A Szigeten például délelőtt 11-től éjjel fél 3-ig jönnek hozzánk a fesztiválozók, és kérdeznek, olykor provokálnak, tanácsot kérnek, a lelkésszel vagy pappal akarnak beszélgetni, 
néhányan gyónni szeretnének, vagy csak mesélnek az életükről, problémáikról – mondja Gyorgyovich Miklós, a fesztiválokon jelenlévő KözösPont missziót szervező Ökumenikus Ifjúsági Iroda vezetője. Mi ez az iroda? Hogy áll az önkéntesség ma Magyarországon? Kit várnak a Szigetre? Hogy látja az ökumenét alulnézetből? Ilyesmi kérdésekről beszélgettünk vele.
Hogy indul az év az Ökumenikus Ifjúsági Irodában?
Nem mondható, hogy az élet a naptári évvel indul együtt az alapítványnál, hanem körforgásban élünk, adott időszakban adott feladatokkal. Az év eleje kevésbé látványos: az előző évi pályázatok elszámolásával, illetve – mivel nem csak kenyéren, de azon is él az ember – az ez évi lehetőségek keresésével telik. Emellett szervezzük az állandó programjainkat, küldjük a heti hírlevelünket, frissítjük honlapjainkat és Facebook-oldalainkat.
A „motorháztető” alatt van, azaz nem annyira látványos feladatunk egyfajta közéleti szerepvállalás is, ami konkrétan a keresztény ifjúság ökumenikus szintű érdekképviseletét jelenti az állam ifjúsági intézményrendszere felé. Az állam ezt el is fogadja tőlünk, és különböző fórumokon párbeszédet is szoktunk folytatni. Többek között a keresztény fiatalokat képviselve szavazati joggal részt veszünk a Fővárosi Önkormányzat Budapesti Ifjúsági Tanácsának munkájában. Rendszeresen egyeztetünk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ifjúsági Főosztályával is, ahol kölcsönösen elmondjuk az ifjúságpolitika területére tartozó kérdésekben a véleményünket.
De az egyházak ifjúsági osztályai között is egyfajta információs csomópont vagyunk, valamint felekezetek között is továbbítunk ifjúsági témákkal kapcsolatos híreket. Például a nagymarosi találkozót elsősorban katolikus fiataloknak szervezik, de mi meghirdetjük a protestáns fiatalok között is. Ugyanígy a katolikusok közt is híreszteljük a református Csillagpont vagy az evangélikus Szélrózsa találkozót. A magunk háza táján pedig éppen aktuális feladat a Közös Pont Ifjúsági Fesztivál Misszió hirdetése és szervezése, ahová most kell jelentkeznie azon fiataloknak, akik részt kívánnak velünk venni a legismertebb 2012-es fesztiválokon. Az októberi 72 óra kompromisszum nélkül szervezése is elkezdődött már. Január 22-én 18 órára pedig már aktívan készülünk az ökumenikus imahét záró ifjúsági istentiszteletére, ami a Lágymányosi Ökumenikus Központban lesz.
Bemutatnád az irodát magát?
Az irodát 2000-ben alapították a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak ifjúsági bizottságai. Ennek ellenére nem egyházi intézmény vagyunk, hanem alapítvány, annak minden lehetőségével és korlátjával. Az egyházakat pedig az ún. „atyák” képviselik felénk, akik az alapító felekezetek ifjúsági osztályainak képviseletében a mi döntéshozóink, iránymutatóink, bár igen sok kérdésben szabad kezet kapunk. Egyrészt az alapítók támogatásából működünk és szervezzük programjainkat, másrészt, mivel ez általában kiegészítésre szorul, pályázatokon is indulunk. Pályázataink, hála Istennek, több mint fele sikeres, vélhetően azért, mert igyekszünk kifejezetten társadalmilag is hasznos eseményeket szervezni.
Nyilván fontos a három egyház közti kiegyensúlyozottság az iroda esetében. Mennyiben határozza meg ez a tény a dolgotokat?
Amikor elkezdtem itt dolgozni, nekem is át kellett gondolnom, mit is jelent az ökumené. Ekkor döbbentem rá, hogy nem ismerem eléggé a saját, katolikus hitemet, felekezetemet, mivel rengeteg dolgot evidenciának véltem addig, ami más felekezetbeliek számára nem az. A munkatársakkal többnyire ebéd közben szoktunk jókat „vitázni” teológiai kérdésekben, de egyébként ők is, és hiszem, hogy az egyházak is elkötelezettek az ökumené irányába, bár azt tapasztalom, hogy ez főleg a személyek szintjén dől el. Akik viszont itt dolgoznak, valamint a három egyházi képviselő teljes mértékben toleránsak egymással, mind teológiai, mind egyházpolitikai szempontból.
Azt hiszem, az ökumenének nem csak abban kell megnyilvánulnia, hogy közösen építünk sátrat, szervezünk programokat és együtt pályázunk, hanem „teológiailag”, a hitélet terén is. Persze rengeteg összeegyeztethetetlen teológiai álláspont van, mégis azt gondolom, hogy nem egymás közé kell határvonalakat húzni, hogy aztán barátságosan átintegessünk a másik oldalra, majd meghívjuk egymást egy kávéra, hanem magunk köré, magunkat egy körbe, a kereszténységbe foglalva kell ezt a vonalat meghúzni. Azaz törekednem kell arra, hogy a társam reformátussága ne „protestálást” váltson ki belőlem, hanem legyen a katolikusságom növekedésére. Például más felekezetű társaim jellemzően jobban ismerik a Bibliát, mint én, így fontosnak tartom, hogy ez inkább inspiráló legyen számomra – és amióta itt dolgozom, az én mindennapjaimnak is részévé vált a Szentírás. Sőt, mivel – velünk ellentétben – nem sok kötött imájuk van, nagyon jól tudnak saját szavaikkal imádkozni, így ebben is sokat fejlődtem általuk.
Ők pedig megtanulhatják a katolikusoktól a kötött formák, a rendszeresség, a liturgia megtartó erejét. Azt, hogy a kötött forma nem feltétlenül rossz, nem terel el Istentől, sőt, közelebb vihet hozzá. Hogy csak egy példát említsek: egy református kollégámmal elmentünk egyszer egy katolikus konferenciára, ahol a résztvevőkkel zsolozsmáztunk ebéd előtt. A kollégám nem ismerte az „imaórák liturgiáját”, mégis tetszett neki ez az amúgy rendkívül kötött, szabályokkal teli, azonban egészen mély imaforma. Ugyanígy ismerek egy evangélikus lelkészt is, aki fiatal korában „büntető századba” került a katonaságban a hite miatt. Ott sok katolikus szerzetessel került össze, így megtanult velük zsolozsmázni, ami szerinte kompatibilis és használható imaforma lehet a protestánsok számára is. Fontos tehát, hogy ha nem is értünk egyet mindenben a másik felekezet tanításaival, törekedjünk megérteni, mi miért fontos számukra, és mit lehetne eltanulni tőlük. Nehezebb, mint kritizálni, de lényegesen hasznosabb.
A fenntartó egyházak részéről tapasztaltok távolságtartást?
Az alapító egyházak azért alapítottak közösen egy ifjúsági alapítványt, mert érezték, hogy együtt könnyebb tenni a fiatalokért, mint egyedül. Tehát az eredeti szándékot tekintve nem, nem távolságtartók. A mindennapi életben olykor persze előfordul egyet nem értés, hiszen munka közben nem az egyházakkal, mint intézményekkel, hanem emberekkel találkozunk és beszélgetünk. Köztük van, aki elkötelezettebb az ökumené iránt, mások kevésbé. Ez természetes. A jezsuiták például megkerestek minket, hogy tudnánk-e együttműködni valamiben, és mivel találtunk ilyen lehetőséget, nagylelkűen termeket biztosítottak részünkre ehhez a programunkhoz, és keressük a további együttműködési lehetőségeket velük és másokkal is.
Mennyire erős az iroda életében a bizonytalanság-faktor?
Ahogy ma minden civil szervezet életében, úgy olykor nálunk is előfordul (lét)bizonytalanság. Igaz, nekünk ott a háttérben a három alapító felekezet is, ami ad némi plusz erőt. Mindemellett én úgy gondolom és ezért is imádkozom, hogy ameddig a jó Isten fel tudja használni szervezetünket, programjainkat a saját tervéhez, addig tudom, hogy éltetni is fogja az irodát, és mindig meg fogja adni éppen azt a lelki és anyagi hátteret a felekezetek és a pályázatkiírók részéről, amire pontosan szükségünk van.
Megbízhatóak az önkénteseitek?
Tipikus jelenség a civil szektorban, hogy fogyatkoznak az állandó önkéntesek, viszont talán egyre több az alkalmi önkéntes. A 72 óra kompromisszum nélkül programunk központi szervezésében tavaly például 13, idén 7-8 állandó önkéntes vett részt, ebből pedig 3-4 fő volt végig nagyon aktív. Viszont a tavalyihoz képest többen jöttek el alkalmi önkéntesként: míg 2010-ben 4500-an vettek részt, 2011-ben kilencezren, azaz megduplázódott azok száma, akik egy hétvégére vállaltak munkát. Társadalmi jelenségnek érzem amúgy, hogy nem mernek elköteleződni az emberek, a fiatalok. „Nem érnek rá.” Ezt magamon is érzem: egy katolikus közösségben önkénteskedem 16 éves korom óta, de egyre nehezebben vállalok el bármit is. Ráadásul mindenki meg tudja magyarázni, hogy miért nem ér rá, teljesen elfogadható indokokkal – én például épp családot alapítottam és februárban születik a fiunk. Csakhogy a sokak által hangoztatott, amúgy jogos érvek korábban nem voltak indokok, és nem okoztak akadályt. Azt látom, hogy főleg azok maradnak elkötelezettek, akik már amúgy is sokfelé önkénteskednek, ők hajlandók még többet és többet vállalni. Néhányukról nem is tudom elképzelni, hogy bírják. Nálunk szerencsére azért többnyire összejön annyi önkéntes, amennyire épp szükségünk van, sőt, egy programunk esetében több is, így egy kicsit szűrhetünk is. Az alkalmi önkéntesek számával tehát nincs gond.
Úgy érted a felelősségvállalást, hogy sokszor mondják vissza az utolsó pillanatban, amit vállaltak?
Igen, ez olykor előfordul. Nem akarok panaszkodni, mert számos önkéntesünk adja nekünk az idejét, energiáját, de ha kérdezed, valóban csökken az olyan fiatalok száma, akiknek sokat jelentene a „felelősségvállalás”. Volt már, hogy egy nagyobb programunk előtt pár héttel egy sok feladatot vállaló önkéntesünk visszamondta minden vállalását, ami valóban kellemetlenséget okozott.
Lehet, hogy a visszajelzéssel, elismeréssel van baj?
Lehet. Ezen is gondolkodtunk már, de többnyire igyekszünk megköszönni a munkát és érdemben visszajelezni szóban, írásban (pl. köszönő levélben és elismerő oklevélben), vagy épp kisebb ajándékokkal is. De még bőven erősödnünk kell ebben, hisz látom, hogy a szóbeli „vállveregetésen” túl valóban mennyire jól esik és milyen megtartó ereje van egy jól kitalált ajándéknak, mint az esemény logójával gravírozott termosznak vagy pólónak. Fontosnak tartom tehát, hogy ne essünk abba a hibába, miszerint vallásos, egyházakhoz kötődő szervezet lévén csak annyival fejezzük ki hálánkat: Isten fizesse meg! Egy egyházközeli szervezet könnyen adottnak, kötelességnek veszi az önkéntes munkát azzal a felkiáltással, hogy Isten országát építi az adott programjával, amiben így szerintük minden kereszténynek önként és dalolva részt kellene vennie. Azonban az önkéntes is érző ember. Jól esik neki, és szívesebben jön vissza, ha számára is élmény a munka, és mindezt, ha csak jelképesen is, de tisztelettel megköszönik.
Mit tapasztalsz, mennyire fontos a médiajelenlét az önkéntesek toborzásában?
Azt tapasztalom, hogy az országos médiumokban, hírportálokon, lapokban, rádiókban, tévékben való szereplés ugyan fontos, mert ismertséget, elismertséget hoz, és az adott programunk társadalmi üzenetét is jól közvetítheti, de az önkéntesek sosem azért jönnek, mert az országos médiumokban találkoznak a felhívással, az ugyanis személytelen. Az egyik programunk utáni felmérésem szerint a résztvevők 1,2 százaléka érkezett ily módon, a túlnyomó többség személyesen találkozott a felhívásainkkal, a közösségében, gyülekezetében, a közössége vagy iskolája honlapján, esetleg a barátja szólt neki. Szóval toborzási szempontból a kis, helyi médiumok és a személyesség a fontos.
A Kuríron is megjelent, hogy jelentkezőket vártok a KözösPont Ifjúsági Fesztivál Misszióba. Miről van szó, kikre számítotok?
A nyári fesztiválokon (Sziget, Volt, Hegyalja) a KözösPont sátor sokszor az egyetlen olyan hely, ahol a kereszténységgel, az alapító egyházakkal találkozni lehet. Szerencsére a fesztiválszervezők is szeretik a munkánkat, így előfordult már az is, hogy külön felhívtak, nehogy lemaradjunk a sátorállítási lehetőségről. Ennek egyébként részben az az egyik oka, hogy szinte mi vagyunk a legtovább nyitva, olyan erős az érdeklődés. A Szigeten például délelőtt 11-től éjjel fél 3-ig jönnek hozzánk a fesztiválozók, és kérdeznek, olykor provokálnak, tanácsot kérnek, a lelkésszel vagy pappal akarnak beszélgetni, néhányan gyónni szeretnének, vagy csak mesélnek az életükről, problémáikról. Mindemellett heti, azon belül pedig napi témáink is vannak, amire a beszélgetéseket és a programot építjük.
Önkéntesnek ezért olyan keresztény fiatalokat várunk, akik elhivatottak, aktívan megélik a hitüket, és kellőképp „vagányak” ahhoz, hogy ezt másokkal is megosszák. Fontos az is, hogy a hitük ügyében két lábon álljanak a földön, mivel a sátorba betévedő kérdezők a miértjeikre akarnak válaszokat kapni. Tipikus kérdés, hogy „Te miért hiszel ebben a Jézus-sztoriban?”. Fontos a pszichikai állóképesség is, hisz előfordulhat egy-egy nehezebb beszélgetés, amikor az illető elmondja, hogy drogozik, esetleg öngyilkosságon jár az agya, talán most halt meg valakije, vagy akár csak annyit, hogy szakított a párjával, és nem tudja, hogyan tovább. Fizikailag is bírni kell a megterhelést, szükség esetén az éjszakázást, mellette pedig az állandó zajt, port, meleget. A Szigetre pedig külön elvárás egy európai nyelv társalgási szintű ismerete is, elsősorban az angolra gondolunk, de a francia, német, holland is nyerő; a Sziget résztvevőinek ugyanis több mint 60 százaléka külföldi. Az is fontos, hogy a jelentkező más felekezetű önkéntes társaival is együtt tudjon működni, tolerálja a nézeteit. Vannak tehát feltételek, de az esetleges nehézségeket egy jó közösség, a rengeteg élmény és a tapasztalat, meg hát maga a fesztiválhangulat is kompenzálja.
Jelentkezni amúgy január 31-ig lehet a www.kozospont.com oldalon. Itt ki kell tölteni egy on-line motivációs levelet, amit egy héten belül kiértékelünk, két hétre rá pedig húszperces felvételi beszélgetésre várjuk az érdeklődőket. Ez kötelező. Ezután március elején lesz egy közös képzés mindenkinek, majd tavasszal fesztiválonkénti bontásban egy-egy, és végül maga a fesztivál előtt is egy rákészülés.
Ha jön egy kérdezgető fiatal, attól függ, hogy milyen válaszokat kap, hogy milyen felekezetű önkéntessel hozza össze a sors, vagy csupán egy legkisebb közös többszörös az, amiről beszéltek?
Ritkán számít ténylegesen az, hogy éppen melyik felekezet képviselőjével ül le beszélgetni a kereszténységről a betérő. A legtöbben nagyon alap kérdésekkel érkeznek, amelyekre szinte minden felekezetnek ugyanaz a válasza: „Tényleg nem szexelhettek házasság előtt? Miért nem?” „Ti komolyan elhiszitek, ami a Bibliában van?” De előfordul, hogy olyanok is bejönnek, akiken, már bocsánat, keresztény szempontból nem lehet mit elrontani, csak javítani. A keresztény értékek irányába pedig ugyanúgy ki tudja őket mozdítani a protestáns és a katolikus is. Jó egy-egy ilyen beszélgetés után látni, hogy a betérőknek sok esetben mennyire megváltozik a hozzáállásuk a kereszténységhez. Ha nem is térnek meg ott helyben, többször állnak fel egyfajta aha-élménnyel, mert kiderül, egész mást képzeltek a kereszténységről addig, mint amilyen az valójában, és rájönnek, nem is élhetetlen az értékrendünk egy fiatal számára.
Szilvay Gergely/Magyar Kurír