Tápiószentmárton – 2008 – az Élménytábor
Áldott az Úr, atyáink Istene!
Zakariás hálaimájával kezdem beszámolómat, melyet mi, kisebb testvérek minden reggel elimádkoztunk a zsolozsmában. Hálaadással kezdem, mert nem tudom másképp. Mert az Úr meglátogatta az Ő népét. Velünk volt. Velünk a szentmisékben, szentségimádásokban, előadásokban, tanúságtételekben, kiscsoportos beszélgetésekben, de még az étkezések és sportprogramok közben is. Velünk volt, és elhalmozott ajándékaival. Megmutatta, hogy ha Rá figyelünk, szava szerint cselekszünk, áldás fakad tetteink nyomán. Közbenjáró imádság volt… Laci atya úgy tervezte, hogy akik nagyon bírják, tizenegyig is maradnak. Éjfélkor már alig húszan voltunk ott a nyolcvanból. Ekkor az egyik legfiatalabb táborlakó, kiscsoportom tagja, Zsófi kiment a kápolnából. „Jó éjszakát, angyalok őrizzék álmodat!” kívántam neki gondolatban. Ám tíz perc múlva visszajött. Tehát nem aludni ment… Ekkor beszédbe elegyedtem az Úrral. – Ülj oda mellé! – mondta Ő. – Biztos? – akadékoskodtam. – Naná! Odaültem. – Kérdezd meg, nem akar-e ő is közbenjáró imát! – Pont volt egy szabad imacsoport. Súgva megkérdeztem. Ugyanúgy jött a válasz: – Nem tudom. „Na, gondoltam, kész: erről ennyit.” Aztán elkezdtem imádkozni érte: – Uram, ébreszd fel benne a vágyat Irántad! – Figyelj, Misu, erőszakoskodj egy kicsit! – Na ne! Hogy én? Azt azért ne! Még megsértődik! Baj lesz ebből. – Dehogy lesz. – De ne már! – Misu! Csak erre vár. Zsófihoz hajoltam. – Ha veled megyek, jössz? Erre felragyogott az arca, és egy megkönnyebbült sóhajjal bólintott. Tényleg csak erre várt… Ahogy ott imádkozunk érte az Oltáriszentség előtt, jött a Kisördög. Hozta fegyvereit, a Félelmet és a Bizonytalanságot. „Biztos jó ez így? – késztetett morfondírozásra – Tényleg az Úr hívta Zsófit, vagy csak az én hóbortom volt, hogy idejöjjön? Biztos kell ez neki?” Ekkor valahonnan távolról, a valóságból Gábriel Zoli imádkozó szavai ütötték meg fülemet: „…Jézus hívott ide téged, Ő akart találkozni veled…” Nem volt több kérdésem. Ez az élmény csupán egy volt a sok kegyelem közül, amelyekkel Isten elárasztotta táborunkat. Megtapasztaltuk, hogy az imának ereje van, hogy az Istenre figyelésből összebeszélés nélkül is közösség keletkezik, és hogy az Úr gondoskodik. Ezekről és az itt meg nem említett élményekről szeretnék könyvet írni (volt annyi); ha Isten is úgy akarja, ott majd mindent elolvashattok.
