Atya csak egy van – a gyerekgyónásról
Emlékszem az első gyónásomra. 10 éves voltam, az iskolai hittanról mentünk – óra alatt – a hosszú folyosón, a régi iskolaépület legeldugottabb sarkába. Az a része az épületnek amúgy is nagyon elvarázsolt volt, kihalt, sötét és inkább ijesztő, mint izgalmas. Nem szerettem odajárni. Nem emlékszem, hogy azon kívül, hogy meg kellett tanulni a gyónási szöveget, bármi másra felkészítettek volna az akkori hitoktatóim, az iskola lelkésze. Talán emiatt alakult úgy, hogy hosszú éveken át, letudva a kötelező gyónást, mindig ugyanazokat a bűnöket mondtam fel. „Nem voltam misén, tiszteletlen voltam szüleimmel, tanáraimmal, régen gyóntam stb.” 23 évet kellett várnom arra, hogy lássam, másként is lehet: a 10 éves gyerekemet ugyanis odafigyeléssel, szeretettel készítették a Jézussal való találkozásra. Merthogy a gyónás is az!
Az, hogy a bűneinket megosztjuk egy másik emberrel – sokak számára kényelmetlen, furcsa szituáció. Pláne az, hogy ezt egy gyereknek is kötelezővé teszik, akár már 9-10 éves korában. Az elsőáldozás ideje ugyanis ekkor jön el, ami pedig együtt jár az első gyónással. Nekem is furcsa volt hallanom, amikor a hittan tanár egy szülői értekezleten azt mondta: a gyerekek általában minimum 20 bűnt fel tudnak sorolni az első gyónásukon, de volt olyan, aki 80-ig is eljutott. 20? 80? Az volt az első gondolatom, hogy szegény gyerek! Én sem tudom felsorolni 20 bűnét! Pedig tudok nem elfogult is lenni vele. Egyébként is az az egyik leggyakrabban elhangzó kritika a katolikus egyházzal szemben, hogy „bűnösként” állít be minden egyes embert. Még a gyerekeket is! Nekem is nehéz volt megértenem a lényegét. Aztán amikor azt láttam, hogy a gyónás előtt pár nappal lelkesen vonul félre a 10 éves nagyfiú a ház egyik csendes sarkába, meggyújt egy gyertyát, majd szűk egy órát el tud gondolkozni azon, hogy mi az, amivel megbántotta a Jóistent és ezzel akár az embereket, felülírtam a gyónásról megkövesedett véleményemet. Nem is rossz, ha már gyerekkorban gondolkoznia kell azon, mi a rossz az életében. Ahogy az iskola lelkésze mondta: nagyon jó személyiségfejlesztő „gyakorlat” a gyónás. Tetszik az is, hogy az első kis „bűnlistát” közösen égették el gyónás után a gyerekek. A hitoktató buzdítására pedig itthon ünnepi ebéd várta a nagyfiamat. Bár kicsit furcsa volt kimondani, hogy sül a torta az első gyónásra, de jó volt megünnepelni a találkozását Jézussal. Szerintem olyan jó élmény volt neki az első, hogy akkor is lesz kedve gyónni, ha nem kap érte mindig tortát.
Kálmán Imre atyát, a soproni Szent Imre plébánia plébánosát is megkérdeztem a többi között arról, hogy:
1. Miért jó az, ha már kisgyerekként meg kell fogalmazni a bűneinket? Nem táplálja ez az emberbe a „javíthatatlan, eleve rossz vagyok” érzést?
Érdemes megkérdezni a gyereket: ha megbántod a szüleidet vagy a testvéredet, mit csinálsz a nap végén?! (És nem egy évben egyszer!) Kibékülsz vele! Ez a cél. Benne van a Szentírásban is: „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött” (Ef 4,26b). Arra kell törekednünk, hogy kibékülve tudjunk egymással élni. Istennek vannak szabályai, mint ahogy egy családnak is vannak belső törvényei, ami ellen ha vétek, akkor a nap végén azt rendbe kell hoznom. Istentől a szentgyónásban kérünk bocsánatot. Neki az a nagy előnye, ha mi bűnbánattal tesszük ezt, akkor biztosan megbocsájt. Ennek szentségi pecsétje a bűnbánat szentsége, amit ráadásul Jézus az apostolaira bízott (ahogyan a keresztséget is.) Ez nem az egyház érdeme, hanem Jézus ajándéka az egyház részére. Minden Isten akaratát kereső embernek teljes lelki gyógyulást jelent az, ha a saját emberi bűnei ellenére a teremtő Isten kíváncsi rá és hatalma van a bűnöket eltörölni. Isten ugyanis nem csak megbocsájt és elfelejti a bűneinket, hanem el is törli azokat.
2. Mondjuk-e a gyereknek, hogy menjen gyónni vagy várjuk meg míg saját magának lesz igénye rá? (Rá kell-e szoktatni kezdetben a gyónásra?)
Az egyház évente egyszer írja elő, húsvét előtt, nagyböjt táján a szentgyónást. Arra lehet emlékeztetni a gyerekeket, hogy ha egy évben csak egyszer kérne bocsánatot a szüleitől, a testvéreitől, milyen lenne a családja… Alsó tagozatban amiatt érdemes kötelezővé tenni, hogy rutint szerezzen a gyerek, hogy később már ne a szövegére figyeljen. Olyan ez, mint a szorzótábla. Behajtom akkor is a gyereken, ha nem jó matekos. A szorzótáblát tudnia kell. Aztán hogy hányszor szoroz utána, az már egy másik kérdés, az az ő szabadsága. De valószínű rá fog jönni, hogy szüksége van erre a tudásra. Miért 9-10 éves korban mennek először? Ez a korosztály ugyanis már követ el személyes bűnt, ennél kisebb korban még nincs erkölcsi értelemben vett cselekvő alany. Egy kis óvodás ugyan rosszalkodik, de nem mondjuk rá, hogy bűnös, mert ő még nem is tudja tudatosan felismerni a bűnt.
Az előző részt itt olvashatod!
