Nekünk ennyi fért ki...
Végül, sok vívódás és belső megbeszélés után Feri úgy döntött, hogy elrepül még a nővérekkel, és meglátogatja a taclobani helyszínt. Így teljes ugyanis a kép a misszióról. Mi, Domival már nem vállaltuk. Átmentünk egy másik szállásra és pihenőre fogtuk az időt. Őszintén és férfiasan beismertük, hogy nekünk ennyi fért ki. Eddig jutottunk, és hogy most itt megállnánk és fellélegeznénk, tisztelettel. Ezt a nővérek is megértették. Feri elrepült, mi pedig az új szálláson reméltük, hogy végre oldódik a gyomorideg, és tudunk majd enni. Nem egészen alakult így. Domi érkezésünk után a legegyszerűbb rántott csirkés kajától visszaesett. Pedig ez egy hotel volt. Majd két nap után, miután alig bírt valamit enni, úgy döntött, hogy előrehozza a hazautat, mert ha harmadszorra is visszaesik - úgy érzi, - már nem lesz ereje sehova menni. Megértettem. Átbeszéltük az otthoniakkal és ketten hazarepültünk másnap. Úgy láttam minden szempontot figyelembe véve, hogy Dominak inkább szüksége van rám, mint Ferinek. Miért dekkoljak napokig egyedül én is ott?
A hazaérkezés után két napig nem tudtam, hol vagyok és álmomból riadtam fel, hogy most mi van. Sötét volt minden álmom. Nyomasztó és sötét. Levegőért kapkodva keltem éjjel, hogy most ez melyik valóság. Az ottani, amiből menekülni akartam, vagy az Európai.
Legjobb szakmai tudásunk szerint készítettük a film nyersanyagát. Amennyire némi szorongás közepette ezt lehet. Nem tudom, mi fog átjönni a filmeken, ha majd Ti nézitek itt, a békés és mennyei Magyarországon. Remélem, azért át tud adni valamit ebből a sok érzésből. Egy biztos. Ránk hatott Manila, és az ottani hangulat. A nyomor, és amit láttunk.
Értelmet nyert számomra az Isteni kegyelem. Hiszen biztos vagyok benne, hogy ezek a nővérek az Isten kegyelme nélkül ezt nem tudnák csinálni. Sőt, talán csak a kegyelem, ami miatt képesek lehetnek rá. Egészen új értelmet kapott a nyomor számomra. Új értelmet kapott Európa és Magyarország. Sok elégedetlenkedő, nagyszájú úrfit neveznék be egy hét manilai körtúrára, hogy aztán legyen mit értékelnie aranyéletében. Fantasztikus emberek élnek ott, ezt is megtapasztaltam. A sok szörnyűség ellenére, mindig vidámak, kedvesek és köszönnek neked. Előzékenyek.
Remélem megérte, és jó filmeket készülnek majd ebből a történetből. Most még nem annyira érezzük az ízeket itthon. Most még egy kicsit depresszíven tekintünk vissza az elmúlt hetekre.
A sok nehézség, és a sok nehezítő körülmény mellett egy dolog nem hagyott nyugodni hazatértem után sem. Egy jó ideig nem is értettem, mi az, ami nyugtalanít. Kezdem kapisgálni... Én magam voltam a legjobb indikátora annak az európai embernek, akinek szembesülni kellett azzal, hogy mennyire kényelmes és wellness világban él. Hogy ez valahol menyire könnyűvé teszi az embert. Mennyire puhánnyá és erőtlenné. Értem én, hogy itt Európában is mindenkinek megvan a saját maga valós és komoly problémája az életben. De ennek tudatában is lesújtó számomra a tudat, hogy ebben a másik világban kékvérű, puhány voltam. Ha úgy tetszik, wellness keresztény. És bármennyire is szerettem volna átlépni bizonyos határokat, nem tudtam. Kőkemény határokat adott a saját lelkemnek és testemnek a jólét. Ez eléggé kiábrándító tapasztalat.
De jó volt kicsit alázatot tanulni. Alázattal belátni, hogy én is korlátolt ember vagyok. Feleannyit sem bírok, mint azok a nővérek. Alázattal belátni, hogy mennyire fontos tudnunk értékelni azt, ami nekünk, nekem adatott itthon. Alázattal belátni, hogy vannak emberek, akiknek nagy szükségük van a gyógyulásra és segítségre. Alázattal belátni, hogy a fentiekből törvényszerűen következik, hogy kicsinyekké kell válnunk. Alázattal belátni, hogy tisztelhetünk másokat függetlenül attól, mit tettek, vagy min mentek keresztül.
Remélem majd sikerül.
A hazatérés után stábunkkal készült rádióinterjút itt meg is tudod hallgatni...
