A Súlyzókkal gyógyítja egy roma pap a karanténkórt c. cikk margójára
Éppen csak átfutottam a cikket, és már tudtam, hogy erről én akarok írni. Anyukám biztosan azt mondaná erre, hogy nem akarok, hanem szeretnék; de én igenis akarok. Egy pap, aki a testi és lelki egészség együttjárását hangsúlyozza, hát lehet ennél jobb? Hatalmas nagy szükség van erre, mert nemcsak a papok, hanem az egyszeri hívek is élnek át időnként válságot. És a sport melletti kiálláshoz én nagyon személyes tapasztalat alapján tudok teljes szívvel és lelkesedéssel csatlakozni.
Néhány évvel ezelőtt átmentem egy időszakon, amikor az életem sok öröme és áldása ellenére hosszú hónapokra fásulttá, motiválatlanná, bezárkózóvá váltam. Saját magamat zártam el a világtól, önkéntes lelki karanténomba még Istent sem engedtem be. Ő nem hagyott magamra egy másodpercre sem, én magam keményítettem meg magam a jelenlétével, vezetésével szemben.
Ebben az időszakban, amikor úgy éreztem, hogy minden szétfolyik, darabokra hullik körülöttem, amikor Istentől is távol voltam, alig maradt néhány biztos pont, néhány kapaszkodó, amik között evickélve túlélni igyekeztem. A sport volt az egyik. A heti két egyetemi edzés rendszert adott az életemnek, muszáj volt kimozdulnom, oda kellett érnem, és ez a kötelesség nagyon is szükséges volt a számomra akkor. Mégsem ez volt a legnagyobb ereje, mégsem ez volt a lényeg.
Hallottad már a FoMO* kifejezést? Arra az érzésre mondjuk, amit a közösségi médiában áramló információktól való megfosztottság kelt bennünk, azaz amikor attól félünk, hogy kimaradunk valamiből vagy lemaradunk valamiről.
Ezt a jelenséget kihasználva remekül tudják manipulálni felhasználóikat az alkalmazásfejlesztők.
Mindig is érdekelt a pszichológia. Azt gondolom, minden körülöttünk lévő dolog befolyással van az életünkre, így a pszichés és mentális jól-létünkre is. Önelfogadás és önértékelési problémák: te is szeretnél úgy kinézni mindig és mindenhol, mint a „baby face” filteres fotókon? A kimaradástól való félelem: ha pittyen a messenger, már nyúlsz is a telefonodért? Vagy ha például lekésted az élőzését a kedvenc influencerednek, nyilván csalódott vagy miatta, érthető. Álhírek és agyzsibbasztó butaságok, kommentháborúk és online bullying: növeli a feszültséget, rombolja a kommunikációt, az önértékelést, a bizalmat és még sorolhatnám.
A Szólj Be a Papnak! eseménysorozat olyan találkozásokat jelent, ahol a keresztény hit témái kapcsán őszintén lehet kérdezni a katolikus, református, evangélikus és baptista felekezet képviselőjétől (lelkész, lelkésznő, szerzetes, pap, most püspök). Az esemény létrejöhet kocsmai vitaesten, fesztiválon és egyéb kötetlen eseményen, a lényeg, hogy a nézők közvetlenül, bátran, tabuk nélkül kezdeményezhetnek vitát.
A mostani Különkiadás online formában valósult meg, a nézők üzenetben tehették fel kérdéseiket. Berecz Péter - a Szólj Be a Papnak! alapítója - négy meghívott vendéggel beszélgetett:
A beszélgetés első fél órájában tisztázták és közös nevezőre hozták a címben megjelenő fogalmakat, hogy mit jelent a népegyház és a szubkultúra a keresztény szóhasználatban. Nem fogom az elhangzottakat szó szerint leírni, de úgy sem, hogy „Fabiny befordul, átpasszolja Balognak, Kocsis jobbról becsúszik, pillanat, a bíró jelez…” Inkább lenyomatot készítek, hogy meghallgassátok a beszélgetést, mert önmagában nagy dolog, hogy ötszáz év után, amiben volt bőven vita és háború, mostanra párbeszéd, nevetés és kiengesztelődés jelent meg a felekezetek között. A végén persze én is beszólok, s felteszem a kérdésemet.
Népegyház, szubkultúra
Ha népegyházon a megkeresztelt emberekből álló társadalmat értjük, akkor elmondható, hogy a különböző szubkulturális megújulási mozgalmak (szerzetesrendek, reformáció) azért keltek életre, hogy kivonuljanak a keresztény masszából és megmutassák az általuk krisztusibbnak vélt életformát. Európában társadalomszervező erőként hat a kereszténység, de nem mindegy, hogy milyen módon. Cement vagy dinamit vagyunk? Összetartjuk, ami szétesne, vagy szétrobbantjuk a korábbi vallási kereteket? Ha összetartjuk, akkor nem mindegy, hogy jól, vagy rosszul működő dolgokat merevítünk meg, mert mindkettőre van példa bőven.
Sosem szerettem a kórházakat, mindig féltem, ha be kellett lépnem egybe, de szerencsére ilyen alkalom ritkán van.
Ám most akadna egy ismerős arc a maszkos tömegben, hiszen Balázs András atya a Honvédkórházban önkéntes-szakápoló és pap. Egészségügyi végzettségét kihasználva megtalálta, hogyan tudna segíteni, ahogy ő fogalmaz: szolgálni, ebben a nehéz időszakban. Hogy hogyan jutott el a templomból a kórházig, arról András atya a következő videóban beszél:
Nem telik el úgy hét, hogy ne gondoltam volna az eltervezett erdélyi útra. Vagy arra, hogy milyen jó lenne csak úgy utazni valamerre. Lakásavatót is terveztünk, az is elmaradt – egyelőre. Mert előbb-utóbb vége lesz ennek az időszaknak, legalábbis nagyon remélem és hiszem.
Időnként azért nagyon nehéz. Digitális pedagógia-rajongó tanárként már néha inkább tehernek érzem az online bejelentkezést, pedig mekkora lehetőség, hogy átvészeljük a személyes találkozások hiányát ebben a formában.
Egyik pillanatban úgy érzem, idén nem tudok rendesen készülni Adventre. A másik pillanatban pedig azt érzem, minden rendben van és rendben lesz. Csodálatos ünnep közeleg. Számomra az ilyen hangulatváltozások közepette az ima jelenti az egyedüli megnyugvást. És persze az alkotás, vagy az olvasás. Kitaláltam, hogy minden nap leírom egy vázlatfüzetbe egy érdekes ember gondolatát egy kötetéből. Márai Sándor az egyik nagy kedvencem, így a Füves könyvét egyébként is néha csak úgy valahol kinyitom. Egyik nap is így tettem és éppen az Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvű lesz című résznél nyitottam ki:
„...Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen. Mit akarhat az ember mást, mint egykedvűséget, ha emberi vágyakkal fordul az isteni felé? A beavatott ember csendes. Tudja, hogy nem lehet segíteni. A legtöbb, amit tehet, ha nem árt másoknak és magának. Aki a halál felé él, aki az emberek között él, tehát az igazságtalanságban él, mit is reméljen? Ha szívét egyfajta nyugalomra tudja nevelni, ez már csaknem vigasztalás és derű.”
„...when I feel that darkness is
a heartbeat away, and I
don't know how to fight it,
it's a heartbeat away...”
Fekszem az ágyon, hallgatom a zenét. Délután hatkor a sötétség már nagyon is valóságosan jelen van, nem egy szívdobbanásnyira... Nem ilyennek ismerem az Adventet. Sötét a világ, sötét a szoba, sötét van bennem is, és nem tudom, mi ez, és nem tudok mit tenni ellene.
Csodálatos, áldott, hihetetlenül gazdag életem van, mégis elér időnként a sötétség, lecsapnak a félelmek, összetorlódnak a feladatok, megrendülnek addig biztosnak hitt pontok, és ilyenkor nagyon nehéz nekem megtalálni a fényforrást. Merem azt hinni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ismeri ezt – és talán vannak még olyanok, akiknek a Születésre való készülését nehezíti ez a homály. Ilyenkor úgy érzem, nem várom Őt elég jól, jobban kellene örülnöm, nagyobb békének kéne lennie a szívemben, és nem tudom elképzelni, miért akarna Jézus az én nyomorúságos, üres, hálátlan életemben újra megszületni. Nektek üzenem, magamnak üzenem: nem baj.
Adventnek nem kell a fényről, az örömről, a háláról szólnia ahhoz, hogy valóságos legyen, ahhoz, hogy Krisztust méltóan tudjuk várni. Ő nem várja el, hogy fényárral fogadjuk. Tudja, hogy nem tudjuk legyőzni a sötétséget. Ezért jött el. Ő hozza a fényt, Ő maga a fény.
„Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn.1:3-4)
Amikor úgy érzem, hogy kilátástalanul harcolok a sötétség ellen, hogy képtelen vagyok új lángot csiholni, hogy üres a szívem – igazam van. Ember vagyok, bűnben, Istentől elszakadva született, és nem járok mindig biztos lábbal a keskeny úton. Letérek az ösvényről, amin túl a homály országa van csak, és eltévedek benne, a bűn az ajtóm előtt áll, és még mindig van, hogy be is engedem, hiába tudom, hogy pusztítani jön. És nem tudok harcolni. Nem állhatok meg Isten előtt önmagamban, meg sem találom Hozzá az utat a bennem lakó sötétség miatt. De éppen ez a lényeg.
Az idei lesz talán életem legkülönlegesebb Adventje. Második kislányunkat várjuk, a születés várható időpontja pedig december 24-re esik. Pont Karácsonyra. Ráadásul a várandósságom végét nem egy klasszik kórházi, hanem egy tervezett (és nagyon-nagyon várt) otthonszüléssel fejeljük majd meg reményeink szerint. Nos, én így lépek be a 2020-as Adventbe.
Az általunk választott bábapraxis mottóját sokat forgatom a gondolataimban:
„A béke a Földön a születéssel kezdődik.”
Milyen igaz mondat! Most pedig, amikor a Megváltó születését fogjuk ünnepelni hamarosan, ez a mottó sokkal közelebb kerül hozzám. Messziről indulok, mielőtt megérkeznék gondolatban a jászolhoz.
Ezer meg ezer szüléstörténetet olvastam már el a trimeszterek során. Volt ilyen is, olyan is. Akadt háborítatlan, ahol nem bontotta meg a „túlmedikalizáltság” az anya-baba egységét, mert türelmesen engedték, hogy biztonságosan, saját tempójában megszülessen a baba, na meg az új család.
De olvastam olyat is, ahol az anyukában komoly traumát hagyott a szülés, mert nem engedték a saját medrében folyni a kisbabája világrahozatalát. Sürgették, nem vették figyelembe, hogy ez egy igen komplex folyamat, ahol test és lélek megbonthatatlan egységet képez, és amelyre erősen hatnak transzgenerációs tapasztalatok is.
Aztán megállok Jézus földi életének kezdeténél.
A saját várandósságom teljesen átkeretezi azt, ahogyan a Karácsony misztériumát szemlélem. Egészen közel kerül hozzám most Mária útja és története.
Kimeríthetetlennek tűnik ez a téma. Olyan összetett, annyi tényező hat kölcsönösen egymásra, mindig újabb és újabb mélységek tárulnak fel, ahogy gondolkodunk róla, de azt hiszem, éppen ebben rejlik az igazi szépsége.
Ahogy előző cikkemben részletesen kifejtettem, keresztény emberként is szenvedhetünk pszichés problémáktól, és a velük való hatékony küzdelemhez szükséges a szakértő segítség. Ezzel azonban még csak egyéni szinten tekintünk a helyzetre – a helyes értelmezéshez figyelembe kell vennünk a környezet, a személyt körülvevő, rá közvetve-közvetlenül ható csoport szerepét is. Keresztény emberek esetében ennek különös jelentősége van, hiszen a gyülekezeti közösség, Isten családja, Krisztus teste a legtöbb hívő életének az egyik legfontosabb része. Hogyan viszonyulnak hát a keresztény közösségek a pszichés problémákhoz, a pszichológushoz fordulás kérdéséhez?
Gyakran beszélünk gyülekezeti tabutémákról, de egyre inkább az az érzésem, hogy mindig ugyanarról a kettő-háromról, és vannak kérdések, amik még ehhez is túl mélyre vannak temetve. Ilyennek látom én sok közösségben a pszichés betegségeket, a pszichológushoz járást is. A lelki betegségek személyes bűnösséggel való összekötése nem csak egyéni belső feszültséget tud okozni, hanem ha egy közösségben általános nézetté válik, megbélyegzéshez is vezethet, tovább súlyosbítva az önmagában is rettenetesen nehéz helyzetet. A lelki küzdelmektől szenvedő gyülekezeti tag nem fordul pszichológushoz, sőt, sok esetben még csak fel sem vállalja a fájdalmát – hiszen a „mindenkor örüljetek”-mentalitásba (Fil.4:4) nem fér ez bele, hiszen annak, aki Krisztussal jár, minden szükségét betölti az Úr, minden fájdalmát Rá vetheti, nem maradnak sebek, hiányok, hiszen a gyülekezet csupa szabad és boldog ember közössége. A boldogtalanság és a fájdalom a bűnnel jár együtt, az új ruhába öltözött szív már nem sajog, megváltott, hívő embernek nincs lelki betegsége – csak körül kell nézni, a többieknek sincs!
Boldogult fiatalkoromban (amikor még nem tudtam mit kezdeni a sok szabadidőmmel…), minden andandó alkalommal könyvet kértem ajándékként. Olyannyira bevonzott az olvasmányom, hogy volt olyan karácsony, amikor a családom csak december 27-én látott viszont – addig ugyanis egy fotelbe költöztem az újdonsült 800 oldalas regényemmel. Elvarázsoltak a történetek, arra az időre, amíg olvastam a könyveket, átköltöztem az általuk lefestett világba. Ha nem figyeltem oda, még a főszereplők szavajárását is átvettem. Egy alkalommal a regénysorozatomban előkerült egy zenemű. Több se kellett, kottát és hangfelvételt szereztem, hogy a lehető legközelebb kerüljek a történethez.
Leidgeb Melinda novemberben megjelent könyve, a The Vision – Az igazság tükrében egy okosregény. Hogy mit jelent ez az okostelefonok, okosórák, okosporszívók és mindenféle okoskütyük korában? A szerző célja, hogy az olvasó a lehető legjobban át tudja érezni az könyv hangulatát. A romantikus fantasy Joanna Debson bostoni jazzénekesnő történetét mutatja be, akinek életében meghatározó szerepet játszik a zene. Hogy még inkább bele tudjunk helyezkedni a könyv világába, QR-kódok segítségével megszólaltathatjuk a történet dallamait, így még inkább beleélhetjük magunkat a főhős küzdelmeibe.
És hogy miről szól a könyv?
Sziasztok, a Szerinted baromság cikksorozat írójaként mindig számomra érdekes összefüggéseket nyitogatok. Volt már szó arról, hogy az intimitáshoz szenvedés kell, vagy arról, hogy a keresztényeknek meg kell tanulni főzni.
Szóval, egyik este, amikor lemondták a hétvégi futóversenyemet, úgy éreztem, edzés helyett valami hasznosat csinálok, így elkezdtem figyelni a Miatyánkot. Ezer értelmezési átirat van, amikor az emberek túlkreatívkodjak magukat, de ne értsd félre, szerintem ez fontos. Nem azért, mert elhaladt az idő a régi szöveg fölött, vagy mert hajt az exhibicionizmus, hanem mert meg kell tanulni újra és újra a sorok között olvasni. Mert egy írás nem csak alanyból, állítmányból, jelzős szerkezetből áll, hanem abból is, amit kihagynak belőle. A le nem írt szavakból, amiket úgy fogalmazunk meg, hogy a leírtakkal kerítjük körbe őket.
Ez lett belőle, ha szerinted baromság, írj nyugodtan.
1. Mi Atyánk...
Zsidók, ateisták, feketék, romák, fehérek, az idegesítő szomszédok, a megbüntető BKK ellenőrök, a sodromból kihozó autósok, melegek és politikusok Atyja.
2. Aki a mennyekben vagy...
a mennyek országa közöttünk van, azt mondják. Hol köztünk? Az emberi kapcsolatokban?
3. Szenteltessék meg a te neved...
Mit jelent ez? Ne hozzak rád szégyent? Mivel tudom megpróbálni megszentelni a te neved?
4. Jöjjön el a te országod...
Itt a válasz az előző kérdésemre! Ezzel tudom megszentelni a te neved, hogy megcsináljuk a te országodat az emberek közötti kapcsolatokban. Az egymás közötti kölcsönhatásokban hozzam létre a te országod?
Nehéz elkezdeni egy ilyen témát. Annyi kérdés, szempont, egymásra épülő részlet bukkan fel egymás után; hirtelen azt sem tudom, melyik végénél fogjam meg a dolgot. De talán a legjobb az alapkérdésnél kezdeni: miért kell erről beszélnünk? Miért lenne szüksége hívő embernek pszichológiai segítségre? Nem elég az Újjáteremtő?
Nem gúnyosan teszem fel ezt a kérdést. Akik megtapasztaltuk Isten teljes lelket átformáló erejét, tudjuk, mekkora hatalma van Neki, és átélhettük azt a békességet és örömöt, ami teljes mélységében egyedül a Vele való kapcsolatban található meg. Ez tényleg csoda és tényleg túlmutat minden emberi próbálkozáson – mégsem érzünk mindig így, és ez nem feltétlenül a hitünk mélységétől függ. Teológiai tudás hiányában itt most nem szeretném a bűn és a betegségek, lelki sebek kapcsolatát feszegetni, bár ez is fontos kérdés. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy ahogy a kézzelfogható testi, anyagi nehézségek esetében, úgy a lelki-mentális fájdalmak és akadályok terén sem értelmezhető minden automatikusan a személyes bűnösségünk, hitbeli gyengeségeink közvetlen következményeképpen.
A lelket Isten teremtette, és Ő a legtökéletesebb szakértője, aki ténylegesen át tud formálni, meg tud gyógyítani – de ugyanez igaz a testre is. Ahogyan testi bajainkkal, betegségeinkkel orvoshoz fordulunk, tudva, hogy életünk és egészségünk végső ura a Mindenható Teremtő, a lelki fájdalmainkkal, sebeinkkel való megküzdéshez is szakember szükséges – ugyanezzel a tudattal. A pszichés betegség is betegség, és arról is rengeteget tudunk tanulni az emberi megértések, felhalmozott tudás és tapasztalat alapján, ahogyan teszik ezt a pszichológusok hosszú éveken, évtizedeken, egész életükön át. Az emberi gyógyítás persze nem tökéletes. Ahogyan a gyógyszereknek vannak mellékhatásaik, ahogyan még egy komplikációmentes műtét után is maradnak hosszútávú hatások, úgy az emberi szintű lelki gyógyítás sem életre szóló és teljesen átfogó, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs haszna.
2020. májusában került bemutatásra A Premontrei Örökség című dokumentumfilm, a magyarországi premontreiek különféle lelkipásztori, liturgikus és oktatási tevékenységeiről. E nagyívű bemutatkozás nyomában a Gödöllői Premontrei Apátság és az ODPictures Art Studio most útjára bocsájtja a Misztérium-Kegyelem c. rövidfilmet, mely a hagyományos rítusú liturgia végzését és lényegét mutatja be, amelyet rendszeresen, folyamatosan, közösségi jelleggel 2007 óta a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, majd 2015-től a Belvárosi Szent Mihály-templomban ápolnak. A premontrei rend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját.
Amikor életemben először vettem részt hagyományos rítusú szentmisén, örökre meghatározó élménnyé vált. De mit jelent az, hogy római rítusú vagy hagyományos rítusú liturgia? A válaszokba, és még egy kicsit annál is többe nyerhetünk betekintést a shoeshine.hu és az ODPictures új filmjén keresztül.
„Ez egy olyan liturgia, ami gyakorlatilag 1500 éven egyeduralkodó volt nyugaton. Érezni ennek a mély gyökereit, érezni azt a fajta lelkiséget, amit az évszázadok folyamán nagyon sok szent, nagyon sok hívő ebbe beleszőtt. Nyilván nem mindenki tud megbarátkozni egy olyan liturgiával, ami egy holt nyelven, latinul van javarészt.” – fogalmaz Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes.
A hagyományos rítusú liturgiának nagyon szigorú szabályai vannak. „Minden mozdulat minden részlete pontosan meg van határozva. Tehát nem a kreativitásról, nem az improvizációról szól. A papnak és az asszisztenciának meg kell tanulnia minden egyes részletét. De pontosan talán ez jelent biztos gyökeret valamiképpen, az állandó változó világban, ahol semmiben sem lehet gyökeret verni.” – folytatja Gellért atya. „A liturgia az örökkévalóságról szól, az örök Istenről, az örök isteni igazságokról és értékekről szól, valamiképpen egyfajta alternatívát biztosít, egyfajta otthont a mai világban.”
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics