Olvastam, hogy Krisztus király vasárnapján újra lesz országos szentségimádás. Gyorsan meg is néztem, hol van a közelemben templom, ami csatlakozott az eseményhez.
Már régóta vágyom arra, hogy kettesben maradjak Istennel és úgy gondoltam, ezt csak a templomban tudom megtenni. De miért is kell ehhez templom? Miért várok a megfelelő alkalomra? Talán félek is, és azt akarom, hogy tökéletes legyen a pillanat. Ne kelljen sietnem, ne kelljen mással foglalkoznom. Kicsit olyan, mintha el akarnám hívni Istent egy randevúra.
A NEK-en beszélgettem egy ismerősömmel, aki rendszeresen vesz részt szentségimádáson. Feltett nekem egy provokatív kérdést: "Csak tud az ember minimum egy órát szánni a napjából Istenre, nem?"
Egy óra szabadidő sok idő, ezt főleg a kisgyerekes szülők tudják. Na de melyik legyen az az egy, amit naponta az Istennek adok? Jó szervező módjára elővettem egy lapot és tételesen felírtam egy napom. 5:10-kor kelek, 5:40-kor indulok dolgozni, munka után jön a főzés... Szépen eljutottam az alvásig és betelt a napom.
Na jó, 5-7-ig lett egy lyuk, de most végzek egy képzést és akkor írom a beadandókat. Még sincs egy órám Istenre?!
Talán, ha előbb kelek? Megpróbáltam, visszaaludtam.
Feküdjek le később? Így meg azon járt az agyam, mit kell holnap csinálnom. Inkább hagytam az egészet.
Pár nap múlva a sok stressz miatt rosszul lettem, szükségem volt egy monoton tevékenységre, ezért a metrón elővettem a kis tizednyi rózsafüzéremet. Egy út alatt elmondtam két tizedet, titok helyett saját fohásszal és nem csak a stressz-szintem csökkent, de 15 percet töltöttem Istennel.
Döbbenet!
Igaz, nem úgy, ahogy akartam, de kezdetnek nem rossz, a személyes fohász miatt pedig már nem is éreztem a rózsafüzért olyan kötött imának, mint például a reggeli imát.
Újra elővettem a napirendemet és bejelöltem azokat a részeket, amit amúgy a telefonom nyomkodásával töltök. Utazás, várom, hogy lejárjon a mosógép, a pörköltnek még kell fél óra... És máris ott volt az egy szabad óra, csak darabokban. Ezek szerint Isten minden apró tevékenységben ott van és csak arra vár, hogy megszólítsam. Persze, mint egy jó párkapcsolatban, itt is szükség van személyes találkozásokra, amikor más nem vonja el a figyelmünket és csak a párunkra koncentrálunk. Erre való az elcsendesedés, a kötött imák, a szentségimádás, a gyónás és a szentmise, de ezen túl elkezdtem naponta megszólítani Istent.
November 20-án pedig szépen kiöltözök, sminkelek és randizok Istennel.
