A nagy sikerű borkóstoló estünk után egy újabb gasztronómiai kalandban volt részünk Leitner Miklós jóvoltából, aki egy teamester hölgyet bízott meg azzal, hogy vezessen be minket a teák világába. Na nem a filteres teákéba! Azt sajnos elég jól ismerjük… Teamesterünk igazi, tealevélből készült kínai teákat hozott. A skála széles volt, a legkönnyedebb zöld teától egészen a legteltebb ízű vörös teáig. A teamester icipici tradicionális teafőző edényekben összesen hétféle + két ráadás teát készített nekünk az este során, mi pedig icipici csészékből szürcsöltük a különleges aromájú italt. Eddig azt hittem, hogy nemrégiben sikerült jó minőségű zöld teát találnom, de rá kellett döbbenjek, hogy még az is fényévekre van lemaradva az igazitól. Amit a boltokban lehet kapni, az nem tea, hanem valami teának becézett szörnyűség. Kis összejövetelünk során ezernyi kérdéssel bombáztuk teamesterünket, így rengeteg érdekes dolgot megtudtunk nemcsak a teákról, hanem a kínai kultúráról is.
Remélem hamarosan folytatjuk gasztronómiai kalandozásainkat!
Március 24-én, csütörtökön Dr. Farkas László ifjúsági lelkész vezetésével zajlott egyházmegyénkben az ifjúságpasztorációs szakmai nap. Az eseménynek Vác adott otthont, így a Püspök atya is megtisztelt bennünket jelenlétével és gondolataival.
A program délután 2 órakor kezdődött és este 7-ig tartott. A részvevők között sokan voltak paptestvérek, katekéták, fiatal és a felnőtt munkatársak, akolitusok, illetve mindazok, akiket érdekel az ifjúsággal való foglalkozás. A nap célja, az volt, hogy a jelenlévők bejáratott, lehetséges utakat mutassanak egymásnak illetve, hogy gyakorlati segítséget kaphasson mindenki ahhoz, hogy miként hozhatnának létre és tarthatnának meg minden plébánián ifjúsági közösségeket.
Március 19-én, pénteken sikerült felvenni a MEKT film több térjelenetét is. Köszönet érte a kollégáknak (Orbán Doma, Leszák András) és a többnyire türelmes statiszta "színészi" társaságnak. Köszönet továbbá a Lesz Rádiónak a tárgyi segítségnyújtásért. A Szentháromság Templom közösségi házában minden pénteken pezseg az élet, sok-sok fiatal fordul meg a házban, széles korosztályi skálán. A legutóbbi pénteket a TVSS lelkes munkatársai próbálták megborogatni azzal, hogy a mit sem sejtő fiatalok hittanóráján a lehető legextrémebb módon próbálták a kamerát a résztvevők arcába tolni. S mindezt miért. A négy közép európai ország fiataljait bemutató projekt hazai részét egy gödöllői fiatal személyén keresztül akarja láttatni a magyar filmes csapat. Ő pedig nem más, mint Varga Zoltán.
A minap az egyik kedves kolléganőmmel beszélgettem, és egy csodás gyógyulás kapcsán elmesélte, hogy hogyan élt túl a lánya egy komoly áramütést néhány évvel ezelőtt. A történethez tudni kell még azt, hogy kolléganőm az eset előtt nem sokkal került egy református közösségbe, és tért meg. Az Úr pedig ezzel a csodával megerősítette őt hitében, és abban, hogy jó úton jár. A történetet akkor leírta, és szeretettel ajánlja nektek. Íme:
Ma is történnek rendkívüli csodák…
A farsangi mulatozások után úgy véltük, kellemes klubunk még kellemesebbé tételéhez elengedhetetlen kellék lesz a jövőben is egy remek buborék-gép, illetve egy ködgép. Mivel ezeket az eszközöket a többi party kellék mellé általában béreljük a különféle rendezvényekhez, most úgy döntöttünk beszerezzük ezeket hosszú távra.
Így örömmel jelenthetjük be, hogy most már a fent leírt két eszköz is a rendelkezésünkre áll, ha bulira kerül a sor. Jó klubbolást mindenkinek a jövőben is! A klub továbbra is szívesen fogadja a 100forintos támogatásokat minden pénteken!
Kedves Testvérünk!
Közeledik a XXVI. ifjúsági világtalálkozó, melynek 2011. augusztus 16. és 21. között a spanyolországi Madrid ad otthont, az előtalálkozónak pedig augusztus 10-től 15-ig spanyol egyházmegyék és lelkiségi mozgalmak. A világ minden pontjáról érkeznek fiatalok, hogy együtt töltsék ezt a két hetet a maguk sokféle színességében, jókedvben, megélve egy hatalmas krisztusi közösséget.
Egyházmegyénk is szervez közös kiutazást, ezt Beer Miklós Püspök Atya is támogatja nem csekély összeggel. Ellenben egyházmegyei támogatást csak az kaphat, aki az előtalálkozóra és a találkozóra is az egyházmegye szervezésében utazik, és akinek a jelentkezését az egyházmegyei ifjúsági referens is elfogadta. 150 ember kiutazását támogatja a Püspök Atya. Az előtalálkozó augusztus 10-től 15-ig lesz, a váci egyházmegye fiataljai a Chemin Neuf Közösség nemzetközi előtalálkozóján vesznek részt Guadarramaban.
Február első hétvégéjén a Galga menti ifjúság kisebb testvérei Kállón lelkigyakorlatoztak.
Mikor péntek este megérkeztünk, még hideg volt és hó, meg jég. Másnap azonban jött a Szél, és ahogy az udvaron a hó, úgy olvadt fel bennünk a hétköznapokból hozott merevség. Na jó, ennyit a pátoszról. Szóval péntek este nagy közös vacsorával indítottunk (mindenki hoz valamit, aztán eszi a másét), utána - míg a többiek játszottak – leküzdöttük a gáztűzhely ellenállását és megfőztük a teát. A napot az esti ima utáni matracpakolás és fogmosás zárta.
A szombat a lelki(bb) napunk volt, tehát nem maradhatott ki belőle a közös fogmosás, a tésztafőzés, a napfényben sétálás, filmnézés és a forraltborozás sem. Na jó, azért persze volt előadás (kettő is), ima, gyónás, kiscsoport, mise és Szentségimádás is. A Szentlélek pedig annyira működött, hogy mindez valóban belefért egyetlen napba. Valljuk be, nem semmi. Vasárnap aztán elérkezett a munka ideje, több órás taktikai megbeszélés formájában. Ennek eredménye még számunkra is kissé ködös, csupán egyetlen dolog biztos, tábor idén is lesz! És készüljetek, mert terveink szerint egy nappal hosszabb lesz, mint eddig (szóval akár két napfelkeltés mise is belefér;) ) Körvonalazódik már a következő találkozó is, azonban a titoktartási kötelezettségeink miatt a helyszíneket és időpontokat egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra. Ezért látogassátok szorgalmasan az oldalt, itt előbb-utóbb minden kiderül.
A Premontrei Gimnázium öregdiákjai közösségépítő találkozókat terveznek. A kezdeményezés célja, hogy mélyebben megismerjék egymás munkáját és tanulmányi hátterét illetve, hogy a későbbiekben kölcsönös segítségnyújtással támogassák egymás szakmai előrejutását, és az életben való boldogulást.
"Keresztény újságírók vagyunk. Az újságírói semlegesség mítoszát nem tartjuk fenn, hanem beismerjük és örömmel vállaljuk elfogultságunkat.
Fenntartjuk viszont a függetlenségünket, mind a politikai pártoktól, mind a hozzájuk tartozó pénzügyi érdekköröktől. Függetlenek kívánunk maradni a felekezetektől is. Szerkesztőségünk tagjai különféle egyházakból valók, számunkra a közös teológiai keretet az egyetemes apostoli hitvallás jelenti."
Olvasható a mindennapi.hu közéleti portál Kik vagyunk menüpontja alatt.
Február másodikán a LeszRádió Crash műsorában a természetvédelem témakörét boncolgatták a műsorvezetők és a témában otthonosabban mozgó vendégek. S bár mindannyian úgy érezzük, hogy a környezetvédelemről sokat hallunk, ennek ellenére keveset tudunk és keveset teszünk tudatosan érte. A műsorban a főbb problémák közül beszélgettünk a globális felmelegedésről, a véges tüzelőanyag problémáról, az atomerőművek környezet barát mivoltáról és a megújuló energiaforrások közül a biomassza hatékonyságáról. A beszélgetés folyamán több, számunkra fontos igazságot is meg tudtunk fogalmazni. „ A környezetvédelem nem a környezetünk védelmét jelenti, hanem az ember védelmét, annak a környezetnek a biztosítását melyben képes az ember tovább létezni igényeivel együtt.”
Ma reggel arra gondoltam, hogy bár sokan hallottunk már róla, nem biztos hogy tudjuk mit is jelent a KIM mozaikszó. Viszont ha kicsit is katolikus fiatalnak tartjuk magunkat, akkor szánjunk rá egy percet, hogy megtudjuk, mert érdemes. Íme néhány szó a mozgalom weboldaláról:
"A KIM országos ifjúsági társadalmi szervezet, mely 1989-ben egyesületként abból a célból alakult, hogy a katolikus ifjúság érdekeit és értékrendjét képviselje. Országos, egyházmegyei és helyi katolikus ifjúsági megmozdulásokban kíván segíteni és részt venni. Feladatai ellátásához a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával rendelkezik.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics