- Keresd a kakukktojást! – mondta Owais, amikor összeálltunk egy családi képre Halloween estéjén. Fekete, dús haj, barna bőr, hatalmas, sötét szemek – meg én.. Szőkén, fehér bőrrel, kék szemekkel, keresztényként.
„És mi van, ha terroristák? Vagy nem engednek majd haza? Estére mindenképpen zárd be az ajtót - tudod, hogy viszonyulnak a nőkhöz. Az apuka veri a gyereket? Rád rakják majd a csadort? Amúgy az arabok rohadt koszosak, szóval készülj fel. A pálinkát azért megisszák? És mi, rendesen imádkoznak? Ötször? Biztosan beszerveznek téged is valami bandába. Ők ilyen kő alól jött bevándorlók? Biztosan kihasználnak majd. - Inkább ne menj.”
Hét és fél hónappal ezelőtt ezekkel a kérdésekkel és tanácsokkal láttak el az ismerőseim, barátaim, meg jó néhány kéretlen jóakaró – akkor jelentettem be, hogy Angliába költözöm, egy apai ágon kenyai, anyai ágon pakisztáni származású, muszlim vallású, két gyerekes családhoz, au pairnek. Az előítéletesség akkor engem nagyon bántott – mostanra dühít.
Szerettem volna elmondani nekik, amit én már akkor tudtam: rossz emberré, terroristává, erőszakolóvá, gyilkossá, agresszívvá nem a muszlim vallás tesz. Köztünk, keresztények között, ahogyan a hindu, zsidó, buddhista – bármelyik – vallásban vannak rémes tettek és szörnyű emlékek. Jó emberré, önzetlenné, szeretővé, nyílttá, Istenhez közelivé, tisztává pedig nem a kereszténység tesz – minden vallás követői között ott vannak a minden napok hősei, kisebb, nagyobb jótettei.
Minden vallásnak, kultúrának, családnak és embernek megvan a maga jó és rossz oldala, és ahelyett, hogy ítélkeznénk a rosszak felett, inkább tanulhatnánk a jóból: hogyan válik napi rutinná az ötszöri imádkozás? Hogyan tanul a hat éves kisfiam arabul minden hétvégén? Hogyan válik valaki részesévé egy hihetetlen gazdag, izgalmas kultúrának? Hogyan lehet valaki gyönyörű nő anélkül, hogy kihívóan öltözködne? És talán a legfontosabb: hogyan fogadjuk el egymás különbözőségeit anélkül, hogy a saját egyéniségünkből és szokásainkból engednénk?
Sajnos a média és a sztereotípiák nem mindig hagynak minket tisztán látni, és néha könnyebb elhinni mindent, vakon, gondolkodás nélkül. Pedig ha nyitott szemmel és szívvel járnánk a világban, lehet, hogy megtalálnánk a minket körülvevő szépséget – talán meglepődnénk, mennyi eddig ismeretlen, csodálatos dolgot találhatunk. Én 7 hónapja adtam egy esélyt egy új világnak. Szeretettel, türelemmel, vidáman fogadtak, és az első perctől kezdve családtagként kezeltek. Elfogadták, hogy amikor Khuda Hafiz-szel köszönnek, fogalmam nincs, mit válaszoljak, meg a As-Salaam-Alaikum és Wa-Alaikum-Salaam sem mond nekem sokat, aztán megtanítottuk egymásnak ezeket az apróságokat. Ebben a házban megtaláltam a második otthonomat, a gyerekekben és a szülőkben pedig a második családomat. Megismertem egy lenyűgöző vallást, a pakisztáni, kenyai és angol kultúrát, és átadtam mindent, amit tudtam belőlünk, magyarokból, és a hitemből, a kereszténységből.
