Számel Kata vagyok, 20 éves, egyetemista. Katolikus közegben nőttem fel, ott is tértem meg. Szeretem, mikor az életem legkülönbözőbb eseményeiben felfedezem Istent. Ő ott van egy kövön nőtt sárga virágban, egy idős bácsi fáradt arcában a buszon, egy esős naplementében vagy egy könyv előszavában… Minden mindenben. Ezekről az alkalmakról olvashattok ebben a sorozatban, mikor Isten arca felbukkant és én észrevettem.
A szüleim nemrég vettek a falu szélén egy „hegyet”. Most ne egy magas sziklás domborzati képződményt képzeljetek el! Nálunk így nevezik a közeli domboldalon fekvő telket, ahol az ember szőlőt, zöldséget, virágot termel.
A mi hegyünk egy kicsi, lejtős telek, tele mogyoróbokros bozóttal és gazzal. Áll rajta két nagy mandulafa is. A nagyobbik mandulafát teljesen befutotta a borostyán. A telek előző gazdája megöregedett és már nem gondozta a növényt. A csuklónyi vastag indák átszőtték, felkúsztak a törzsén és szinte megfojtották. Szegény mandulafának már csak pár zöld levele kandikált ki a fojtó élősködő lombja közül. De még élt és küzdött! Ezért a szüleim baltával elvágták a borostyán vastag szárát a fa tövénél, hogy elpusztuljon. A borostyán pár hét alatt elszáradt, de a halott ágak még erősen kapaszkodtak a fa törzsébe.
A családdal kijelöltünk egy napot, mikor kitisztítjuk a telket. Én vállaltam, hogy leszedem az elhalt borostyánt a fáról. Ahogy vagdostam az élősködő növény ágait, egyre fontosabbá vált nekem a fa. Arra gondoltam, hogy Isten is így tisztít meg engem a bűntől. Amikor találkoztam Jézussal, akkor elvágta a borostyán szárát, Ő legyőzte a bűnt az életemben! De amíg a rossz szokássá vált bűnök, a lelki sebek eltűnnek, az sok időbe telik. Türelmesen tisztítottam a fát és közben egyre jobban sajnáltam, az élősködő növényt pedig egyre inkább gyűlöltem. Ahogy Isten is gyűlöli a bűnt! Nem engem, nem a fát, hanem a bűnt, ami körülfon, amitől fuldoklom.
Voltak olyan indák, amik olyan erősen kapaszkodtak a kéregbe, hogy baltával kellett levágnom őket. Igyekeztem vigyázni a fára, de ahhoz, hogy a gyökerek elengedjék, néhol meg kellett sebeznem. Amikor megszabadulok egy bűntől, az gyakran fájdalommal jár. Isten megbocsátja a bűnöm, elveszi, lefejti rólam és néha seb marad alatta. Lehet, hogy fáj, hogy változtatnom kell az életemen, vagy nehezen engedek el egy bűnös szokást. Lehet, hogy a seb már azelőtt ott volt, hogy a bűnnel próbáltam volna elfedni, s most újra kinyílt. De amikor a seb begyógyul, már nem pusztító gaz fedi majd, hanem vastag, egészséges kéreg. Jézus a kertész, aki gondozza a sebeim.
Még egy dolgot felismertem munka közben. Egyáltalán nem haragudtam a fára, amiért nem segít nekem! Sőt, öröm töltött el minden alkalommal, mikor egy indát sikerült letépnem és kibukkant alóla a fakéreg. Gyönyörködtem a fában, az élő fában! Tudtam, hogy szinte haldoklik és nincs ereje ledobni magáról a borostyánt. De volt benne életerő, csak most épp segítségre volt szüksége. Azért vágtam el a lehető legtöbb helyen az indákat, hogy ha majd a fa kicsit erőre kap, könnyebben feszítse le magáról. Ugyanígy van ezzel Jézus is. „A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az igazságot.” (Mt 12,20) Mikor nagyon sok bűn alatt küszködök, sokszor még azért is szégyellem magam, hogy nem küzdök elég erősen, túl gyenge vagyok. Pedig Jézusnak épp elég, ha hallja a kiáltásom, ha látja, hogy megfulladok az indák közt. Jön és megtisztít. Nem szid, hogy miért engedtem, hogy befusson a borostyán. Nem panaszkodik, hogy miért nem segítek. Türelmesen tisztogat, amíg megerősödöm annyira, hogy én is beszálljak a harcba és küzdjek a borostyánom ellen. Ő teszi meg az első lépést, hiszen a saját erőmből nem lennék rá képes, ahogy ez a fa is elpusztult volna. De így tudom, hogy fel fog éledni.
Időt és energiát fektettem a megmentésébe. Fontos lett nekem. Az én fám lett, ezért nem fogom hagyni, hogy elpusztuljon.
Jézusnak én vagyok ez a fa.
Jézusnak te vagy ez a fa.
