a Napot. Metafizikai értelemben - azaz végső soron - nem azért érdemszerzőek ezek a tettek, mert valami objektív hasznot generálnak, hanem azért, mert Isten küldetését beteljesítik. Az ember nem piaci haszonért lett, hanem azért lett, hogy Isten kedvében járjon.
A küldetése Isten tetszését elnyerni - metafizikai értelemben - vagyis tulajdonképpen végső soron. János és Mária Magdolna pontosan ezt teszik. Világítják a világosságot, kiöntik az éves bevételt, emberi szemmel nézve tékozolnak. Amikor így minősítünk, nem fogadjuk be Isten világosságát, sötétség vagyunk. Vakok, süketek, keményszívűek, meddők. Ha viszont befogadjuk, hatalmat kapunk Isten gyermekévé lenni. Isten hatalma olyan hatalom, amit tékozló volumenben lehet szórni, nem fogy ki. Mértékét a korlátlan bőség jelzi, amivel a világosság is árad. "Felkelti napját jókra és gonoszakra egyaránt". A bekezdés második fele közhelynek hathat. Közhely, de nem megy. Hát jön János, és újra elmondja. Aztán a másik János (az evangélista) és elmondja kétszer. Aztán mások. De még mindig nem megy. Performatív ellentmondásba keveredünk, ha azt gondoljuk, hogy azért jönnek, hogy majd attól menni fog. Nem ezért jöttek.
Az általuk befogadott és belőlük esztelenül, kontrollálatlanul áradó világosságnak engedelmeskednek extatikus állapotban, annak örülnek, hogy a világosság világít.
Szeretem az Új Fordítású biblia "bizonyság" szavát (a tanúság szó alternatívája). Azért szeretem, mert benne van a vallásunk egyik alapszavára, az Ámenre való eltéveszthetetlen utalás. A "bizony" szó hűséget, Igen-mondást jelent. Amikor a 13. verset kerülgetjük, be kell látni, hogy ott nem a nemzésről, vagy efféléről van szó, hanem a világosság befogadásáról. Amikor befogadod a világosságot, megszületsz Istentől. Ez nem a test által történik, nem emberi akaratból, hanem a világosság erejéből. Lappang itt egy titok. A "minden általa lett" és az "Istentől születtek" között nagy kérdés, hogy VS vagy = jelet kell tenni.
Egyrészt a szöveg retorikája szembeállítja őket egymással. Másrészt pedig a "minden általa lett" ez egy nagyon tág kijelentés, hogyan is gondolhatja valaki, hogy ez alól létezik kivétel? Kivétel nem létezik, ez alól legalábbis nem. Ez a titok, a "lett" és a "szü(lett)ek" közti differencia fog feltárulni a következő rövid szakaszból - legközelebb.
