Újabb témával folytatódott a héten a Péter atya által eltervezett felkészítés a nagybetűs életre, a házasságra és a családalapításra. Először egy szomorú, sajnos nem hétköznapinak mondható esetet mesélt el az atya egy olyan élettársi kapcsolatban élő párról, akik féléves ismeretség után költöztek össze és vállaltak gyereket. A szülés után az apa az ivásban és a szerencsejátékban „kereste magát”, lassan végleg kilépve a kapcsolatból, magára hagyva az anyát és a gyereket.
Nem ritka ez a példa, sokan választják ezt a lazább és felelőtlenebb módját az együttélésnek, de a „lakva ismeri meg az ember a másikat” közmondást sajnos nem erre találták ki. Egyetlen szó hiányzik ezekből a kapcsolatokból, az alap,ami nélkül kártyavárként omlik össze az első, nem is túl nagy teher alatt.
Érettség. És hogy mit is jelent ez: kiforrott értékrend, és annak a követése. Nem hangzik túl bonyolultan, de honnan tudhatjuk ,hogy megvan ez bennünk, hogy biztos alapot jelent e, hogy tényleg ez a kulcs. Ha van egy kapcsolat, az egyik fél érett a másik még nem; egy fához és a rajta felfutó borostyánhoz lehet hasonlítani őket. A fa biztos támaszt nyújt a borostyánnak, látszólag segíti a növekedését. De az első erősebb vihar ledönti a fát, és magával rántja a borostyánt, és utána nincs semmi amire újból építeni lehet. Két érett ember házassága két erős fa, ami kölcsönös támaszt és erőt jelent.
Rajtunk múlik, hogy éretten, önzetlenül oda tudjuk adni magunkat az Úrnak, hogy ajándékok lehessünk annak akit szeretünk.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát,
és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
