Minden nap volt elmélkedés (ezen belül tanúságtételek), elcsendesülés, amelyben jobban az Úrra tudtunk figyelni, csoportbeszélgetés és persze a játék illetve a sport sem maradt el.
Nagy öröm volt számunkra, hogy mindenki letette bűneit, és így együtt részesülhettünk abban a szentségben, amely a legnagyobb titok számunkra. Mindannyian részesültünk Krisztus szent testében (és vérében). Így váltunk élő tabernákulummá, és éltünk úgy, mint egy igazi krisztusi közösség.
Volt akadályverseny is, amelyben Szent Pált követtük az útján (pl.: Damaszkuszba, Arábiába). Pálhoz hasonlóan, nekünk is meg kellett küzdenünk sokféle akadállyal, de közösség erejét megtapasztalva még akkor sem adtuk föl, mikor összekötözött lábban kellett másfél kilométert haladnunk a faluban. (Biztos vagyok benne, hogy a falubeliek minket így látva, soha nem fognak elfelejteni bennünketJ.)
A csütörtöki napon célként Ipolytarnócot tűztük ki, ami Pilinytől 17 kilométerre található. Szent Pálnak is mindig akadtak segítői, az Úr folyton gondoskodott róla. Ezt mi is megtapasztaltuk; két traktorral szállítottak fel bennünket a dombok közé, hogy onnan a fennmaradó pár kilométert magunk tegyük meg. Az útközben mindenkire mosolyogva köszöntünk és integettünk, ezzel is gyakoroltuk apostolkodást. Ipolytarnócon több millió éves (láb)nyomokat láthattunk.
Az este folyamán a csoportok vicces előadásokkal örvendeztették meg egymást. A záró szentmise csodája pedig az volt, amikor Laci atya azt mondta, hogy az lesz az evangélium, ahol ő épp kinyitja. És mikor kezdte olvasni, hogy Jézus hogyan választja ki apostolait, akkor már tudtam, hogy az Úr újabb csodájával ajándékozott meg bennünket. Nekünk is küldötteknek, vagyis apostoloknak kell lennünk.
Köszönöm ezt a négy napot, amely során bepillanthattam a Mennyországba. Az Úr minden pillanatunkat megáldotta. Nem volt senkivel semmi gond. Nagyon segítőkész, értékes embereket ismerhettem meg, és kérem az Urat, hogy áldja meg életük minden pillanatát és segítse őket az apostoli munkájukban!
Dicsőség Neked Uram!
Máthé Ági
