Meghívó cikkünk címe kicsit komolytalannak tűnhet, de ha isleresősen cseng azon esemény, melyet "Gödöllői kántorkoncert" néven jegyez a történelem, akkor tudhatod, nem tréfa dologról van itt most szó. Arról már nem is beszélve, hogy ami a premontreiek keze közül kerül ki rossz már nem lehet.

Habár sötétnek mondjuk, a középkorban született rengeteg zenei-egyházzenei mű, amiket most is előszeretettel hallgatunk potom ezer év múltán. A gödöllői kántorok és a Premontrei Gimnázium több, mint 130 diákja idén egy rendhagyó előadás keretében mutatja be a középkori liturgikus drámák no.1-ját, a Dániel-játékot. A szóban forgó előadást korábban a Premontrei Gimnázium aulájában láthatta a közönség, azonban most kissé "feldúsítva" újra hallható és látható lesz 2013. március 1-jén a Gödöllői Kastély felújított Lovardájában. Délelőtt 11 órakor a diákelőadás veszi majd kezdetét, mely ingyenes ingyenes. (A pius(kukac)prem.hu email címre küldött előzetes regisztrációval igényelhető ingyenes belépőjegy). Majd este 19 órakor a felnőtt előadás tekinthető majd meg a Gödöllői Királyi Kastélyban (jegyár: 2000FT). Élvezd a középkori hangulatot és hagyd, hogy, magával ragadjon a zene!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú