A nyári CommonPost Filmklub sorozatunk nagy sikere után, mivel rengeteg téma hevert még az asztalunkon, úgy döntöttünk, folytatjuk a beszélgetéseket.
A CommonPost vitasorozat két házigazdájával, Stumpf Katával és Dr. Major Péterrel beszélgettem. Kérdeztem őket a közös munkáról, háttérttörténésekről, hogy egy kis ízelítőt kapjunk abból, hogy pontosan mire is készülhetünk.
Szikszai Niki: Elsősorban az érdekelne, hogy mikor találkoztatok? Honnan ismeritek egymást?
Stumpf Kata: Na, mikor találkoztunk?
Major Péter: Kezdjük messze?
Kezdjük!
M.P: Akkor kezdem! Katát egy filmklubunk vezetése után ismertem meg és ha őszinte akarok lenni, nem volt szimpatikus.
Miért?
M.P: Ne kérdezz bele, az nem jó szokás. (nevet) A stílusa sem tetszett, a kisugárzása sem. Nagyon távolságtartó lánynak éreztem. Túl sterilnek.
És nem az?
M.P: De. De nem ennyire szélsőségesen, mint elsőre tűnt. És ahogy a projektek kapcsán lassan épült a kapcsolat és találkoztunk párszor, ez az érzésem kopott. És az lett a vége, hogy…
S.K: Megszokott.
M.P: Nem, nem. Ennél több. Megszerettem ezt a tekintetet, az észjárását, és hogy van önkritikája. Az nagy érték, mert ritka. Nekem például nincs. De soha nem gondoltam arra, hogy egyszer még csinálunk bármit közösen.
Kata? Mit szólsz ehhez?
S.K: Én abszolút tudom magamról, hogy van egy ilyen oldalam, és sokszor kaptam ezt a visszajelzést. Hogy van egy ilyen falat felhúzó, távolságtartó kisugárzásom.
M.P: Kicsit ilyen jégkirálynős.
S.K: Ez részben annak is köszönhető, hogy amikor interjút készítek, akkor nagyon kell koncentrálnom, sok monológ fut a fejemben és hajlamos vagyok bezárkózni. Ráadásul Majornak van egy olyan stílusa, ami nekem először nem feküdt. Csúnyán beszél. Én nem szeretem, ha az emberek csúnyán beszélnek. Olyan helyzetekben viccelődik és húzza az agyamat, amikor nem kéne, mert éppen ideges vagyok valami miatt. Szóval hasonlóan indultam én is vele kapcsolatban. Aztán voltak közös feladataink a Shoeshine jóvoltából, emiatt meg kellett őt szoknom. Később rájöttem, hogy valójában jól tud működni interjú helyzetekben és bármilyen médiás dologban, hogyha két ilyen különböző karakter van jelen. Szerintem mindkettőnk igen erős személyiséggel rendelkezik és le tudjuk reagálni a másik esetleg sértőnek is hangozható, de egyébként csak csipkelődő beszólását. Engem jól kiegészít Major, mert én nem tudok úgy belekérdezni a témák közepébe, mint ahogy ő szokott néha, de jól tudok struktúrákban gondolkozni.
Honnan jött az alapötlet?
S.K.: A Javító egyik vetítése után kaptunk egy nagyon kedves visszajelzést az egyik nézőtől, aki egy nagy színész pároshoz hasonlított minket kettőnket, szinte látatlanban, ugyanis nem mutatkoztunk együtt szinte sehol. Akkor úgy voltam vele, hogy ha egy idegen ezt így gondolja, akkor lehet benne valami.
M.P: Ebből a levélből jött az alapötlet. Én azt a nénit utána meghívtam vacsorázni.
S.K: Jesszusom, komolyan? (nevet)
M.P: De nem jött el.
S.K.: Látod, ilyeneket csinál!
Nemrég jelent meg a CommonPost #Filmklub sorozat, amelyben a Shoeshine által már régebben boncolgatott témákat vettétek újra elő. Nagyon fontos kérdésekről volt szó, azonban bennem megfogalmazódott az, miközben ezeket néztem, hogy természetesen fontos témák és mindig szükség lesz arra, hogy beszéljünk ezekről, de szerintetek most közelebb kerültünk a megfejtésükhöz, mint 2014-ben?
M.P: Szerintem igen. És pont ez a titka ezeknek a témáknak, hogy konkrét megoldás nincs, ahhoz mindig csak közeledni fogunk tudni. Nincs ezekre általános megoldókulcs. Hiba is lenne ilyet keresni, mert egyszerűen nem létezik. Mi nem egy Wikipédiát akarunk csinálni. Három bekezdés és túl vagy rajta. Szeretem a veszélyes beszélgetéseket, ahol megvan az esélye, hogy a végére nem az leszel, aki elkezdte, vagy ahol küzdeni kell a másik megértéséért. Ezek gyakran nem a legkönnyebben fogyasztható csevegések.
S.K: Szerintem válasz azért van. Az egyháznak legtöbbször állást kell foglalnia, a kérdés az, hogy mennyire szűkíti le a válaszát és mennyire ad mozgásteret. Hiszen ha az ember magába néz, lehet, hogy 5-10 évvel ezelőtt teljesen mást gondolt a homoszexualitásról vagy éppen a lombik kérdésről, mint most. Ezt el kell fogadni és be kell tudni vallani, hogy igen, én akkor azt gondoltam, de már ezt gondolom. Ehhez szerintem szükséges, hogy az ember belelásson mások gondolkodásába, vagy olyannak az életébe, aki kötődött vagy kapcsolódott a témához. Nekem nincsen olyan ismerősöm, akinek lombik programban fogant a gyereke, viszont így, hogy meghívtunk egy párt, akik ezen az úton járnak, beleláthattunk abba, hogy mi állt a dolgok hátterében, mi volt az igazi kérdés számukra. Erre szerintem nagyon jók ezek a beszélgetések. Bennünk sosem az volt, hogy az legyen a beszélgetés végén, hogy A vagy B, hanem hogy el szeretnénk indítani gondolatokat az emberekben.
Milyen témákról lesz szó a további beszélgetésekben? Semmiképpen nem szeretnék spoilerezni a nézőknek, de azt elmondjátok, melyek azok a kérdések, amiket most elővettetek? És van-e esetleg olyan, amiről még most sem esett szó, de szeretnétek, ha a jövőben sor kerülne rá?
S.K: Ezeknek a témáknak az összeszedése úgy zajlik, hogy a ShoeShine csapata összedobja, hogy ki mit gondol érdekesnek vagy aktuálisnak. Elkezdünk gondolkozni egyrészt meghívható embereken, másrészt azon, hogy itt van-e összeütközés, konfliktus. Ebből a szempontból a legnehezebb volt a házasságkötés utáni szex témaköre, azaz a házasságban megélt szexualitás, mert ott azt éreztük, hogy nincsen ütközőpont. A lombiknál például nyilván van.
M.P: De ami most lesz és lehet róla beszélni, az a kiégés, a szexualitás a házasságban, a lombik és a különböző show-egyházak és liturgia hangulata mennyire kövesse a divatot.
Itt milyen típusú kiégésről beszélünk? A hitben? Az életben? Miért pont azokat hívtátok ehhez a témához, akiket?
S.K: Itt volt a BKK volt vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán, aki tipikusan vállalati közegből jövő ember. Másik vendégünk Dr. Csókay András idegsebész, a csapból is az folyik, hogy az ápolók, orvosok rommá vannak terhelve. És velünk volt Versegi Beáta szerzetesnővér is. Érdekes volt látni, hogy ki miben és hogyan égett ki. Szerintem a kiégés szót nagyon elcsépeljük. Mindenre ezt használjuk. Hazajön az ember a munkából, ledől a kanapéra és közli, hogy én kiégtem. Nem ez a kiégés, hanem amikor már fel sem tudsz kelni az ágyból, nem tudsz semmihez hozzáfogni. Ez kiindulhat a munkából is, de alapvetően az ember egész életére hatással van. Jó volt tőlük hallani, hogy miként tudtak kijönni ebből.
Tudnátok mondani pár olyan vendéget, aki a kedvencetek volt?
M.P: Akik nem jöttek el. (nevet)
S.K: Igen, Major kicsit kiakadt, mert sok szervezési, vagyis inkább újraszervezési feladat volt. Én meg nagyon higgadtan kezeltem.
M.P.: Négy vendég az előző nap visszamondta. Kevesebb, mint egy nap volt, hogy megmentsük a projektet. Mivel az nyakamban ketyegett a bérleti díj, stáb ideje és a megjelent vendégek létjogosultsága is. A kiakadás azért jogos volt.
S.K: El kell fogadni a szituációt. Választhatod azt, hogy fortyogsz rajta, vagy csak csinálod tovább a dolgod. Én a médiában megtanultam ezt. Az első évben rengeteg olyan volt, hogy az adott műsorban a vendég lemondta, de ilyenkor azt kellett mondani, hogy ez van és megyünk tovább.
M.P: Szerintem a probléma gyors megoldása és kiadás teljesen egymástól független.
Visszatérve a kérdésre, ki volt a kedvenc interjúalanyotok?
S.K: Nagyon vártam Csókay Andrást és jó volt kicsit belelátni az ő életébe. De érdekes, hogy más a habitusa, mint ami átjön a fotókon keresztül. Megfontolt és elgondolkodó. Azt a beszélgetést nagyon szerettem, mert rendkívül különböző emberek voltak jelen, de a témában nagyon jól összekapcsolódtak. Nekem nagyon nagy kihívás volt az esküvő utáni szexualitásról szóló beszélgetés, mert abban megnyílni azért nem könnyű. Nagyjából fél óra után kezdtek el kicsit felengedni a vendégek és általánosságok helyett személyes tapasztalatokról beszélni.
M.P: Nekem az egyházas volt kedvencem, mert nagyon tetszett, ahogy a különböző karakterek kiegészítik, de mégsem támadják egymást. Teljesen konstruktívan álltak a másikhoz és összességében egy jól működő közeget alkottak. Számomra az a legélvezhetőbb ebben, hogy az ember nem tudja, hogy mi lesz a vége a beszélgetéseknek. Nyilván megtervezzük, de az élet mindig átírja a forgatókönyvet.
Volt olyan eset, amikor valaki megmondta, hogy márpedig szerinte csak ez az egy megoldás létezik és pont?
M.P: Hmm, gondolkodom. Talán Csókay András és a nővér között volt egy kis ellentét. Mert a doktor úr állította, hogy a kiégésből csak a keresztény hittel lehet kijönni. Érdekes volt, hogy ott ült mellette egy apáca, aki keresztény szolgálatai közben égett ki. Nekem ez a párosítás nagyon tetszett. De nagy összefeszülések nem voltak és ez annak is köszönhető, hogy értelmes emberek beszélgettek, akik konstruktívan álltak a másikhoz.
S.K: Szerintem csak a lombik kérdésben lehettek volna igazi összefeszülések. Mert hívhattunk volna nagyon lombikelleneseket, de nem így alakult. Beer Miklós egy óriási lépést tett a témában, de ezt majd láthatjátok a beszélgetésben.
M.P: Meg nem is Mónika Showt akartunk csinálni, hogy lemegy a fal és egymásnak rohannak az emberek.
S.K: Igen. Nyilván az a nehéz ezekben a kérdésekben, hogy van egy kiterjedt biológiai, tudományos háttere. Döntést kellett hoznunk, hogy el akarunk-e menni ebbe az irányba, mert ha igen, hívhatnánk tudósokat egymással vitázni. Ha nem, és oda szeretnénk eljutni, hogy emberi megközelítéseket, emberi történeteket rakunk össze egy beszélgetésben, akkor ott vannak összeérések. Mert mind a két pár – akik örökbe fogadtak és akik végül lombik programra mellett döntöttek – imádkozott, mindkettő lelkész pár volt. Csak az egyik baptista, a másik evangélikus és az egyik arra vezetődött, hogy örökbefogadás, a másik arra, hogy lombik. Nagyon érdekes egy beszélgetésben hallani ezeket.
Fogtok ti még együtt dolgozni?
S.K: Én arra ébredek rá mindig, hogy itt minőségi és szakmai munka folyik. Például vehetjük azt, hogy a beszélgetéseket három kamerával rögzítettük, rajtunk kívül még öt stábtag dolgozott. Ez a minőség, ami jellemzi a Shoeshine-t. Újra és újra megdöbbenek azon, hogy ezt mind önkéntesen csinálják, és teljesen ingyen. Ezekhez úgy is hozzá lehetne állni, hogy „áhh, ha már ezt elvállaltuk, akkor csináljuk meg”. Vagy lehet úgy is – ami a shoeshineos rendezvényeken leggyakrabban érződik – hogy „nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ilyet csinálhatunk”. Nevetünk, viccelődünk, kibeszélünk mi magunk is tabunak számító dolgokat, meg ilyenek. Szóval ez egy nagyon áldásos projekt.
M.P: Tök jó, amit Kata mond, mert sokszor kérdezik tőlünk, hogy ti ebből éltek, ugye? És mindig mondjuk, hogy nem, a ShoeShine egy nonprofit, önkéntes alapon működő szervezet. Tökéletesen egyház- és pártfüggetlen. Ez a mi hobbink és saját hitünkből a magunk és mindenki más szórakoztatására és építésére csináljuk, hogy legyen ez egy ilyen „lelki netflix”.
A CommonPost sorozat második évada február 28-án indul. Kövess minket Facebookon és Instagramon, hogy ne maradj le a friss hírekről!
