Gondolatok a Bibliáról - 1. rész
Minél jobban ismerek - minél többször olvastam egy szakaszt, annál nehezebb elhinni, hogy van benne olyasmi, amire nem gondoltam. Amikor Bibliát olvasok, erre a hozzáállásra szükség van. Ez fontosabb, mint a penge kommentárok bogarászása, fontosabb, mint az eredeti nyelvű szöveg ismerete, a keletkezéstörténet, vagy a végsőszöveg elemzés.
Ezek az ágazatok sok olyat adhatnak a kezünkbe, amit magunktól nem tudunk kitalálni soha. Vannak dolgok, amiket tudni érdemes róla. Ezek árnyalhatják a szöveg megértését. Olyan ez, mint a mosógép. Használjuk, de ha nem működik, kell a szakember.
János evangéliumának első 18 verse egy önálló egység. Van aki ezt három, van aki hét kisebb részre tagolja, tartalmi, retorikai megfigyelések, a szövegről fennmaradt régi példányok alapján. Túlságosan feldarabolni nem szeretném, 3 részre mégis felosztom, elsősorban a befogadhatóság miatt.
Az első blokk az 1-5 vers. Amikor ezt a részt kiválasztottuk, mint első szövegrészt, azt a kérdést kaptam hozzá, hogy a világosságról és a sötétségről sok szó esik, de arról, hogy a "sötétség nem fogadta be" általában kevesebb. Ez a felvetés kicsit meghatározza a mostani megközelítést, általában jónak tartom, hogy amikor megfogalmazódik bennem egy szakasz olvasása során valamilyen konkrét kérdés, érdemes annál maradni, mint vezérfonalnál.
A szöveg félreérthetetlenül, mint egy ősi eposz, vagy egy Marvel-sci-fi, bemutatja a főszereplőt. Majd az ellenfelet; a köztük levő relációt - vagyis a konfliktust. Közben "beindul" az eposz, a film, az evangélium.
Az Ige és az Atya kezdeti viszonya olyasmi, amire az evangélium szerzője rengetegszer utal. Ezzel kezdi, hogy utána hivatkozhasson rá. Ezek az állítások a mai keresztény teológia legalapvetőbb állításai a Szentháromság 2 tagjáról. "Istennél volt". A "-nél" itt irányt is jelent: Isten felé, Istenhez volt az Ige. Ezek a ragozások magyartalanok lennének, ezért nem szerepelhetnek nyilvános fordításban, de a "-nél" és a "felé" közt sok eltérés van. Utóbbi dinamizmust, cselekvést és önállóságot fejez ki, ami a magyar "-nél"-ben nincs benne. Ehhez képest a 'benne élet volt" ezeket a tartalmakat már nem hordozza, az élet az Igéhez képest nem önálló, nem személy, nem cselekszik. Amikor később az evangéliumban Jézus azt mondja, hogy az életemet senki nem veheti el tőlem, én adom oda, ott lehet megérteni, hogy ez az élet mennyire őbenne van. Az emberek számára pedig az élet csak úgy lesz világosság, ha odaadja. Ez a Messiás legnagyobb benső konfliktusa: azért jön, hogy odaadja az életet, ami benne van, és senki másban. Szép fokozatosan érti meg, hogy mit jelent számára "rendesen" (teljesen, isteni totalitásban) odaadni ezt az életet. A dilemma paradoxonná nő, mikor arra is ráébred, hogy még ha odaadja is, az ember "esetleg" nem tud mit kezdeni vele. A totális átadás és a hiábavalóság alkotja a paradoxont. Ehhez a paradoxonhoz még hozzátesz egy plusz dimenziót a sötétség-világosság küzdelmének egy igen tömör és zaccos értelmezését tartalmazó összegzése. A világosság az első teremtmény - ez bibliai alapismeret. Mi a sötétség? Ez már nehéz, mert nincs róla külön leírva, hogy Isten megteremti. Emiatt mögé seperjük a rosszról, gonoszról alkotott képzeteinket - a mítoszok is ezt teszik - de a sötétség mibenléte eközben kisiklik a kezünkből, illetve mintegy mellékesen Istenre hárítjuk a felelősséget, hogy lám, ezt a sötétséget nem kezelte a kezdet kezdetén. Az evangélium szerzője sem képes rá egy mondatban, hogy megragadja.
Viszont, mikor ezt belátja, felépít egy párhuzamos képet, ahol a befogadta szó ismételt használatával felállít egy analógiát: "a világosság a saját világába jött, de övéi nem fogadták be" ezzel csattan az analógia, melyet ha visszabontunk, a mitikus homály helyett világos relációt kapunk: a sötétség nem más, mint a világosság Isten által rendelt tulajdona, birtoka. Ahogy az ember megkapta a földet, hogy művelje, úgy kapta a világosság birtokául a sötétséget, hogy munkálkodjon benne.
Visszatérhetünk az eredeti kérdéshez: mit jelent az, hogy nem fogadta be? Ahogy az elején utaltam rá, ez maga a konfliktus. Ha úgy nézzük, ez a mondat indokolja meg azt, hogy miért lett az Ige testté. Volt feladata. A feladat teljesítése során probléma adódott. Ennek következménye, hogy más megoldást keres.
Arra választ keresve, hogy miként képes a világot teremtő Ige bármilyen problémával szembesülni, sokan a külső sötétségbe kezdenek mutogatni, hogy az ős gonosz, stb. Ez hárítási reflex. A teremtő Igének a teremtés sikerül. Semmiféle "metafizikai" ellenlábas nem lapul sehol, paták, szarvak, denevérszárnyak, piros szemek, pikkelyek sehol. A teremtés sikerült - elég nyilvánvaló, itt van körülöttünk, látjuk állandóan. A világosság nem független az embertől. Az Igében Élet volt, nem világosság. A szöveg nem azt mondja, hogy a sötétség nem fogadta be az Igét, pedig sokszor ezt gondoljuk itt. A szöveg azt mondja, hogy amikor az Ige eljött megvilágosítani minden embert, az emberek nem fogadták be.
A szöveg következő része újra elmondja. Kétszer mondja el, kétféleképpen. Nem azért mondja el kétféleképpen, hogy villogtassa a gnosztikus retorikáját, hanem hogy korának embere könnyebben megértse. Inkább leírja újra, hogy aki az elvont képekkel való bütyköléssel elterelné a figyelmét a lényegtől, az kapjon egy második esélyt.
Folytatás következik...