Nagyon szeretem Jim Elliotnak ezt az idézetét, amit mottónak is választottam az írásaimhoz. Tetszik a hozzáállása, az életszemlélete, mert eltalált valamit. Rámutat arra, hogy bárhol is vagyunk, teljesen ott kell lennünk. Mindent bele kell adnunk abba, amit csinálunk, ott, ahol vagyunk. És persze nyitott füllel figyelni, hogy melyik nap mire hív Isten. Szeretném megosztani veled az idei évem pár szeletét, amikor Isten különböző helyekre hívott, ahol róla tehettem tanúságot. Ez előtt is szívesen beszéltem Jézusról, de szerettem volna egy hosszabb misszióra is elmenni, hogy kipróbálhassam, milyen az, amikor egész nap ilyen módon foglalkozhatok az evangéliummal.
Egy őszi napon történt, valamikor tavaly ilyenkor, hogy találkoztam két misszionáriussal, hogy a lehetőségekről beszélgessünk. Ekkorra már kiforrt bennem a gondolat, hogy az egyetem után pár hónapra külföldre szeretnék utazni és az evangélium üzenetével foglalkozni. Ez nem egy gyors döntés volt, sokat imádkoztam és gondolkoztam, de végül biztos lettem benne, hogy szeretnék jelentkezni egy olyan útra, aminek a lényege, hogy a világ különböző pontjain élő diákokat készítsünk fel az evangelizációra. Eredetileg Kelet-Európába készültem, ezért is volt meglepő, amikor ezen az őszi beszélgetésen kiderült, hogy az úti célok között lesz Ausztrália is. Ez különösen azért volt szórakoztató számomra, mert nagyon féltem a repüléstől. Mondhatni repülésfóbiám volt. Annyira paráztam az úttól, hogy egy ideig bele sem tudtam gondolni, hogy egy ilyen csodálatos országban kezdhetem a missziót. Nem azzal van a gond, hogy még nem ültem volna repülőn, pont ez az. Ültem én, de olyan stresszt, amit a legutóbbi utamon átéltem, szinte még sosem tapasztaltam.
Viszont ott volt a kérdés: megyek-e erre a misszióra úgy is, hogy el kell utaznom egészen Ausztráliáig. Addigra már tudtam, hogy mennem kell, ezért igent mondtam, gondoltam, ha Isten hív, akkor csak kitalál valamit. Meg mindenféle túlélőtechnikát találtam ki arra az esetre, ha a 12 + 5 órás repülőúton pánikrohamot kapok. Mondhatom, szép kilátások. El is képzeltem, hogy hogyan fogok idegesen a stewardessek után kiabálni, miközben elvileg Istenben bízó misszionárius vagyok. Ezt csak azért írtam le ilyen hosszan, hátha segít valakinek, néha jó közösen lúzernek érezni magunkat! :)
Ezután nem sokkal azt is megtudtam, hogy a második úti célunk pedig a Közel-Keleten lesz. Azon nyomban leültem és újra átbeszéltem Jézussal ezt az egészet. Volt pár kérdésem hozzá, de végül újra csak meggyőzött, hogy menjek, úgyhogy igent mondtam az útra.
Elkezdtem készülni, listákat írni, hogy mit kell beszerezni, mindenféle papírokkal rohangálni ide-oda, és lelkileg is felkészülni arra, hogy elutazom. Kaptam egy mentort is, akivel sokat beszélgettünk és részt vettem egy gyakorlati képzésen is. Már csak az volt a kérdés, hogy össze fog-e jönni az út anyagi része. Ezt az összeget nem önerőből kellett fizetnem, hanem adományokból. Szóval írtam több mint száz ismerősömnek, hogy misszióra készülök, és ha tehetik, imádságban vagy anyagilag támogassák az utamat. Azért nem éreztem zavarónak ezzel kapcsolatban leveleket írni, mert nem magamnak gyűjtöttem, hanem azért, hogy az örömhír terjedhessen, ami Isten ügye. Tehát a keresztények közös ügye, ugyanúgy mint az, hogy vasárnaponként esetleg sütit sütünk a szeretetvendégségekre vagy közbenjárunk egymásért imádságban, amivel időt áldozunk másokra. Mindegyik esetben elsősorban Istennek szolgálunk, az Ő országát mozdítjuk előre, teljesen mindegy, hogy mi a szerepünk: a kiküldés vagy az utazás.
Végül túléltem a repülőutat is. Isten úgy hallgatta meg az ismerőseim és a saját imádságaimat, hogy az út alatt egyáltalán nem féltem. Volt olyan élethelyzet is, amit a félelem ellenére kellett végigcsinálnom, és volt ilyen is, amikor megszűnt a félelmem. Mind a kettőért Istené a dicsőség.
Végre megérkeztem Adelaidebe, ahol kilenc amerikai társam várt. Hálás voltam Istennek, hogy eljuttatott hozzájuk. Azért voltunk itt, hogy mi is és az ausztrálok is ,,Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!” (Ézs 42,12.)
Folyt. köv.
Panni sorozatának első részét itt olvashatod!
