Kedves Olvasó! Bemutatom neked Kárpáti Kirát.
Kira egy húszas éveiben járó fiatal magyar lány. Tanul, dolgozik, éli mindennapi életét. Tettre kész, pörög, aktívan és örömmel éli az életét, mint bármelyikünk. 2017 nyarán súlyos autóbalesetet szenvedett. Életben maradt, azonban az élete nagyot fordult.
Négy hónapot töltött kórházban és ma már jó úton van a teljes felépülés irányába. Többek kérésére, Kira egy személyes hangvételű blogot kezdett írni rövid, de meghatározó és átformáló történetéről. A balesetről, a felépülésről szenvedésről és örömökről. Arról, hogy mivel találkozott sorsfordító balesete után. A Nappalok és Éjjelek blog posztjait szeretettel ajánlom neked a shoeshine.hu lapjain!
Az első poszt címe: "Itt a pillanat"
Hát íme, itt a pillanat. Elkezdem most megosztani írásban azt az elképzelhetetlen és felfoghatatlan történetet, amit az elmúlt fél évben megéltem, jelenleg is megélek, és ki tudja pontosan meddig még. Nagyon őszintén, félek picit ettől a formától, az írástól, az internet végeláthatatlanságától. Viszont azt gondolom, akkor van értelme a történetek megosztásának, ha igazán őszinte, valóságos és mély, az örömteli és a borzalmas részeket is megmutatja, vagy mutat belőlük.
Nos, úgy döntöttem, megadom a bizalmat, mert én is megkaptam Istentől. Kaptam bizalmat arra, hogy éljek még, hogy dolgozzak még a bennem rejlő lehetőségeken és hogy élvezhessem még a szépet, ami a világunkban jelen van.
Aki nem ismer közelről, annak egy rövid megjegyzés a történetekben sokszor említett Istenről, angyalokról, hitről. Nem tudom, lehet-e nálam hit kérdésben "empatikusabb" ember? Persze. Tutira. De a lényeg, én eléggé az vagyok. Ha nem a jelenlegi a témáról írnék, nagy valószínűséggel ki is hagynám az Isten szót a történetből. De most nem fog menni. Sokféleképpen lehetne a történteket magyarázni, megélni. Számomra viszont mégis egyértelmű, hogy Isten az, aki a legfőbb erőforrásom és kísérőm az egész úton. Vele, nekem eddig is elég személyes kapcsolatom volt, sokszor tudtam rá támaszkodni, sokszor éreztem azt, hogy vezeti az utam. Nyitja vagy zárja előttem a kapukat. Gyógyított is, és közelebb is vitt belső önmagamhoz. Az én szememben Ő a legerősebb, legvédelmezőbb Apa. Aki küzd értem, folyamatosan figyel rám, szurkol nekem, türelmes velem, és őszinte is, ha nem jó az irány. Azt akarja, hogy kimaxoljam az életet, a lehetőségeimet. Erről írni, tényleg nagyon személyes nekem, főleg ha olyan valaki olvassa, aki nem ismer igazán. Na, de... ha neked, kedves Olvasó nincs ilyen jellegű kapcsolatod, szkeptikus vagy, esetleg máshogy nevezed az élet láthatatlan irányítóját, nekem abszolút rendben van. Nincs bennem térítési szándék. Amit kérek, hogy ha jössz velem a blogon, akkor legyél nyitott, figyelj befelé, önmagadra és találd meg mindazt a cikkekben, ami neked itt és most valamit adni képes.
Nem tudom az élet titkát, nem tudom, mi a tuti. Nincs egyetlen módszer, nincs nagy igazság. Nem ismerem sokszor még a saját kérdéseimre sem a választ. Ami van, azaz, hogy most, 2017. december 7-én élek, mozog mindenem, munkaképes vagyok, tudok beszélni, forog az agyam, tudok magamtól levegőt venni, egyedül enni, egyedül vécézni, egyedül fürdeni, hajat mosni, öltözni, tornázni, tudok segítség nélkül járni, állni és ülni is. Tudok tenni magamért. Nem vagyok kiszolgáltatott.
Ezek eddig megélt 27 évem során természetesek voltak, de július 3-án, kb. 10 másodperc alatt mindez megváltozott egy jó időre.
Sokáig nem volt egyértelmű, hogy ma, az előző mondatokat egyáltalán leírhatom magamról. Életem legkeményebb fél évén vagyok túl. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek, hogy nekem autóbalesetem lehet, hogy vége lehet az életemnek nagyjából 2 pillanat alatt.
De azt sem gondoltam volna, hogy képes lehetek túlélni azokat a fájdalmakat, amik mögöttem vannak. Az élet kemény, kiszámíthatatlan, és nem mindig igazságos. Nincs olyan, hogy megérdemled, vagy nem. Tervezhetsz, küzdhetsz, de van olyan erő, ami mindent felülír. Az anyag elfárad, az erő elfogy, a pénz diktál, a fontos papírok eltűnnek, az idő kevés, nem mindig a megfelelő ember kezel, nem elég a figyelem, a fertőzés megtalál, a fájdalom erősödik. Van amikor nem azon múlik, hogy összeszeded-e magad. Amikor nincs benned több. Igenis tud csúcsosodni a szar, tud gyűlni a genny. Igen mindez létezik.
Viszont olyan is van, hogy egy ismeretlen megáll miattad az autópályán, hogy egy egész konvojnyi ember dolgozik az életedért. Van, hogy hat a gyógyszer, hogy segít a sírás. Van, aki képes úgy fordítani az ágyon, hogy ne üvölts az életedért a fájdalomtól. Van olyan vicc is, ami segít túlélni. Van ember, aki megetet. Van, aki mozgósít mindent érted. És van a légzés is. Van áramlás. Tud csökkenni a rossz érzés, tud tompulni az, amiről azt hiszed, nem éled túl. Van olyan földön túli Erő, ami felkarol. Van Isten, aki velem van, és akinek ugyanúgy fáj a legkisebb hajszálam görbülése is, mint nekem. Vannak angyalok, akik nem engedik, hogy betontömbnek ütközzek. Akik vigyáznak a koponyámra. Akik vigyáznak a csigolyáimra, akik vigyáznak a gerincvelőmre. Akik vigyáznak a tüdőmre, mert még szükségem lesz rá.
Szóval igen, 2017. július 3-án életben maradtam, és nem bénultam le. A körülményekhez képest a lehető legjobban alakult minden. Négy hónapig feküdtem kórházban, 4 hete volt az utolsó nyaki csigolyaműtétem. Ez a dátum valami újnak a kezdete, bár azt még nem tudom minek. Új fejezet, fehér lap, új lehetőség, fordulás. Kaptam egy új életet. Isten akarta, hogy még éljek egy kicsit, és ráadásul mindezt épen. Hálás vagyok. Értetlen is és bizonytalan. Meg érzékeny is. És elég lassú és dekoncentrált. Van egy csomó kérdésem. Keresem, hogy mit akar tőlem Isten, mi legyen a következő lépés. Van bennem tettvágy, alkotásvágy. Van bennem sok-sok szeretet és öröm. És persze van még a könnyeimből is bőven. Úton vagyok, folyamatban vagyok, küzdésben vagyok. Küzdök a testem felépüléséért, a türelemért, a kitartásomért. Eközben pedig irtó büszke is vagyok testemre-lelkemre, hogy mindezt végigcsináltuk.
Rengeteg dolog történt velem az elmúlt fél évben, persze azelőtt is. Ebben a blogban megosztok veletek néhány történetet, melyek talán titeket is támogathatnak, szolgálhatnak, esetleg erőt adhatnak egy nehéz helyzetben. Fogadjátok sok szeretettel, bízom benne, hogy lesz köztük mindenki számára olyan, amit magával tud vinni a saját útjára.
