Warning: Spoiler alert!
A főhősünk, Alan egy autista vonásokat hordozó zseniális matematikus, aki mellesleg meleg. Nyugi, nem egy meleg kampányfilmet kapunk a pénzünkért. Alan személyiségének, gondolkodásmódjának másságából fakadóan a történtben sikerre viszi a háborús titkos projektet és feltöri az Enigmát (a németek csoda kódoló gépét). Tipikus zseni sztori. Ezzel a tettel megfordítja a háború menetét, erőviszonyait és így szépen lassan a szövetségesek le tuják győzni Hitler féktelen tombolását.
Alan személyiségének mássága - nem melegsége, hanem gondolati mássága - emberek millióit menti meg a háború szörnyűségeitől. Közben a főhős karakterét alakító Benedict Cumberbatch tökéletesen játssza a nem teljesen normális, szociálisan komoly korlátokkal küzdő, zárkózott matematikus zsenit. Komolyan dicséretes alakítás. Ez így szép és jó, értjük is.
Azonban a filmben fut egy másik történeti szál is, mely a háború után játszódik, s melyben a hatóságok nyomozni kezdenek Alan után. Egy szorgoskodó nyomozó rövid úton ki is deríti a nagy titkot, miszerint Alan homokos. Az akkori törvények és "közerkölcs" alapján pedig közerkölcsi vétség vádjával el is ítélteti őt melegsége miatt, hiszen az illegális. Alan-t kémiai kasztrációra ítélik, majd röviddel a kegyetlen kezelés befejeztével öngyilkosságot követ el és meghal. A film a sok háborús kaland mellett igazán igényesen tárja elénk a főhős küzdelmeit, érzelmeit, nehézségeit.
A film végére érve valamiért ugyanaz az érzés fogott el, mint mikor a Mustang című filmet néztem meg. Újra feltettem a kérdést: hányszor fordul elő velünk, főleg és kiváltképp a keresztény egyházainkban, hogy nagy erkölcsi megmondások és moralizálások mentén, ha nem is fizikailag, de lelkileg sokakat gyilkolunk le. Vagy másképp megfogalmazva, oly sokakban öljük el akaratlanul az igaz hit csíráját, olyanokban, akik csupán Krisztus igazi megértésére, befogadására vágytak. Vagy épp gyógyulni akartak...
Hányszor tapossuk el hangos moralizálással a közvetlen környezetünkben, mellettünk élőket, akik talán csak egészségesen akarnának élni, sőt lehet, hogy életet tudnának adni…?
Az jutott eszembe, hogy sajnos olyan gyakran felejtünk el igazán a mélyére menni az egyén valódi problémáinak, lelkének, sebeinek.
Még az is lehet, hogy ha vennénk a fáradtságok a befogadásra, a megértésre - főleg mi, akik a keresztény egyházban élünk - még a végén tényleg lelkeket menthetnénk meg...
Nehogy azt hidd, hogy meleg kampányolok. Nem. Viszont arra a félelmedre szívesen hívom fel a figyelmedet, mely általánosan a kulturális, gondolati mássággal, az idegenséggel szemben jelenik meg benned. Merjünk tudatosabbak lenni a fentiekben és merjünk olyan életeket is befogadni, melyek másak mint a miénk, vagy melyek máshogyan működnek, mint a miénk. Talán egyszer a mi lelkünk is elfogadásra és megváltásra talál azáltal, hogy mi is befogadtunk másokat.
