Dr. Hatvani Erzsébet a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki évtizedek óta dolgozik hátrányos helyzetű problémás fiatalokkal, hatalmas elhivatottsággal. Az intézetben forgatott, hamarosan bemutatásra kerülő új filmünk, A Javító kapcsán beszélgettünk elköteleződésről, kötődésről, előítéletekről és tükrökről.
Nyikos Anna: Hogyan, miért kerültél erre a pályára?
Dr. Hatvani Erzsébet: Én tulajdonképpen már az első diplomám megszerzése előtt elköteleződtem efelé. Tanárszakot végeztem, bölcsészkaron, és ebben az időszakban az Előtér programban is részt vettem, amiben az utcán csellengő fiataloknak igyekeztünk segíteni, programokat szervezni, vagy csak egyszerűen velük lenni és beszélgetni. Valójában én ekkor határoztam el, hogy olyan munkát szeretnék végezni, ami a nehéz sorsú, problémás fiatalok segítésével, támogatásával kapcsolatos. Később szociális munkásként dolgoztam, majd elvégeztem a jogi képzést, de sem tanárként, sem jogászként nem voltam a pályán a klasszikus értelemben, mindig az átfedést kerestem a kettő között, ahol a problémás viselkedésű fiataloknak tudok segíteni.
Ny. A.: Sokat hallani a szociális munka területén való kiégésről. Téged mi visz előre, hogy máig ilyen lendülettel dolgozol?
H. E.: Ahogy az előbb mondtam, én emellett elköteleződtem. Nehéz is megmondani, miért. De az biztos, hogy mi, akik ezen a területen dolgozunk már hosszú ideje, nem csak a nehézségeket, hanem az örömöket, a munka szépségét is látjuk, és ehhez tényleg sokáig jelen kell lenni, a rövidebb távú elköteleződés itt nem igazán működik. A sikereket, az előrehaladást nem lehet ugyanazzal a mértékkel mérni, mint sok más helyen, ezért fontos, hogy apró lépésekre bontsuk le a sikert, így sokkal jobban megláthatjuk a fejlődést, és ez nagyon motiváló. Persze, a napi munka monotonitása itt is megjelenik, és ez hosszútávon kiégéshez vezethet, ezért is tartjuk mi nagyon fontosnak, hogy új impulzusok érjenek minket, hogy mindig valami fejlődésben, megújulásban vegyünk részt. Kellenek az újdonságok, amik lendületet adnak, ilyen most nekünk ez a film is.
Ny. A.: Mit láttál ebben a filmlehetőségben, amikor felmerült az ötlet?
H. E.: Az intézetben mindig is nagyon fontos volt a lelkigondozás, így a téma közel állt a gondolkozásunkhoz, és persze sokat számított, hogy Szabolcs (református lelkész, a film egyik főszereplője) ajánlása garanciát jelentett nekünk. Emellett intézményi szinten, de én személyesen is nagy híve vagyok a dokumentumfilmes műfajnak, és minden művészetnek, ami valahogyan bemutatja az életet. Egészen más érzelmi szinten hat egy ilyen alkotás, mint egy szociológiai tanulmány, vagy tankönyv, egy kívülálló számára sokkal hitelesebb, érdekesebb így a történet. De természetesen voltak félelmeink is a filmmel kapcsolatban. Nagyon féltjük a lányokat, hiszen örökre fennmaradó formában vállalják a nevüket, arcukat, történetüket, és ez hatalmas felelősség. Az is nagy kihívás, hogy ilyenkor az intézet azért kap egy tükröt, ami nem feltétlenül azt mutatja, amit mi vezetőként gondolunk, látunk a hétköznapokban, emiatt van bennünk egy kis szorongás, hogy mennyire lesz hiteles ez a kép.
Ny. A.: Te már láttad A Javítót - számodra mennyire hiteles ez a tükör?
H. E.: Hát, a legfontosabb, hogy Dia (intézeti növendék, a film egyik főszereplője) hitelesnek érezte, hogy ő nem érzett disszonanciát abban, amit a film mutat. Persze, bennünk intézményvezetőként ott volt a gondolat, hogy hú, mennyi mindent meg lehetett volna még mutatni, az iskolát, a terápiákat, a foglalkozásokat, mindenfélét, de aztán természetesen tudomásul vettük, hogy ez Dia története, nem az intézeté. Ez a film az ő lelki fejlődésének, életútjának egy szelete, és én azt gondolom, hogy ez nagyon szép.
Ny. A.: Nagy szeretetet érzek abban, ahogy a lányok felé való felelősségről, elköteleződésről beszélsz.
H. E.: Nem is a szeretet szót használnám feltétlenül. Azt nagyon könnyű kimondani, hogy azért dolgozom itt, mert szeretem a gyerekeket, de ez nagyon nehezen megfogható, nem igazán tényszerű. Inkább a kötődés fejezi ki azt, ami ennek a segítségnek az alapja, ami mindennek a ragasztóanyaga. Azok a fiatalok, akik hozzánk bekerülnek, nagyon súlyos személyes és környezeti hiányokkal érkeznek, és a mi feladatunk, hogy ezt a hiányt valahogy kipótoljuk és átfordítsuk, helyettük erőforrásokat adjunk, amiket később kamatoztathatnak. Mi magunkat „strukturált terápiás intézménynek” szeretjük hívni, ahol a rengeteg segítő lehetőség mellett kereteket adunk a lányoknak, akiknek az életében ezek soha nem voltak meg. Nagyon fontos a tanulás, a terápia, a fejlesztés, de mindezeknek az alapja, hogy a fiatalok kialakíthassanak valakivel mély bizalmi kapcsolatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az életük ebből a hiányállapotból átfordulhasson. Ez az alapja az intézetünk működésének, ez a kötődés, ez a bizalom, és azt hiszem, ezt minden munkatársam nevében mondhatom.
Ny. A.: Ez a beszélgetés és a film is egészen más képet mutat a javítóintézeti világról, mint ami, azt gondolom, társadalmi szinten a fejekben él. Miért lehet ez?
H. E.: Alapvetően én ezt meg tudom érteni, hiszen nagyon messziről kell indulnia annak, aki kívülállóként meg akarja érteni a problémás viselkedést mutató fiatalok világát. A híradóban is csak azt látjuk, hogy milyen bűncselekményeket követnek el ezek a gyerekek, és nagyon szűk az a halmaz, aki elkezd azon gondolkozni, miért juthat el idáig egy 14-15 éves fiatal, hogy mi van még bennük ezen a viselkedésen túl. A legtöbben egyszerűen elítélik ezeket a cselekedeteket és a gyerekeket is, elkönyvelik, hogy ők ilyenek, változtathatatlanok. Szerencsére a jogalkotók tisztában vannak azzal, hogy ők nem csak bűnelkövetők, hanem elsősorban gyerekek, és így kell gondolkodni róluk; ezért vannak a javítóintézetek, hogy őket így, gyerekként segítsék. Fel kell ismernünk, hogy ezeknek a gyerekeknek a sorsában, a személyében más is van, mint a bűncselekmény, hogy jóval többek ők annál. Erről szól a társadalmi érzékenyítés, ebben van hatalmas feladatunk, és ebben tud segíteni ez a film is.
A Javító című filmünk bemutatója szeptember 26-án a Párbeszéd Házában kerül megrendezésre, a film megvalósulásáról, a szereplőkről, a stábról a film saját honlapján lehet olvasni, ahol az előzetes is megtekinthető.
