0. Légy nyitott!
Mindenre és mindenkire, a csodákra, a természetre, Istenre.
1. Menj ősszel vagy tavasszal!
Egyrészt azért, mert bár a nyári időszak kézenfekvőnek tűnik, iszonyat meleg van Spanyolországban. Másrészt azért, mert nyáron rengeteg ember járja a Caminot, a legtöbb spanyol is ilyenkor kerekedik fel. Gyakori, hogy az összes szállás betelik és ilyenkor hatalmas sportcsarnokokban, pajtákban vagy egyéb helyeken lehet csak aludni, ami poénnak hangzik, de sokszor azt jelenti, hogy zuhanyzás nélkül vagy kénytelen álomra hajtani a fejed.
Ősszel és tavasszal a legtöbb szállás már nyitva van, de nem szükséges előre ágyat foglalni, ezért sokkal spontánabb lehet a zarándoklatod. A zsúfolt nyári időszakban foglalás nélkül sokan bajba kerülnek, ez pedig gátolja a hirtelen jövő szabad ötletek megvalósulását.
Én áprilisban jártam végig az utat, kaptam hideget, meleget, ködöt, esőt, árvizet, orkán erejű széllökéseket.
A bőröm már egy hét alatt megfogta az erős nap, függetlenül attól, hogy éppen meleg volt-e vagy sem. Mindezt áprilisban, úgyhogy jó, ha napszemüveg és naptej van a táskádban, akármikor mész is – ez alól talán csak a tél kivétel.
2. Ne akard 120%-ra bebiztosítani magad!
Mikor az ember hosszú útra készül – pláne, ha ilyen speciálisra, hajlamos arra, hogy túlgondolja a dolgokat. Elképzelsz lehetségesen felmerülő problémahelyzeteket és bepakolsz a táskádba mindent, amire ezen elképzelt szituációk orvosolásához szükséged lehet. Nálam ilyen volt 6 doboz gyufa, egy hatalmas mosószappan, egy 100 db-os, mindenféle méretű sebtapaszt tartalmazó csomag, és egy teljes tubus Betadine. Pedig a Caminot már megjárt barátom előre bocsátotta, hogy „mindened meglesz, amire szükséged van”. És valóban. Amire igazából szükségem volt, sokszor nem lapult az amúgy jócskán túlpakolt hátizsákomban, hanem zarándok társaimtól kaptam, találtam valahol, vagy megvásároltam.
Isten gondot visel rólad! Nem fogsz semmiben hiányt szenvedni. Hidd el és fogadd el az Ő vezetését és gondviselését.
+ tipp: Vegyél magadnak egy kényelmes túratáskát – lehetőleg esőhuzattal!
Válaszd ki a szerinted megfelelő méretet – aztán vegyél egy kicsivel kisebbet.
Én egy „L”-es méretű 60 literes hátizsákot vettem praktikussági szempontból, hogy minden beleférjen. Hiba volt, mert hiába mondtam magamnak, hogy maximum majd nem pakolom tele és meghúzom a szíjakat, addig pakoltam bele újabb és újabb dolgokat, amíg feszülni nem kezdett a táska.
Az úton találkoztam egy sráccal, akinek összesen egy biciklistáska méretű hátizsákja volt – nekem a ridikülöm nagyobb. Kérdeztem, hogy hol vannak a cuccai, mire azt mondta, hogy második nap ott hagyta a nagy részét egy szálláson, csak egy váltás fehérneműt és pólót tartott meg és a kulacsát. Nagyon csodálkoztam, de közben kicsit el is szégyelltem magam, hogy én ennyire nem akartam a véletlenre bízni a dolgokat. Az én táskámból három másik zarándok is vígan felöltözött volna úgy, hogy még nekem is maradt volna egy váltás öltözet.
Jó tanács: állítólag hosszútávon maximum a testsúlyunk 10-12 százalékát bírjuk el kényelmesen. Igyekezz ne túllépni ezt a határt. Én a testsúlyom szerint maximum 5,5-6 kg-ot cipelhettem volna, ehelyett 14 kg-os hátizsákkal indultam útnak. Az út végére eléggé meg is fájdult a térdem.
3. Edz előre!
A Camino legismertebb szakaszai a Camino Francés és a Camino Portugués nem igényelnek kifejezett edzettséget. Sokan betegen járják végig – épp a gyógyulás reményében, illetve sok idős ember is nagyobb gondok nélkül képes teljesíteni a zarándoklatot. Ezzel együtt érdemes egy kicsit rákészülni. Főként a hegyek emelkedői és lejtői jelentenek kihívást, van hogy egy napi szakaszon belül többször is váltják egymást. Legalább heti egy alkalommal érdemes tenni egy nagyobb sétát erdős, dombos, hegyes vidéken.
Az én ráhangoló edzőtúrám a Normafától indul és Budaörsre, a Kő-hegyhez visz ki. Ez nagyjából 7 km, de a terep sokféle, főleg ha a végén a sziklás dombokat is megmásszuk. Ebben az útvonalban az a legszebb, hogy egy darabon követi a magyarországi Szent Jakab zarándokút vonalát – döbbenten hápogtam, amikor ezt először felfedeztem, de hihetetlen érzés volt azzal a bizonyossággal haladni ezen az úton, hogy néhány hét múlva ugyanezen út spanyolországi szakaszán fogok járni.
+ tipp: ahová csak lehet, sétálj. A Caminon lesznek városi terepek is bőven.
4. Tanulj meg néhány szót spanyolul!
Minek? A legtöbb helyen úgyis beszélnek angolul... Van, ahol igen. Sőt, van ahol magyarul is tudnak. Nem is annyira a szállásokon van ezzel gond – habár olyan szállásadóval is találkoztam, aki mindenkihez spanyolul beszélt, függetlenül attól, hogy az értette-e őt vagy sem. A közértekben, kis falusi vendéglőkben jól jön majd az a pár megtanult szó. Van ahol csak annyit mondanak „No inglés” – azaz „nem beszélek angolul”.
Én tanultam spanyolul, de mikor kimentem, addigra a tudásom már igencsak megkopott, bár amúgy sem tudtam túlzottan jól. Ennek ellenére, amikor letértem a Camino-ról – amit ajánlok is, meg nem is –, jó volt, hogy egy kicsit magabiztosabban tudtam útbaigazítást kérni a helyi farmerektől – akik tulajdonképpen gall-spanyolt beszéltek, így csak néhány lényegesebb mozzanatot értettem meg.
De hozzáteszem: akárhány nyelven beszélj is, a Camino okozhat meglepetéseket. Én például Saint-Jean Pied de Portban a zarándokirodában, ahonnan az utat kezdtem, egy olyan önkénteshez kerültem, aki kizárólag franciául beszélt és ezen a nyelven igazított el és indított utamra. De hála Istennek tökéletesen megértettem mindent, noha nem tudok franciául.
Egyébként ismerek több zarándokot is, aki nem beszélt más nyelvet a saját anyanyelvén kívül, mégis eljutott Santiago de Compostelába.
Az egyik szálláson az apácákkal énekeltünk, ők mondták azt, hogy a zene a közös nyelvünk.
Szóval pár szót érdemes, de ha nagyon nem megy, ne kínozd magad. Ha más nem, ott úgyis ragadni fog rád.
5. Puritán zarándoklét vs. Luxus Camino-turizmus – Engedd el a kényelmi tényezőket!
Nem érdemes pl. párnát vinni magaddal. Egyrészt, a legtöbb szálláson van – azért írom, hogy a legtöbb, mert ugyan én csak ilyen szállásokon jártam, azért előfordulhat, hogy valahol éppen nincs. Másrészt tökéletesen felesleges súly lesz a táskádban. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy én végül nem vittem. Pedig akartam, ilyen felfújhatót, hogy milyen jó lesz majd leülni rá… Szerintem egy hét után ott hagytam volna valahol.
A Caminon előreküldheted a táskádat a következő szállásra, hogy ne kelljen a nehéz holmiddal együtt zarándokolnod. De szerintem – hacsak nem vagy lesérülve, vagy beteg – érdemes ezt a kényelmet elengedni.
Találkoztam egy lánnyal, aki négy nap után kocsiba ült, egy szakaszt így tett meg, drága éttermekben evett, bulizott, aztán pár napot gyalogolt, majd megint autóba szállt. Szerintem az igazi zarándok-élmény nem erről szól. Ezt gondolom azzal együtt, hogy az úton szerzett egyik legjobb barátom azzal jutalmazta magát amikor Santiagoba ért, hogy a katedrális melletti luxusszállodában vett ki egy szobát. Persze mindenki döntse el magának, hogy mi a jó neki, de számomra a zarándok-lét inkább az egyszerűségről és olykor a nélkülözésről szól.
+ tipp: hagyd otthon a sok okoskütyüt!
Nekem nincs okos telefonom, de a fent említett barátomtól, aki már járt a Caminon megkaptam kölcsönbe a kis méretű tabletjét. Leginkább fényképezésre használtam. Az itthoniaknak inkább sms-t küldtem, vagy néha egy-egy rövid hívást is megengedtem – ezek egyébként annyira nem is voltak drágák. Skype-oltunk is, de csak pár alkalommal, és igazából nem is lett volna muszáj. A legtöbb szálláson amúgy is telítve van a wifi hálózat, úgysem jön be megfelelően semmi – nekem volt, hogy egy e-mail elküldése egy egész délutánt vett igénybe.
Ezen kívül nem jó, ha elragad a hév és könnyen tönkretehetjük a Camino átélését azzal, hogy minden áron meg akarjuk osztani másokkal az élményt.
Bizkarretában, a Corazón Puro szálláson, ahol egy magyar házaspár a szállásadók, az van kiírva, hogy „No WIFI, find a better connection!” – azaz "nincs wifi, találj egy jobb kapcsolódási pontot!". Tényleg kiábrándító tud lenni, ha a Caminon is csak azt látod, hogy mindenki a kajáját fotózza, vagy lépten-nyomon szelfit készít. Bár bevallom én is készítettem pár szelfit, sőt fotóztam ételt is – de annak elég ütős története van, amire kár lenne nem visszaemlékezni. Egyébként találkoztam az úton két fiatal német sráccal, akik kőkori telefonokkal érkeztek, bár azért, mert féltették az értékeiket – hasra erősített, póló alatt hordott táskában tartották a pénzüket is…
+ + tipp: a füldugó nem luxuscikk, de annál hasznosabb. Minden éjjel így aludtam.
6. Ne úgy indulj neki, hogy ha törik, ha szakad végigmész!
Forgasd át magadban az elvárásokat az úttal és magaddal kapcsolatban. Fogadd el, hogy minden úgy fog történni, ahogyan történnie kell. Ha nem ragaszkodsz görcsösen a befejezéshez, attól még ugyan olyan értéke lesz annak, ha teljesíted. Ellenben, ha minden áron be akarod fejezni, de valami – bármi – közbejön, akkor nagyot csalódhatsz. Bízz Istenben, addig fogsz eljutni, ameddig el kell jutnod.
Megjegyzés: Spanyolországban később kel fel a nap, mint itthon, ez fontos lehet a napi tervezésnél.
+ tipp: fontos, hogy ha az adott napra előre tervezettnél kevesebbet mész valami miatt, azt ne éld meg kudarcként. Hagyj magadnak időt a regenerálódásra, elmélyülésre, hozzászokásra. Folyamatosan legyél kész arra, hogy újratervezz, és jusson eszedbe, hogy minden okkal történik. Isten veled van, rajtad tartja a szemét.
+ + tipp: nekem ez az oldal sokat segített a tervezésben és újratervezésben. Az adatok - például az árak - nem mindig tökéletesen frissek, de nagyjából megfelelnek a valóságnak.
7. Menj egyedül!
Nem muszáj teljesen magányosan végigcsinálnod. De ha valakivel mész, fontos, hogy legyetek olyan viszonyban, hogy meg tudjátok beszélni, ha valamelyikőtök inkább egyedül szeretne lenni - akár napokig is. Én már házas voltam, amikor nekivágtam a Santiagoba vezető útnak, mégis ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül csináljam végig. Az utat Barcelonán át Sain Jean Pied de Port-ba egy korombeli lánnyal és egy férfival együtt terveztük meg, de külön-külön mentünk az úton. Mégis sokszor összefutottunk teljesen véletlenül, ilyenkor mindig nagyon megörültünk egymásnak. Ez szerintem így tökéletes volt.
Ez az időszak – legalábbis nekem – a lelki elmélyülés, az Istenhez való közeledés időszaka. Ezt leginkább akkor tudtam megélni, amikor egyedül voltam, még ha sokszor nehéz is volt. A vége felé egyre inkább kínzott az egyedüllét, ezért egy német fiúval összeálltam, később egy osztrák lány is hozzánk csapódott. Ez az együtt töltött idő – bár szórakoztató és szintén felejthetetlen volt – már nem volt olyan mély és csendes számomra, mint az egyedül töltött időszak.
Egy dél-amerikai lány fogalmazta meg számomra nagyon szimpatikusan, hogy ez az az út, ahol egyedül vagy, de mégsem vagy egyedül sosem.
.JPG)
8. Ne parázz!
A Camino-n nem lopják el a táskád. Nem rabolnak ki, nem ölnek meg. Nem veszélyesebb, mint végigmenni a Rákóczi úton a Blaha és az Astoria között. Nem fogsz kint ragadni éjszakára – bár egy koreai srácnak sikerült, de egy bácsi befogadta –, mindig lesz mit enned, elég lesz a pénzed.
Biztos, hogy nem pakoltál be mindent, amire szükséged lehet, de bármit is raksz még a táskádba, tuti, hogy lesz olyan, amit nem viszel magaddal, de szükséged lesz rá. És ez így van jól.
A többi zarándok a testvéred lesz, ők is figyelnek rád, de Isten veled van, úgyhogy nincs mitől félned.
Lesznek dolgok, amiket el fogsz hagyni. Talán olyan is lesz, amiről te magad mondasz le.
Igen, nagyon fognak hiányozni az itthon maradt szeretteid, de ki fogod bírni nélkülük, ahogy ők is meglesznek nélküled. Lesz társaságod.
Lesznek nehéz napok. Lesznek kihívások. Lesz olyan, hogy nagyon szeretnél már pisilni, de nem találsz erre alkalmas helyet. Fájni fog a lábad, a hátad, a térded.
Valószínűleg lesznek vízhólyagjaid – hála Istennek, nekem csak kettő volt.
Talán honvágyad lesz, lehet, hogy eleged lesz a spanyol szendvicsekből – „no more bocadillos” -, de megéri.
Látni fogsz egy csomó napfelkeltét, érezni fogod Isten jelenlétét minden lépésnél, úgy fogsz imádkozni, mint még sosem, megismersz egy csomó értékes embert.
Ne aggódj, ha előre foglaltál jegyet haza, de kicsúszol az időből - emiatt igazán nem érdemes felgyorsítanod az utadat. Mindent a saját tempódban tegyél.
Ha lesérülsz már az első nap, mert fél kilométert szaladtál az esőben, hogy szólj egy nőnek, hogy a poncsója lecsúszott a táskájáról – csak hogy utána megtudd, hogy nem bánja, mert minden holmija külön is be van zacskózva, így nem ázik el –, ne aggódj, ha néhány napig még nem tudsz kipréselni magadból 20 kilométernél többet. Ne hagyd, hogy befolyásoljon mások teljesítménye. És ha ők 40-50 kilométereket mennek egy nap? Kit izgat? Te annyit mész, amennyit neked menned kell.
Biztos, hogy jó ötlet ez? – ezt a kérdést fel fogod tenni magadnak, talán nem is egyszer. De hidd el: ha érzed a mehetnéket, akkor az. Ne aggódj, csak menj. Minden rendben lesz.
Buen Camino!