Jezsuita testvéreink sok szeretettel várnak kicsiket és nagyokat december 8-án a Párbeszéd Házába, ahol adventi napot tartanak a szerzetesek. (1085, Budapest, Horánszky utca 20.) Bármikor bátran bekapcsolódhatunk a nap folyamán zajló állandó programokba, mint a taizé zenés szentségimádás, az Élő Könyvtár, a Lázár Ervin meséjéből már jól ismert Csodapatika, vagy a kézműves piac és jótékonysági vásár.

Ezek a programok főként a felnőttek elmélyülését segíthetik az adventi időszakban. A kötött programok 15:30-tól kezdődnek, elsőként egy interaktív drámajáték keretében ismerhetjük meg Márk evangéliumát, ezúttal kissé más szemszögből. 16:00-tól kezdődően Betlehemessel, gyermektáncházzal és egy kis kézműveskedéssel kedveskednek a szervezők a gyerekeknek, miközben az anyukák karácsonyi recept(eszme)cserét folytathatnak. 18 órakor természetesen közös szentmisén vehetnek részt a látogatók, de a nap ezzel sem ér véget, mert 19:00-től filmvetítés, és Hencidai táncház fokozza majd az este hangulatát.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú