Közel fél éve, június 18-án jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) – A közös otthon gondozása alcímű enciklikája. Nem új gondolat, hogy a világot élénken foglalkoztató ökológiai kérdéseket egyházi berkeken belül is megtárgyalják, mégis időszerű volt, hiszen az újabb idők újabb megoldásokat kívánnak. De valahogy a problémák nem sokat változtak…
Krisztus születésére készülve talán újra érdemes elővenni ezt az enciklikát és olvasgatni. Elgondolkozni az értékeinkről és a jövőnkről!
Bár a pápa igen népszerű, még a BBC is összegyűjtötte az általuk legjobb hatnak titulált mondását, a legújabb enciklikája már nem fog olyan osztatlan sikert aratni. Ugyanis sokan egyetértésüket fejezik ki annak kapcsán, hogy végre a pápa is sürgeti a klímaváltozásért felelős gázok csökkentését, stb., azt elfelejtik, hogy ez az enciklika többről is szól. Például kevés helyen olvasni, hogy az Isten az embert nőnek és férfinak teremtette, és ez így van jól, tehát értékeljük és tiszteljük a nemek közti különbségeket, és hogy ezek nem eltörölhetőek azért, mert a világ egy része „már nem tud velük mit kezdeni”. Viszont ha jobban belegondolunk, elfogadni a testünket, törődni vele, és teljes mértékben tisztelni, ezzel még nagyon sokan adósok vagyunk, kérdés: tudatában vagyunk-e?
Érdekes, de sajnos nem ritka, hogy az emberek hajlamosak a túlnépesedés problémáját arra használni, az abortusszal, eutanáziával vagy akár a fogamzásgátlással kapcsolatos nézeteiket igazolják.
Szeretném Szerdahelyi Miklós gondolatait idézni, annyira frappánsan lefordította és összegezte az enciklika idetartozó bekezdéseinek lényegét: „Hogyan mondhatjuk, hogy óvni kell más törékeny és kiszolgáltatott teremtményeket, ha közben nem védjük az emberi embriókat, még ha azok kényelmetlen helyzetet is eredményeznek? … Az ökológiai mozgalmak, amik helyesen a környezet integritásának védelmét és bizonyos tudományos kísérletek korlátozását követelik, sokszor elfelejtik ugyanezeket az elveket alkalmazni az emberi életre. Az emberi élet elidegeníthetetlen értéke független annak fejlődési stádiumától. … A természet iránt érzett felelősségünk nem lehet valódi, ha közben nincs bennünk gyöngédség és törődés minden embertársunk iránt. Nyilvánvalóan önellentmondásos törekvés a védett fajok védelme anélkül, hogy az emberkereskedelemmel, a szegényekkel, vagy a nem kívántságuk miatt pusztulásra ítélt apró emberekkel is foglalkoznánk. …. A népesség növekedése teljesen összeegyeztethető a közös fejlődéssel. A népességnövekedést hibáztatni az extrém és szelektív fogyasztás helyett annyit tesz, mint hogy nem nézünk szembe a helyzettel.”
És ahogy a cím is utal a Naphimnuszra, ugyanez a vers később arra figyelmeztet, hogy „jaj annak, akit halálos bűnben ér a halál”. Így nem meglepő, hogy a pápa gondolatai azzal folytatódnak, hogy ideje összefognunk, a minket elválasztó dolgok helyett a közöset keresni, de a felszínességet elvetni, helyette felelősséget kell vállalnunk egymás iránt. Lisieux-i Szent Teréz példája nyomán pedig a szeretetet gyakorolni mindennap, úgy fordulni a többiek felé, hogy az megtörje az önzőséget, erőszakot, így építeni egy szebb világot. Ám mielőtt néhányan elkezdenék forgatni a szemüket, hogy micsoda utópia, igenis csak ez viheti előre a világot, és igény van rá! Erre remek példa a Magyarországon indult Hősök tere.
