Atya csak egy van - misenapló
„Nem elég, hogy misére kell járni, ezt még bizonyítania is kell a gyerekemnek!” - ez volt a végső érve egyik ismerősömnek az ellen, hogy katolikus iskolába írassa a gyerekeit. Extrém példa, de másoktól is hallottam már: nem túl szerencsés dolog a misenapló, mert ezzel nem csak a gyereket, a szülőt is ellenőrzik, ez pedig megalázó! Nálunk ez a kis könyv olyan mint egy album: képes matricákat gyűjtenek bele a gyerekek. Bármilyen furcsa, de a korábbi, „fapados” verziót is szerették: kincsként gyűltek benne a pecsétek.
Hol kérik a misenaplót? Általában a katolikus iskolákban, hittan órán. Vagy ha úgy dönt a gyerek, szeretne pl. elsőáldozó lenni, a hitoktató ebben az esetben is adhat neki kis füzetet, ahol vezetni tudja, részt vett-e a szentmiséken. Ha a szándék komoly, teljesen mindegy, van-e napló vagy nincs. Azért íratom a gyerekemet katolikus iskolába, mert ilyen szellemiségben szeretném ha nevelnék. Azért szeretném a szentségeket kérni neki, mert meggyőződésem, hogy jót teszek neki. A félreértés talán ott kezdődik, hogy sokan azt hiszik: az egyházi iskolának kötelező mindenkit felvennie. Főleg, ha az iskola épülete mellett lakik valaki. „Nem járok misére, de itt lakom. Nem érdekel Isten, de praktikus lenne idejárnia a gyerekemnek. Azt hallottam, hogy ez az iskola a legjobb, a minőségi oktatás pedig az én gyerekemnek is jár!” És ha a gyereket is megkérdezné a szülő? Lehet, hogy kiderülne: boldogan járna az osztálytársaival/barátaival/szomszéd gyerekekkel misére és a napló akár még motiválná is ebben. A problémázás szerintem legtöbbször nem a gyerek jogairól, még csak nem is az ő érdekeiről, hanem a szülő kényelméről szól.
Kálmán Imre Atyát, a soproni Szent Imre plébánia plébánosát is megkérdeztem arról, mik a tapasztalatai a misenaplóról:
Az lenne jó, ha egyáltalán nem lenne szükség misenaplóra; ha annyira vonzó lenne a közösség, a liturgia, hogy nem kellene igazolni az ottlétet. Az Istennel való találkozás helye és alkalma lenne a szentmise, - ahogy hitünk szerint tanítjuk is. A szülők egy része megalázónak tartja, hogy a gyereknek éppen erről a bensőséges találkozásról kell igazolást kérni. A tapasztalat azt mutatja, a naplóval még motiválni is lehet őket. Erre egy egyszerű példa: nagyobb testvérrel érkező ovis is rendszeresen kér misenaplót, hogy ő is gyűjthesse a pecséteket, matricákat. Persze ettől még az eredeti szándék az ellenőrzés. Nagyobb városokban, ahol sok gyerek jár misére, nem lehet visszamenőlegesen követni, volt-e misén az adott gyerek. Sajnos nem mindig van meg az őszinteség a szülők részéről, a gyerek pedig egyszerűen nem tudja nyilvántartani. Ha a szülőnek nem tetszik a napló, meg szoktam kérdezni: ha úgyis járnak misére, miért probléma a napló vezetése? Akkor kell csak magyarázkodniuk, ha nem járnak vagy csak ritkán. Az is egyértelmű, hogy a közösségnek kellene annyira vonzónak lenni, hogy akarjon járni a gyerek szentmisére. Segítség lehet ezen a téren, ha aktívan részt vehetnek a liturgiában: pl. ministrálnak, felolvasnak, zenélnek vagy énekkarban énekelnek. Ha egy gyerek érzi, hogy a lelkipásztor vagy a hitoktató rá figyel, neki szól, akkor nem kell hívogatni, örömmel fog jönni. Edzésre és sportolni is akkor jár szívesen, ha az edző személyesen törődik vele és a csapattársak befogadják. A kereszténység is csapatjáték.