Nem várt érdeklődés, és valódi szellemi munka jellemezte az Egyházi Fejlesztők I. Konferenciáját, ami 2013. október 2-án került megrendezésre a Párbeszéd Házában, Budapesten. Az egész napos, nemzetközi együttműködésben megvalósult esemény fő témája az volt, hogy a keresztény vezetők gyakorlatában miként függ össze a szakmaiság, a menedzsment és a spiritualitás.

A téma aktualitását és fontosságát jelzi, hogy a várt létszám kétszerese, közel nyolcvan keresztény vezető vett részt szerdán a "Szakmaiság, menedzsment és spiritualitás" címmel megrendezett konferencián. A rendezvény újszerű és egyedi lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy tudatosan foglalkozzanak vezetői szolgálatuk e három komponensével, és azzal, hogy miként tudják ezeket legjobban integrálni a saját munkájukban.

A rendezvény házigazdája, a keresztény szakemberekből álló Egyházi Fejlesztők csapata arra vállalkozik, hogy a fejlődni és formálódni kész egyházi emberek, közösségek és szervezetek mellé szegődjön társul, és támogassa őket abban, hogy Istentől kapott küldetésüket mind teljesebben tudják megélni. Ebbe a küldetésbe illeszkedik a vezetők segítése szerepük pontosabb megértésében, és a fejlődésben. A konferencia egy hosszabb távú projekt egyik mérföldköveként került megrendezésre. Az esemény előzményeként három ország harminc vezetőjével készült mélyinterjús kutatás arról, hogy miként élik meg szolgálatukban a szakmaiság, a menedzsment és a spiritualitás hármasát. A kutatásban résztvevő szervezetek a tegnapi rendezvényen ismertették a feltárt eredményeket, a folytatásban pedig egy kiadvánnyal, és egy vezetői képzési tematika kidolgozásával támogatják majd a keresztény vezetők szolgálatát.

A kezdeményezés nemzetközi, német-osztrák-magyar együttműködésben valósul meg. Osztrák részről a bécsi székhelyű Katolische Sozialakademie Österreichs, Németországban pedig a friedbergi Institut für Personalberatung, Organisationsentwicklung und Supervision in der Evangelischen Kirche in Hessen und Nassau támogatja az Egyházi Fejlesztők munkáját. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők elkötelezték magukat a folytatás mellett. Az erről szóló híreket az érdeklődők az egyhazifejlesztes.hu honlapon figyelhetik.


BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú