Erről még nem bizonyosodtam meg, de talán életem egy újabb emlékezetes pontjához érkezem így lassan az egyetemista éveim befejeztével. Az orvosi tanulmányokkal átszőtt éveim több szempontból emlékezetesek maradnak, főleg, hogy tudatosan sok színt vittem a napjaimba aktív cserkészkedéssel, sportolással és egyéb lelkileg-testileg vagy szellemileg építő elfoglaltságokkal. Mind ezáltal sok jó dologra tettem szert, amelyek közül a tapasztalataimat és az ezek formálta megküzdési stratégiáimat emelném ki, melyek jelenleg még nagyobb teret nyertek abból kifolyólag, hogy egy hónapja egyedül nekivágtam egy külföldi útnak szakmai gyakorlat teljesítése miatt.
Előrebocsátom, hogy a következő sorokban rejlő gondolataim nem árulnak el semmi újat, világra szólót, eddig még nem hallottat; egyszerűen csak rávilágítanak az élet kisebb igazságaira, baráti tanácsként szolgálhatnak vagy csupán egy emlékeztető lehet a mindennapokra.
1. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók! (Filippi levél 4,6) Ami az utóbbi időben a napjaimra gyakran rányomta a bélyegét, az az aggodalmaskodás volt. Általában akkor fogott el ez az érzés, mikor nem láttam a kiutat, a probléma megoldásának a kulcsát vagy a még meg nem tapasztalt, bizonytalan helyzetek vártak tárt karokkal. Tisztában kell lenni azzal, hogy az ember ilyen szituációkban hajlamos az elhomályosult látásra, a beszűkült gondolkodásra és végül a kétségbeesésre, amelyek halmozottan fokozzák az aggodalom érzését. Mint hívő keresztény, egy idő után azon kérdés merült fel bennem, hogy ha én utat engedek az aggodalmaskodásnak, akkor vajon a Gondviselésbe vetett hitemen ejtek-e sebet. Ekkor tudatosult bennem, hogy a stressz nem csak a testet, de a lelket is őrli, így elhatároztam, hogy ezzel az érzéssel szembe megyek, nem hagyom, hogy úrrá legyen rajtam, sőt, a tőlem telhetőt megtéve a Jóistenre bízom a dolgok alakulását. (Ezért is számomra a Miatyánk legkedvesebb sora a „Legyen meg a Te akaratod”.) Hisz még a vak is láthatja, hogy a Gondviselés folyamatosan munkálkodik az életünkben, csak valaki sorsnak, valaki szerencsének, valaki véletlennek hívja. Ebben nem kételkedhetem.
2. Ne panaszkodj! Hányszor hallottuk már ezt a mondatot, mégis újra és újra megfeledkezünk róla. Pont a napokban történt meg velem, hogy egy baráti beszélgetés során panaszkodásom közepette a társam megállított, és kérte, hogy inkább mondjam el azt, ami jó volt a napomban. És miután eleget tettem kérésének, és bele kezdtem az apró örömökbe – amik köztudottan erős fogódzkodók lehetnek a mindennapokban -, egy csapásra elszállt belőlem a gondterheltség érzése. Így néha napján jó gyakorlat lehet ez az elhatározás, hogy „Most nem, azért sem panaszkodom!”, illetve az, hogy a társunkat nem hagyjuk a panaszainak áradatával sodródni. És akkor azon még nem is elmélkedtünk el, hogy ha panaszkodom, akkor vajon hálátlan vagyok-e a Jóistennel szemben.
3. Minden rosszban van valami jó. Szerencsére optimista alkat vagyok, így könnyen sikerült magamévá tennem ezt az „életfilozófiát”. Kezdjük csak azokkal a dolgokkal, mikor hibázunk, cselekedetünk miatt kellemetlen helyzetbe kerülünk vagy rajtunk kívül a pénztárcánk is bánja az esetet. Mennyivel könnyebb elfogadnunk és feldolgoznunk a történteket, ha tudjuk, ez most egy jó esély arra, hogy többet ne forduljon elő, hisz amit az ember a saját bőrén tapasztal, azt egy életre nem felejti el. Ezt minduntalan tudatosítom magamban, és már-már ott tartok, hogy ilyen botladozások után szerencsésnek mondhatom magam, hogy újból gazdagabb lettem egy tapasztalattal.
És még lehet folytatni a sort évezredes gondolatokkal. Nem kérdés számomra, hogy a nehézségek formálnak, építenek, gazdagítanak, és hogy megoldásukkal sorra új kapuk nyílnak meg, de természetesen csak akkor, hogy ha jól kezeljük a minket érő megpróbáltatásokat. Pontosan tudom, hogy még nagyon az életút elején vagyok, és hogy számos küzdelem ér majd, ezért is szeretném bővíteni a megküzdési stratégiáim tárházát és mankóként használni őket a mindennapokban.
És honnan tudom, hogy mi a jó stratégia?
Az, aminek az Istenbe vetett hit az alapja.
