Filmek tömkelegét nézem meg a mai napig is és ez így van rendjén, mert szeretem. Pedig volt időszak mikor sajnos nem volt lehetőségem efféle szórakozásra.
A sok mozi között ritka az olyan, melynek végén érdemi katartikus érzések fognak el. Az idei karácsonyi ünnepek alatt azonban belefutottam valami jófélébe. Lepel leránt! Ez az Imitation Game, avagy Kódjátszma; a film, melyben pozitívan kellett csalódnom. Írom is, hogy miért: Ajánló következik!
A port.hu az alábbi bevezetővel indítja a film leírását: "A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében."
S valóban, filmünk alaptörténete a fent nevesített Alan életét mutatja be a háború alatt. Én is így álltam neki. Na már megint egy újabb háborús romantikus dráma... Igazából már hónapok óta "ki volt kölcsönözve" és ott pihent a gépemen, de nem nagyon volt hozzá sok kedvem.
Aztán nekifogtam és megdöbbentően jó filmre leltem benne. Nem a háborús katyvasz, hanem sokkal inkább a film utolsó harminc perce miatt. Ez egy olyan film, ami váratlan fordulatokkal egyrészt újat tudott nekem mutatni, másrészt pedig az uncsi "háborús-hős-romantika" helyett egy egészen más fókuszpontra helyezte a hangsúlyt. Ez pedig egy igazán mély, de sajnos ismerős erkölcsi dilemmát tárt elém. Na ez tetszett nekem igazán. Itt jön a katarzis.
Akik izgatottan akarják végignézni a filmet anélkül, hogy valaki lelövi a poént, most hagyják abba az olvasást. Akiket érdekel, miért írok a filmről ajánlót, azoknak elmesélem, de csak röviden.
Warning: Spoiler alert!
A főhősünk, Alan egy autista vonásokat hordozó zseniális matematikus, aki mellesleg meleg. Nyugi, nem egy meleg kampányfilmet kapunk a pénzünkért. Alan személyiségének, gondolkodásmódjának másságából fakadóan a történtben sikerre viszi a háborús titkos projektet és feltöri az Enigmát (a németek csoda kódoló gépét). Tipikus zseni sztori. Ezzel a tettel megfordítja a háború menetét, erőviszonyait és így szépen lassan a szövetségesek le tuják győzni Hitler féktelen tombolását.
Alan személyiségének mássága - nem melegsége, hanem gondolati mássága - emberek millióit menti meg a háború szörnyűségeitől. Közben a főhős karakterét alakító Benedict Cumberbatch tökéletesen játssza a nem teljesen normális, szociálisan komoly korlátokkal küzdő, zárkózott matematikus zsenit. Komolyan dicséretes alakítás. Ez így szép és jó, értjük is.
Azonban a filmben fut egy másik történeti szál is, mely a háború után játszódik, s melyben a hatóságok nyomozni kezdenek Alan után. Egy szorgoskodó nyomozó rövid úton ki is deríti a nagy titkot, miszerint Alan homokos. Az akkori törvények és "közerkölcs" alapján pedig közerkölcsi vétség vádjával el is ítélteti őt melegsége miatt, hiszen az illegális. Alan-t kémiai kasztrációra ítélik, majd röviddel a kegyetlen kezelés befejeztével öngyilkosságot követ el és meghal. A film a sok háborús kaland mellett igazán igényesen tárja elénk a főhős küzdelmeit, érzelmeit, nehézségeit.
A film végére érve valamiért ugyanaz az érzés fogott el, mint mikor a Mustang című filmet néztem meg. Újra feltettem a kérdést: hányszor fordul elő velünk, főleg és kiváltképp a keresztény egyházainkban, hogy nagy erkölcsi megmondások és moralizálások mentén, ha nem is fizikailag, de lelkileg sokakat gyilkolunk le. Vagy másképp megfogalmazva, oly sokakban öljük el akaratlanul az igaz hit csíráját, olyanokban, akik csupán Krisztus igazi megértésére, befogadására vágytak. Vagy épp gyógyulni akartak...
Hányszor tapossuk el hangos moralizálással a közvetlen környezetünkben, mellettünk élőket, akik talán csak egészségesen akarnának élni, sőt lehet, hogy életet tudnának adni…?
Az jutott eszembe, hogy sajnos olyan gyakran felejtünk el igazán a mélyére menni az egyén valódi problémáinak, lelkének, sebeinek.
Még az is lehet, hogy ha vennénk a fáradtságok a befogadásra, a megértésre - főleg mi, akik a keresztény egyházban élünk - még a végén tényleg lelkeket menthetnénk meg...
Nehogy azt hidd, hogy meleg kampányolok. Nem. Viszont arra a félelmedre szívesen hívom fel a figyelmedet, mely általánosan a kulturális, gondolati mássággal, az idegenséggel szemben jelenik meg benned. Merjünk tudatosabbak lenni a fentiekben és merjünk olyan életeket is befogadni, melyek másak mint a miénk, vagy melyek máshogyan működnek, mint a miénk. Talán egyszer a mi lelkünk is elfogadásra és megváltásra talál azáltal, hogy mi is befogadtunk másokat.
