Az anyaotthonban telefonálok. A tegnap kapott péksütemények egy részét már kiosztottuk, jó nagy mennyiség érkezett, a másik fele mehet a fagyasztóba, később jól jön majd. „Jó napot, igen, nagyon köszönjük, hogy ránk gondolt, most sajnos nem tudunk ruhát fogadni, hála Istennek, tele a raktár, esetleg más intézményeknek… Köszönjük még egyszer!”
A metrón utazom. Szemben a plakát, amit már annyiszor láttam; mióta az eszemet tudom, ugyanaz. Tényleg jól ki van találva, miért változtatnák meg? A mézeskalácsszív a harapásnyommal, szeretet.éhség… szép, érthető, szívhez szóló. Mellette két másik élelmiszergyűjtő szervezet felhívása, soha nem lehet túl sok belőlük, sajnos.
Nézőtéri székben ülök. Folyik a könnyem. A színpadon gyerekek mesélik el néptánccal a kis gyufaáruslány történetét. Már kislánykoromban megérintett a mese, gyönyörű volt, fájdalmasan szép, de most egészen új szemmel nézem. Az otthonban lakókat látom.
„Az elpusztíthatókra gondolok,
teli van velük a Föld.
Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok,
szagos ingek,
sem a pénz ezüst kerítései,
sem a szerelem.”
(Csoóri S. – Hogy ne legyen sötét)
Karácsonykor jó gondolni a nélkülözőkre, jó gondolni a fázó kis gyufaárusokra, jó gondolni az elpusztíthatókra, és megosztani velük, amink van, ha már a szeretetet ünnepeljük. Karácsonykor meglágyul a szív, tisztábban lát a szem, és jobban fáj mások fájdalma. De az a nehéz igazság, hogy a nélkülözők nem csak decemberben éheznek. Félre ne értsetek, olyan jó megélni, ahogy ilyenkor megmozdulnak a kezek, és olyan mérhetetlenül sokat számít minden csomag liszt, minden takaró és minden önkéntesként odaszánt perc! Szívből adni, olyat, aminek mi is örülnénk – ez az év bármely napján rengeteget jelent, így karácsonykor is!
És talán pont ez a lényeg. Olyan jó dolog meglátni azt, akinek kevesebb jutott, és megosztani velük, amit mi kaptunk, hogy ezt kipróbálhatjuk gyakrabban is. A csokinak húsvétkor is nagyon fognak örülni a gyerekek az otthonban, és a ruhaadomány is mindig jól jön. Ilyenkor, karácsony előtt rengeteg lehetőségünk van a segítségnyújtásra – a MannaFM össze is gyűjtött néhányat, megszólaltatva a szervezőket, sok-sok hasznos információval szolgálva – használjuk ki ezeket! De akár az év többi napján is eszünkbe juthat, hogy a lehetőség mindig nyitva áll. „Az elpusztíthatókra gondolok, / csak egy kéz kellene, hogy hazájuk legyen”. Milyen hatalmas ajándék, ha mi lehetünk ez a kéz – karácsonykor és egy közönséges kedden is. Mert az elpusztíthatókkal mindig tele volt, tele van, és tele lesz a Föld. Mert kontextusból kiragadva is megáll az ige: „a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük”. (Márk 14,7) Éljünk hát a lehetőséggel!
