Sziasztok újra, Major Péter vagyok, a Szerinted baromság cikksorozat írója, amelyben számomra érdekes összefüggéseket nyitogatok. Volt már szó arról, hogy az intimitáshoz szenvedés kell vagy arról, hogy a rossz nem csak a jó hiánya.
Most belső konyhánk témájába kalandozom el, ha szerinted baromság, írj nyugodtan.
Ülök a TV stúdióban, velem szemben a reflektor és műsorvezető, és mondom: „Hogy nem szeretem a misszió szót, olyan elcsépelt..”
Aztán hazafelé a Keleti pályaudvar előtt megyek a buszhoz. Állok a zebránál. Piros a lámpa, nézem az utca túloldalát.
Egymás mellett van egy McDonald’s és egy Hús és hentesáru. Éhes vagyok, automatikusan arra gondolok, beülök a Mekibe valamit enni. Bevillan, miért oda? Miért nem veszek inkább magamnak 20 dkg darált húst. Van otthon olasz tésztám, csinálhatnék spagettit. Vagy vehetnék három csirkecombot és egy óra múlva este megcsinálnám valami salátával. Rengeteg lehetőségem van és én mégis a McDonald’sban állok sorban. El is szégyellem magam és át is megyek a gyrososhoz. :)
Eszem a gyrost mindennel. Nem hagynak nyugodni hülye szavaim. „Misszió.” „Elcsépelt.” De mit jelent egyáltalán? Érzem a ismeretlen szagát, olyan mint a Múzsa, aki előhozza a kényszert, hogy alkosson a művész. De ne félj, ebben a cikkben nem akarok éjszakába nyúló intim és féktelen intellektualizálást. Sem hajnalig tartó durva és érzékeny vulgaritást.
Csak megenni a gyrost és elmondani, mire jutottam.
Mi a misszió? És miért nem szeretem ezt a szót? Talán mert nem tudom, mit jelent.
Olyan ez, mint amikor áll az éhes ember a Keleti előtti lámpánál és szemben vele gyorsétterem és hús és hentesáru. Az egyik kész ételt kínál, a másik nyersanyagot. A nyersanyag nem vonzó, ha éhes vagy. Talán ezért nem sikeres annyi keresztény misszió sem, mert mi a keresztény tanítást nyersanyagként akarjuk adni. Ki az, aki a Testvérének, mikor az éhezik, azt mondja: itt egy csirke. Menj haza, vágd le, pucold meg, belezd ki, fűszerezd meg, süsd ki, csinálj hozzá köretet, no… ugye milyen finomat adtam neked! Hát, éhező legyen a talpán, aki nem cseréli el rögtön bármilyen maradékért vagy egy kis junk foodért.
Sajnos azt tapasztalom, hogy ha nemhívőkkel, lelki éhezőkkel találkozunk - nem csak ti, magamon is észreveszem - akkor nem fektetünk abba energiát, hogy „elkészített”, magunkon is áteresztett gondolatokat adjunk nekik. Sajnos első keresztény tapasztalata sok nemhívő barátomnak is az, hogy elhívták őket misére, aztán hazafelé kibeszélték a papot meg a többieket.
Ha segíteni szeretnéd Krisztus munkáját, ha segíteni szeretnéd a Mennyek Országának létrejöttét itt a Földön, akkor javaslom, tanulj meg „főzni”. Gyakorold elkészíteni lelked gyrosát vagy rakott krumpliját.
De hogy állhatok neki? Ezt nem csak tőled kérdezem, hanem magamtól is. Mi kell a finom ízekhez? Hát takarítás, mosogatás.
Mivel a valós life nem egy TV konyha, hogy kikapjuk a szekrényből a tiszta edényt. Mert főzhetek én, ha a romlott maradékok miatt salmonella és fosás lesz a vége.
Szóval, fáj nekem is leírni, benézve lelkem konyhájába: mosogatni kéne, mielőtt vacsoravendégeket hívok. Nekiállok, „face to face" csak én és az a szellemi hatalom, akit Istennek nevezek. Félek. Hogy kezdjem? Melyik a melegvíz? Segíts!
Neked mi lenne az első kérdésed, ha tényleg hinnél Istenben?
Te mit mondanál neki először?
