A vonaton ülök. Kaposvárról jövök Budapestre, s a felgyorsult világunkról gondolkozom.
A vonaton ülök és írok. Ha lefényképezném, nem lenne jó minőségű, hiszen nincs okos telóm, csak valami régi jávás mestermű.
Azon gondolkozom, hogy a szélessávú internet megjelenésétől még nem lett gyorsabb az élet. Gyorsabban tudunk eseményeket szervezni és ügyeket intézni, de a valóban fontos dolgok nem ügyek és nem események. A telekommunikáció nem gyorsította fel az életet, bárhogy hazudunk is magunknak. Az élet és az imádkozás üteme nem változott. Az idő ugyanolyan lassan gyógyítja be a lelki sebeket, mint azelőtt és a sört is ugyanannyi idő alatt iszom meg, mint az internet előtt.
Ne nyomj ki, most nem papolni akarok, hogy milyen más a „mai fiatatság”. Csak elmondani egy rövid gondolatot.
Csupán azt mondom, hogy sokszor virtuális rendszerekben gondolkodunk. Kiismerjük az operációs rendszerek és app-ok logikáját és sokszor akaratlanul is abban maradunk. Azt mondod nincs igazam? De. Ezzel bizonyítottad is, mert akaratlanul is elárulod, hogy nem tudsz más rendszert elismerni.
De ez nem is baj feltétlenül. Nincs semmi baj ezekkel a rendszerekkel. Na jó, de lehet, mégis van egy kicsike. A virtuális rendszereknél megszokjuk, hogy mennek. Sokkal kevesebb dologtól függnek, mint egy biológiai rendszer. Sajnos a rossz hír az, hogy az ember biológiai rendszerben mozog, és ha nem olyan rendszerben gondolkodunk róla, akkor az feszültséget és rossz érzéseket szül.
A biológiai rendszerekben vissza kell forgatni ugyanannyit, mint amennyit kiveszünk belőle. Sőt, a „még rosszabb” hír az, hogy először mindig nekünk kell beletenni, s erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. A kályha is csak akkor add meleget, ha már belepakoltál fát.