Gondolatok a Tibi atya, a konzervatív normaszegő c. cikk margójára
A legtöbb vallásos ember hallott Tibi atyáról, megítélése azonban széles skálán mozog. Az biztos, hogy témái bennünket is érintenek, és a vulgáris szóhasználat ellenére az általa tartott görbe tükörrel keresztényként érdemes szembenézni.
A jezsuita SZÍV folyóirat cikkének olvasásához megvettem az első Humbák Műves rosémat és revideáltam az elmúlt évben hozott döntéseimet. Mi az, amit elfogadtam, mi az, aminél meghúztam a határaimat stb. Egyértelmű, hogy én is normaszegő lettem: a távoktatás és karantén okozta új elvárási szinteket ugyanis addig és úgy léptem meg, amíg azt láttam, hogy nem okoz a gyerekeimben mentális sérülést.
A megváltozott helyzet átírta a „játékszabályokat”, folyamatos újratervezésben kell helyt állnunk, és ahogy Tibi atya kitalálója mondja, most a média még jobban befolyásolja az embereket, mint korábban. Ezen belül például a gyerekmarketing, ami ellen felszólalt az ‘atya’ és perben állt, engem szülőként érint, és döbbenetes látni, ahogy egyre abszurdabb érzelmi és szellemi táplálékkal etetik YouTube-on, TikTokon vagy a tv-ben a kiskorúakat.
A másik fontos téma a világban megjelenő normátlanítás, amit a virtuális atya, mint normaszegő említ. Szerinte szükség van normákra, társadalmi keretekre. A korlátozások miatt nehezebben támaszkodunk egymásra, és miközben a normák határai átrajzolódnak, sok ember feléli a megoldási stratégiáinak tartalékát. Kérdés, hogy mi ebben a küzdelemben részt veszünk-e aktívan, hogy kinek, hol van a felelőssége, a határa?
Ezekről a társadalmi problémákról szerintem keresztényi felelősségünk beszélni és megoldásokat keresni, hogy ne csupán alakuljanak a dolgok, hanem mi is alakítsuk a dolgainkat. Jelenleg online diskurzusokra van lehetőség, de egy témába illő rendezvényen szívesen részt vennék, akár a Borkápolnában.
