Egy férfi éveken keresztül gyűjtött arra, hogy megvehesse élete első autóját.
Sok munkájába és lemondásába került, de SIKERÜLT! Nagy izgalommal hajtott hazafelé, hogy a családjának megmutassa az ÁLOM autót. Útközben elhatározta, hogy beugrik a közeli barátjához és megosztja vele is örömét. Gyorsan megállt a háza előtt és nagy lendülettel elkezdett tolatni. Ekkor hallja, hogy a kocsiján koppan egy kavics. Lefékezett, kiszállt a kocsiból, látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, s ezzel már meg is sérült az álomautó.
Elkezdett éktelenül kiabálni a gyerekkel: normális vagy Te? Jól elverlek, hogy elmenjen a kedved az ilyen állatságoktól! A fiúcska előbb megszeppent, majd így szólt – Nem tehettem mást, túl messze voltam, hogy a hangom meghallja. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább. Mozgássérült testvérem előre ment a tolószékkel, de túl gyorsan ment és felborult. Pont az Ön kocsija alá esett, így muszáj volt megdobnom, hogy megállítsam!
A férfi elszégyellte magát, felsegítette a kisfiút és visszaültette a kerekesszékbe. Az eset után a férfi a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek.
„Ha megdobnak kővel” talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltse! Nehogy valami nagy bajt csináljunk, ha nincs időnk meghallani a jelzéseket, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk rájuk! Néha kell, hogy „megdobjanak kővel” ahhoz is, hogy megálljunk, hogy elgondolkozzunk, mi is történik körülöttünk. Tudatában lenni annak, hogy amit tervezek, az előre visz-e engem, és segít-e másoknak?
