Életrevaló szülésfelkészítő műhely 2016.04.30.

Miért mentem el a szülésfelkészítőre annak ellenére, hogy még párkapcsolatom sincs, babát meg pláne nem várok?

Azért, mert tudtam, hogy nagy félelmeim és tévképzeteim vannak a szüléssel kapcsolatban. Ezek feloldása volt a célom, ami a műhely végére sikerült is!

Szerettem volna egy más szemléletet elsajátítani az életadásról, még mielőtt saját életemnek ez a szakasza eljönne. Szeretnék párkapcsolatot és azt gondolom, hogy fontos, hogy a szüléssel kapcsolatban egészségesen gondolkozzam már egy kapcsolat elején, hiszen számomra az egésznek az a célja, hogy házasság legyen, majd az életet tovább adhassam.

Tehát kismamák és kispapák táraságában elkezdődött Ellával a műhely, amit már napok óta izgatottan vártam. A dologhoz hozzátartozik, hogy Elláékkal együtt lakom és kicsit jobban belelátok az életükbe, így hiteles számomra, amit képvisel, és amiről beszél, mert látom hogyan él családanyaként.

Ella nagyon sok hasznos információt adott át a szülés folyamatáról, de a lényeg az volt, ami nincs leírva könyvekbe, vagy az orvostól sem hallhatjuk. Az a többlet, amit a katolikus vallásban is felfedeztem, az élet kultúrája, ami igazán tartalmassá teszi az életet, kivetítve a szülésre is. Hogy mint az életben sem, a mindennapjainkban sem csak tárgyak, vagy csak felszínes emberek vagyunk, és a szülőszobában sem kell úgy lennünk, mint egy sokadik kismama, akit rutinból ellátnak, de a lelkével senki nem törődik.

A szülésfelkészítőn éreztem, hogy az egészet érzelmi oldalról közelítette meg, amelyre vallásosként sokat vágyhatunk. Itt magát a szemléletet értettem meg, ami már egyből más, azt érzem, hogy az emberi méltóságom nem fog sérülni, hogy nem fognak megalázni, hogy Isten szeretetében mehet végbe az egész folyamat, és olyan érzékeny odafigyeléssel segíthet ebben a férj és a dúla, ami valóban ünneppé teszi a szülést. Léteznek még olyan emberek, akik törődnek azzal, hogy ilyenkor egy nő mit él át és igyekeznek segíteni, ahogy lehet. Létezik olyan megoldás, ami a babának és a mamának is a legjobb. Nagy félelmem volt, hogy orvosi beavatkozásokkal teli folyamat a szülés, ahol szúrnak, vágnak, de most tisztázódott bennem, hogy erre csak bizonyos esetekben van szükség és sok lehetőség közül választhatok, így nem fognak belekényszeríteni egy olyan rutin szerű sablonba, amitől féltem.

A felkészítés után azt éreztem, lesznek társaim ebben a számomra ismeretlen kalandban és nem fog semmi olyan történni, amire nincs szükség, ha megfelelő ismeretekkel rendelkezem és felkészülök alaposan az egész folyamatra.

Hálásan köszönöm ezt az együtt töltött napot és ajánlom miden kismamának, és még azoknak is, akik hozzám hasonlóan még a párkeresésnél tartanak, vagy párkapcsolatban vannak, hiszen ez egy olyan dolog, ami előbb utóbb eljön és érdemes mihamarabb tisztán látni, mi vár ránk.

 Én most már örömmel várom a szülést!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú