Idén immár 4. alkalommal rendezi meg európai, s talán világviszonylatban is egyedülálló rendezvénysorozatát a budapesti Újszínház. A fesztivál során számos színdarab, kamaradarab, de koncertek és mozgásszínház is látható lesz. A színház saját társulata mellett az előző évekhez hasonlóan több határontúli magyar színtársulat – így Kassából, Kézdivásárhelyről, Dunaszerdahelyről, Beregszászról és Délvidékről - is érkezik egy-egy darabbal.

Az Újszínház igazgatója, Dörner György szerint a mai globalizált világban még inkább szükség van a keresztény értékekre, amit a színház és ez a fesztivál a művészet segítségével kell, hogy képviseljen. Az összefogás a széttartó világban rendkívül fontos, ezért is jelentős az, hogy a fesztivál keretein belül határon túli magyar társulatok vendégjátékát láthatja majd a közönség. Ez nem csak egyszerűen az összetartásról, összetartozásról, hanem a hit közösségformáló erejéről is szól.

A fesztivál ünnepi nyitásaként február 3-án a délvidéki Udvari Kamaraszínház hozza el Fehér szarvas c. darabját a közönség számára. A történet az első világháború után játszódik, s a hazánkon kívül rekedt délvidéki magyarok testi, lelki és szellemi megpróbáltatásait állítja a középpontba. A darab korhű képet igyekszik adni a ‘20–as évek elejének magyar viszonyairól, példát állítva bátorságból, hitből, emberségből, hazaszeretetből és szerelemből.

Másnap február 4-én a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém kórus hattagú férfi kara ad koncertet a Nagyszínpadon, majd a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház színészei adják elő Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia című drámáját. A kamaradarab központi témája az ember lét– és identitás vesztésének félelme, s az az állandó rettegés, amely a Ceausescu korszak minden pillanatában jelen volt.

Február 5-én délután Böjte Csaba atya tart előadást, este pedig egy meglepetésdarabbal készül az Újszínház a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Február 6-án este két színdarab is várja az érdeklődőket. Szlovákiából, Dunaszerdahelyről érkezik a Rivalda színház, hogy rendhagyó módon vigye színpadra az örök kedvenc Ember tragédiáját. Vele párhuzamosan pedig a Nagyszínpadon az Újszínház társulata mutatja be Stuart Mária c. darabját.

Február 7-én szintén két műsor is a palettán lesz. A dolgokról egy földi szellemnek címmel tart zenés-verses koncertet a kézdivásárhelyi Városi Színház, illetve Márai regényét, a Kassai polgárokat adja elő a Kassai Thália Színház.

Végül február 8-án az Újszínház legújabb darabjával, a háromkötetes Wass Albert könyv alapján rendezett Funtinelli boszorkánnyal zárul a majd egyhetes keresztény színházi fesztivál.

Akik még gyorsak lecsaphatnak a jegyekre, illetve további jó hír, hogy a reformatus.hu értesülése szerint a gyülekezetek, egyházi iskolák számára az Újszínház a jegyek árából 50%-os csoportos kedvezményt is biztosít. Ne maradjatok le!

A kedvcsináló videóért kattints ide.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú