"...Még az udvarlásról és a házasságról alkotott keresztény nézetet is áthatotta az a látás, hogy mindenki számára van egy egyedüli eleve elrendelt társ. Elszellemiesítettük. Azt kezdtük tanítani: „Isten alkotott egy különleges személyt csak neked.”
Komolyan?
Hát, ha ez nem az énközpontú, nárcisztikus gondolkodás csúcspontja, akkor nem tudom mi az! Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy a te szükségleteidet betöltse, vagy hogy attól teljesnek érezd megad. Mégis sok hívő imádkozik azért, hogy Isten vezesse el őt az „igazihoz” ahelyett, hogy józan, biblikus módon átküzdené magát a párválasztás döntéssel záruló folyamatán. Mi, az evangéliumi hívők még tovább fejlesztettük ezt az egészet, és arra buzdítjuk a szülőket, hogy gyermekük kicsi korától kezdve imádkozzanak azért az „egyedüli, különleges személyért”, akit Isten kiválasztott a gyermekük számára. Ahelyett, hogy azért imádkoznánk, hogy gyermekünk váljon igazi, igazságos, bölcs, áldozatkész jóságos személlyé – hogy csodálatos társa legyen majd bárkinek, akivel összeköti az élet.
…
Sokak számára meglepő lehet, de egyáltalán semmilyen bibliai bizonyíték nem támasztja alá ezt a fajta magatartást. A Biblia egyszer sem mondja, hogy keressük meg azt, akit Isten kiválasztott. Arra tanít, hogy éljünk jól azzal, akit mi választottunk. Ez a két gondolkodás pedig végtelenül messze helyezkedi el egymástól..."
Minap a kezem ügyébe került Mark Gungor remek könyve a „Férfiagy, női agy”, mely nem mellesleg a Harmat kiadó gondozásában forog itthon. A fenti bekezdést olvasva nem tudtam magamban tartani annak velős és lényegi tartalmát - így a könyvet nagy szeretettel ajánlva - idéztem belőle nektek ezt. Hátha fontos gondolatot tud ébreszteni! Szóval igen, házasság előtt/után/alatt szerezzetek belőle egy példányt és olvassátok el végig!
