Atya csak egy van - 1. rész
„Azok is teljesen megbolondultak. Állítólag a haldokló nagybácsiról beszélnek a gyerekek előtt a vasárnapi ebédnél. Azt mondják nekik, ha elmegy, sokkal jobb helyen lesz mint ahol most van...” Furcsa, ha valaki így beszél róla. Ha tagadjuk, az pedig egyáltalán nem az? Kell-e mesélni a halálról, amíg nem találkozik vele a gyerek?
Miért mondják sokan azt, hogy a szeretett rokon elutazott és sokáig nem jön vissza, miközben meghalt? Miért hazudják sokan, hogy a királylány csak alszik a mesében, ha tudják, hogy már rég halott? Miért zárkózunk el teljesen a haláltól?
Egyik ismerősöm régen azt mondta: 3,5 hónapos gyerekemmel eszembe se jusson halottak napján kimenni a temetőbe. Ilyen helyre ugyanis egyáltalán nem való egy kisbaba. Hívőként talán a legnagyobb próbatétel elfogadni azt, hogy az életnek egyszer vége lesz. Olyan embert elveszíteni, aki nagyon közel áll hozzánk, szinte feldolgozhatatlan. Mégis el kell fogadnunk: azért halunk meg, mert megszülettünk. Az élet ajándék, a halál pedig elkerülhetetlen része ennek. Nyilván egyik szülő sem akarja „vonzóvá” tenni a halált gyereke számára, mégis azt gondolom, nem követek el hibát, ha azt mondom nekik: a halál valami másnak, valami újnak, valami jónak a kezdete. Ahogyan Jézus is feltámadt, mindenkivel ez történik a halál után. Vagyis nem kell félni tőle! A gyerekeim szerint mindenki a mennyországba kerül. Erre sem tudok mást mondani nekik csak azt, hogy ez valóban így van.
Kálmán Imre atyát, a soproni Szent Imre plébánia plébánosát is megkérdeztem:
Pszichológusok szerint ha a gyereknek azt mondjuk, a halott nagymama most már jobb helyen van, rosszat teszünk. A nagymamának ugyanis – a gyerek szerint - nem lehet jobb helye mint mellette volt a Földön. Mit mondjunk jobb vagy szimplán jó hely a Mennyország?
Teológiailag jobb hely a Mennyország, mert itt folyamatosan Isten jelenlétében vagyunk. Ezt mégsem lehet így megmondani a gyerekeknek, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Sokkal jobb, ha azt mondjuk: az ember test és lélek egysége és bár a nagymama teste halott, a lelke örök életű. Tehát bizonyos értelemben a nagymama él a halála után is. A halál pedig amennyire szomorú, annyira beteljesedés is. Ha valaki elvégezte a feladatát a földön, az Úristen visszahívja, szól neki, hogy akkor újra találkozzunk!
Ha megkérdezik, miért hagyja Isten, hogy meghaljon valaki, mit válaszoljak nekik?
Isten soha nem akarja, hogy meghaljon valaki, hanem úgy dönt, visszafogadja az embert magához. Egészen kis gyerekeknél ugyan nem látjuk a földi élet beteljesedését mégis őket is Isten fogadja vissza. Ő teremt és visszafogad, amibe nem mindig látunk bele. Azt pedig el kell fogadni, hogy a természet, a nagy számok törvénye és a biológia ránk is vonatkozik. Az ember sérülékenysége és esendősége éppen egy gyermek halálánál mutatkozik meg leginkább. Mivel azonban nincs személyes bűnük, ezért az üdvösség nekik alapból jár.
A gyerekeim meg vannak győződve róla, hogy mindenki a Mennyországba kerül. Jó ez így?
Isten eredeti terve valóban az, hogy mindenki üdvözüljön. Az emberek azonban szembeszállhatnak ezzel, mert szabad akaratuk van hozzá. Ahogy a szülők akaratával szembeszegülhetnek a gyerekek, Isten akaratával is meg tudják tenni ezt. Jó, ha nem azért nem akarnak bűnt elkövetni mert akkor büntetés jár, hanem mert nem akarják megbántani a szüleiket vagy nem akarják megbántani a Jóistent. Nagyon fontos, hogy az Istenkép a gyerek részéről mindig a szülő képe. Amilyen anya, amilyen apa, amilyenek ők szülőként, olyan az Istenkép is. Sok embernek az Istenképét kell helyrepofozni, mert mondjuk a szüleitől nem kapott elég szeretetet vagy éppen azért mert a szülei túlóvták vagy elkényeztették. Ilyen lesz az Istenképe is. Ha pedig megvan ez az egység, a gyerekek ahogyan a szüleiket, úgy a szerető Istent sem akarják majd megbántani.
A cikk szerzőjéről bővebben itt!
A következő részben az advent, a Mikulás és a karácsony témáját járjuk körbe.
November 20-ig pedig lehet kérdéseket feltenni, amelyeket
