Az elmúlt fél évben lehetőségem nyílt olyan zarándoklatokon részt venni, amelyek által Isten tanítani akart engem. Az első Panamába, az Ifjúsági Világtalálkozóra vezetett, ahol Ferenc pápa is jelen volt a világ ifjúságával együtt. Múlt héten pedig Csíksomlyóra utaztam, ahol az erdélyi, valamint a kárpát-medencei magyarokon kívül a csángók és a románok is együtt ünnepeltek a Szentatya által bemutatott szentmisében.
Ennek a két zarándoklatnak a gyümölcsei a találkozás, az egység és a közösség megélése voltak számomra, valamint lépéseket tehettem afelé, hogy felfedezzem Isten igazi arcát. Azét az Istenét, aki egy, de három személy. Különböző, mégis egy-szerű, egy-ügyű… S rájöttem: ahogy ő EGY, úgy kell nekünk is egynek lennünk. Amikor Jézus azt mondja: „Legyetek tökéletesek!” (Mt 5,48), úgy vélem, az egységre gondol elsősorban. Máshol – Jn 17,11 – nyíltan megfogalmazza az Isten és az emberek egysége iránti vágyát.
Úgy érzem, ezt az egységet építettük Panamában a világ fiataljaival, a helyi emberekkel és Ferenc pápával azon a helyen, amit a „találkozás színhelyének” nevezett, és a sokszínűség megtapasztalását segítette elő. S a fiatalok, ahogy a Szentatya fogalmazott, a „találkozás tanítómesterei”, ám – véleményem szerint – csak akkor, ha engedik, hogy a Szentlélek irányítsa szívüket. Mert lehet találkozni fizikailag, de ha a lélekig nem ér el, akkor nem gyümölcsöző ez a találkozás. Ha megengedem a Szentléleknek, hogy átjárjon, akkor valóban Észak és Dél, Kelet és Nyugat, ég és föld összeérhet.
Hasonló tapasztalatom volt a Csíksomlyóra való zarándoklat esetében is. Itt összegyűlt a világ magyarsága egy olyan országban, amelynek többségében más a nyelve és a kultúrája, vallása is. Ferenc pápa is meglátogatta a kegyhelyet, hogy buzdítson összetartozásunk megélésére, és arra a szabadságra, hogy merjük megélni sokszínűségünket, építve ezáltal az egységet, hiszen „Isten nem okoz csalódást annak, aki kockáztat” (Ferenc pápa homíliája).
Ami még közös volt ezekben a zarándoklatokban, hogy az Isten határátlépésre késztetett mindkét alkalommal. Panama felé az óceánt és Európa határait léptem át, ezzel kulturális határokat is magam mögött hagyva, Csíksomlyóra menet pedig az országhatár, egy szintén fontos választóvonal maradt mögöttem. Ám otthon-érzés is volt bennem, hiszen Panamában is fiatalok voltunk együtt, Csíksomlyón pedig magyarok találkozhattunk.
Határaim átlépésének, illetve az Istennel való találkozásnak egyik következménye, hogy küldetést ad, olyat, amilyet a tanítványok tapasztaltak Jézus mennybemenetelekor. S ahogy nekik, úgy nekünk is tovább kell lépnünk, s nem „égre emelt tekintettel” állni, a pillanatot ki nem engedve a markunkból, hanem engedni, hogy a szívemet megérintse, s felismerni Isten akaratát az életemmel. S ha „eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (vö. Jn 16,13).
Van a kezünkben két ki nem fogyó és el nem vehető fegyver: a szabadság és a szeretet. Pünkösdkor a Szentlélek leszállt az apostolokra, és az ott tartózkodók mindannyian a saját nyelvükön hallották, amint tanították őket. Ennek a nyelvnek a használata nekünk is a rendelkezésünkre áll; mégpedig a szereteté. Szabad vagyok úgy közeledni a másik felé, ahogy ő be tudja fogadni a szeretetet.
A pünkösd üzenete talán ez: egy szívvel-lélekkel dicsőíteni az Istent jócselekedeteinkkel, tanúságtételünkkel, hivatásunk felismerésével és életünk odaajándékozásával.
Ha szeretsz, Jézussal és a Szentlélekkel az Atyához mehetsz, aki lakást készített számodra. Kell ennél jobb ígéret? Ne félj, csak higgy!
Szeress! A jövő ma kezdődik! Kezdd ma!
