A pápát a liberális EU díjazza?
A pápa elleni támadások okait kutatva több vizsgálat megállapította, hogy az ellene irányuló politikai indítékú támadások is gyakoribbak, mint elődei alatt.
Giuseppe Savagnone professzor könyvet írt a pápa politikai megnyilatkozásainak újdonságáról, ilyen címmel: „Egy próféta, aki felrázza a lelkiismeretet”. Elődeihez hasonlítva a pápát, így fogalmaz: „Woytila vagy Benedek pápa politikai megnyilatkozásai körülhatároltabbak voltak, bizonyos értelemben jobban visszavezethetőek az egyház szociális tanításának elveire. Mindazok, akik nem voltak maffiózók, egyetérthettek vele, és nem érezték érintve magukat.” Ferenc pápa viszont nemcsak a maffiózókat és a fegyvergyárosokat nevezi meg felelősnek a világ romlásáért, hanem mindnyájunk lelkiismeretét fel akarja rázni. Kijelenti – valójában az Egyház szociális tanítását követve – hogy mindannyian felelősek vagyunk a szegényekért és a nyomorért. Amikor a világszegénységről hallunk, sok keresztényt már nem zavar a hír. Ha utcán fekvő hajléktalant látunk, legfeljebb azt mondjuk, „szegényke”, és továbbmegyünk. A közömbösség globalizációjával állunk szemben, mely együtt jár a lelki kiüresedéssel. Pedig Isten mindannyiunkhoz szól: „Kain, hol van a testvéred? Testvéred vére az égre kiált.” Ébresszen fel minket álmunkból Istennek és lelkiismeretünknek szava, és fedezzük fel saját felelősségünket és feladatunkat: hogy mit tehetünk a szegények felemeléséért. „Az igazi próféták nemcsak a jövőről szólnak – vonja le a következtetést a szerző – s nem is csak a történelem eseményeinek megvilágításáról, hanem azok megváltoztatásáról. Ahogyan Ferenc pápa is mondja, az ő küldetése, hogy felébressze lelkiismeretünket, hogy ki tudjunk lépni legrosszabb megszokásainkból, és rálépjünk az evangéliumi testvériség útjára.”
Jellemző történet volt a politikai hamisított kritikák terén, amikor az EU vezetői felajánlották a pápának a legjelentősebb európai kitüntetést, a Nagy Károly díjat, és ő nem utasította vissza. Az EU vezetők egy római tanácskozásukhoz kapcsolták a díj átadását, így a pápának nem is kellett elutaznia, hogy átvegye azt. A pápaellenes csoportok kórusa azonnal szavalni kezdett: Nem szégyelli magát, hogy egy ilyen gyilkosan liberális EU-tól és vezetőségétől (akik az abortuszt, az eutanáziát, a melegházasságot, a gender ideológiát, stb. támogatják) elfogad egy díjat? Micsoda pápa ez?! Azt elfelejtették, hogy korábban Roger Schutz taizé-i prior és Szent II. János pápa is vettek át ilyen díjat. A józanabb megfigyelők viszont várták, hogyan fogja kihasználni a pápa a találkozást, hogy bölcsen elmondja véleményét e fórumon is, amint ezt más esetekben is tette.
A díj átvétele után a pápa néhány mondatban megköszönte az elismerést, mint amely – mondta – az Evangélium lelkületének szól. Majd megdicsérte az EU létrejöttét, az európai történelmi hagyomány, valamint a világháború utáni talpra állás értékeit. E bevezetés után a találkozás célját abban jelölte meg, hogy most „ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy együtt új és bátor nekirugaszkodást kívánjunk e szeretett földrésznek.” Ettől kezdve 20 perces kemény beszédben elemezte az európai erkölcs és gazdaság helyzetét: „Európa megfáradt és megöregedett, nem termékeny és nincs életereje… Az Európát egykor lelkesítő nagy eszmék elvesztették vonzerejüket… Mi történt veled, humanista Európa, az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság egykori szószólója? Mi történt veled, népek és nemzetek anyja, nagy férfiak és nők anyja, akik meg tudták védeni testvéreik méltóságát, és képesek voltak életüket is adni érte?” Majd a jövő felé fordult felhívásával: „Emlékezet-átömlesztést kell végrehajtani. Távolságot kell egy kicsit vennünk a jelentől, hogy meghalljuk elődeink hangját. Az emlékezés nemcsak azt teszi lehetővé, hogy ne kövessük el újra a múlt hibáit, hanem hozzáférést ad mindahhoz a tapasztalathoz, amely segítette népeinket abban, hogy pozitívan haladjanak át a rájuk váró történelmi útkereszteződéseken.” A jövő egyetlen valós lehetőségeként jelölte meg a visszatérést a keresztény-humán értékekhez. A díj átadása után a józan politikai sajtó a legteljesebb elismeréssel szólt a pápa beszédéről és magatartásáról. De voltak olyan támadó lefebvrista és ún. katolikus lapok, amelyek változatlanul szidták Ferenc pápát mondva, hogy volt képe nemcsak átvenni egy díjat e korrupt vezetőségtől, hanem még dicsérte is őket: és idézték a pápának az Európa múltját dicsérő bevezető szavait. A liberális, illetve tőke-érdekelt sajtó természetesen a maga felfogásának megfelelően támadta a pápa beszédét.
A pápa több esetben nevezte korunk piacgazdaságát „gyilkos rendszernek”, a „gazdaság diktatúrájának”, amelynek „nincsenek emberséges céljai.” Megfelelő összefüggésben kijelentette, hogy ma sincs vége a rabszolgaságnak, s a legcivilizáltabb országban is újjáéled annak számos formája, mint a szervkereskedelem, a szexuális rabszolgaság vagy a migránsok rabszolgasága (vö. Evangelii Gaudium 53-57).
Politikai támadások érték a pápát akkor is, amikor kereste a párbeszédet a muzulmánokkal, és elutasította, hogy az iszlám vallást és annak minden követőjét embertelennek bélyegezzék. Amikor felemelte szavát a nyugati fegyverkereskedelem ellen, amely a muszlimok keresztényüldözését támogatja, s kijelentette, hogy háborúval nem lehet legyőzni a rosszat, egyesek ebben is tudtak találni kifogásolnivalót: hogy Bergoglio pápa kapcsolatba lép a muzulmánokkal, ahelyett, hogy harcra buzdítana az üldözött keresztények védelmében. (Szomorú, hogy e vád nem csupán a politikai oldalról hangzott el, hanem több támadó keresztény lapban is megjelent.)
A pápa kapcsolatot keresett Kínával, hogy az ottani katolikus egyház stabilizációját támogassa. Hamarosan megjelent a vád – ismét nem csak a politika oldaláról, hanem a pápát támadó lapokon is – hogy párbeszédet keres Pekinggel, ahelyett, hogy védené a keresztények szabadságát Kína súlyosan keresztényüldöző tevékenységével szemben. (A pápapárti újságírók ebben az összefüggésben is rámutattak, hogy létezik egy érdekszövetség az USA, Hong-Kong és az európai jobboldal között, és őket bántja a pápa mindennemű lépése Kína felé.)
Ferenc pápa új világossággal szólt a „felszabadítás teológiájáról” is. E teológia Dél-Amerikában született, azzal a céllal, hogy az Evangélium szellemében az ottani nyomor elleni tiltakozásra és az elnyomottak védelmére hívja az egyházat. Mivel akadtak dél amerikai teológusok, akik marxista elemeket kevertek ebbe (mint az osztályharc és az erőszak), a Vatikán és maga Szent II. János Pál pápa is először elítélte azt. A Vatikán azonban rövidesen pontosította álláspontját, mely szerint az egyház sokszorosan leszögezte már, hogy a szegények oldalán áll, és ez a küldetése Dél-Amerikában is (csupán a marxista szemléletet utasították el). Sokak számára azonban máig sem tisztázódott teljesen, mi az egyház hivatalos véleménye a „felszabadítás teológiájáról”. Ezért volt súlya annak, amikor Ferenc pápa fogadta Gustavo Gutiérrez perui teológust, a felszabadítás teológiájának atyját, és kijelentette, hogy e teológiai irány helyes úton jár, mert a keresztények felelősek az elnyomottak felszabadításáért (bár a mi utunk nem az „osztályharc”). A témához kapcsolódó tette volt Oscar Romeronak, San Salvador vértanú érsekének boldoggá, majd szentté avatása. Az érseket a diktatúra katonái ölték meg, éppen a szegényekért való kiállás miatt. A boldoggá avatást Szent II. János Pál pápa kezdte el, de az valamiképpen elakadt (feltehetően éppen a szegényekért való kiállást elutasító politika nyomására). Most Ferenc pápa befejezte azt, s 2015-ben boldoggá, majd 2017-ben szentté is avatta Romerot (a szentté avatáshoz szükséges csodák után). A salvadori vértanú születésének centenáriumán a pápai követ úgy fogalmazott, hogy Romero érsek örökségét a nép számára mindenkinek hirdetnie kell, aki békében és harmóniában akar élni. A pápának ez az üzenete a dél-amerikai diktatórikus rezsimek képviselőiben ismét felszította a „marxista pápa” vádat (de sajnálatos, hogy ismét nemcsak e hatalmak képviselői nevezte őt így, hanem a pápát támadó, vagy magukat katolikusnak nevező lapok, blogok is.)
A szentatya többször felhívta az egyházakat és az országokat, egyházközségeket és keresztényeket, hogy nekik is cselekedniük kell a világ-szegénység csökkentéséért, legalább egy-egy üldözésből vagy nyomorból menekülőnek befogadásával. Jó hallani, hogy hazánk vezetősége komoly segítséget nyújt az ISIS által elpusztított vidékek és népek támogatására. Sajnálatos, hogy a pápa szavait a fogyasztói társadalom sok egyháza és kereszténye körében kevés megértés fogadta. Voltak, akik inkább a pápát kritizálták „téves migráns-politikája” miatt, s nem néztek utána a pápa több és árnyaltabb nyilatkozatának e kérdésben. Ezekben ő is kijelenti, hogy a menekültek befogadásának terén az egyes országoknak maguknak van joguk megítélni, hány személyt képesek befogadni, illetve a pápa is természetes feltételnek tartja, hogy a jövevények azonosuljanak a helyiek kultúrájával.
Laudato Si kezdetű, az ökológiával foglakozó enciklikájában – az ökológia témában világviszonylatban elsőként – megfogalmazza, hogy az ökológiai katasztrófa első károsultjai nem egy-egy kihaló növény- vagy állatfaj, hanem a harmadik világ nyomorban élő népei. A Nyugat országainak szemére veti a harmadik világ múlt- és jelenbeli kizsákmányolását, s felhívja őket, hogy kötelességük elengedni a harmadik világra terhelt tartozásaikat, illetve segíteni őket a talpraállásban. Miközben világszerte a Laudato Si enciklikának is hatalmas pozitív visszhangja volt, megjelentek vádak is, hogy marxista, kommunista, pauperista, vagy hogy nem tiszteli a keresztény Európa értékeit, és csak vádlóan szól erről a kultúráról.
Ferenc pápa nyilatkozatait és magatartását a világ püspökeinek, teológusainak és katolikusainak nagy többsége, és a nem katolikus világ többsége is csodálja és tiszteli. Sokan tartják őt nemcsak az egyházi megújulás, hanem a társadalmi megújulás prófétájának is.
