Én Istenem, mi lett velem:
nincs bennem többé félelem.
Szólítgatom, de nem felel,-
Istenem, hol veszthettem el?
Mert megvolt bennem, meg, nagyon.
Ő volt riasztó nagy bajom.
Szorítottam anyám kezét.
ha hallgattam a rémmesét.
Estefelé a temető
nyugtalan volt s remegtető.
Ha hívtak felleges hegyek,
rémmel kísért a rengeteg.
Párisban is fiatalon,
gyötört halálos izgalom.
Ó, férfi-kedv, hős mámorú -
Elszántságom be szomorú.
Különös járni egyedül,
sírnál is félelmetlenül.
Meglátni józan éjeken:
az élet volt a félelem.
S ahogy erőd apadva veszt,
a félelem is veszni kezd.
S ha a halál szót vált velem,
felelni rezzenéstelen.
