Olyat csináltam, amiért a pokol hetedik bugyrában fogok megfőni. Végignéztem a Szexoktatás című sorozatot. Ha már a címén megbotránkoztál, ne nézd meg! A sorozatban sok a meztelenség, a szexuális téma és csúnyán beszélnek. Szerencsédre én bírom gyomorral az ilyen sorozatokat és kellőképp kíváncsi voltam, hogy belekezdjek.
A történet egy angliai konzervatív kisváros középiskolájában játszódik. A főszereplőnk, Otis, egy 16 éves fiú, aki – hát, hogy is mondjam – nem egy szívtipró. Inkább amolyan szürke kisegér, aki elveszne a tömegben, ha az anyja nem lenne szexuálpszichológus. Otis különleges képessége, hogy ösztönből tudja, hogyan kell beszélgetni és segíteni a társainak, főleg párkapcsolati témában. A suli kirekesztett lánya, Maeve rájön, hogy a szexterápiáért pénzt lehet kérni és innentől 3 évadon keresztül belelátunk a középiskolás fiatalok lelki világába, és amit ott találunk, azt az ellenségemnek sem kívánnám. Itt nem csak a szexre gondolok, mert a sorozat kitér a családi gondokra (válás, drog), a hitre, és önismereti problémákra is.
Maeve például egyedül él egy lakókocsiparkban. De miért él így és miből tartja fenn magát? Egy homoszexuális srác szeretheti Istent? Miért töri el a saját kezét egy úszóbajnok srác? Milyen hatása van egy szexuális zaklatásnak? Milyen lehet annak a fiúnak, akit nem szeret az apja? Lehet még önmegvalósítani 40 év felett? Van élet a válás után? Milyen károkat okoz, ha nem gyászoljuk meg azt, akit elvesztettünk?
Ezeken a problémákon, és még sok máson Otis segít (néha csak közvetve), és tény, hogy Otis munkája kiegyensúlyozottabbá és békésebbé teszi a gimnázium életét. Azonban visszatérő dilemma, hogy etikus-e nem szakemberként pénzt kérni a terápiáért? Természetesen nem, emiatt Otis rengetegszer fel akar hagyni vele, de mindig rájön, hogy rajta kívül senki nem tud segíteni társainak (és a tanárainak). A probléma ott kezdődik (és ezt veszi észre Otis is), hogy a diákok senkivel sem tudnak beszélni, nem mernek tanácsot kérni, nincs, aki normálisan felvilágosítsa őket. Egy prűd társadalomban, az „erkölcsös" szülők nem értik vagy már rég elfelejtették, hogy nekik milyen érzés volt kamasznak lenni. A legtöbb fiatal ezért rákényszeríti magát olyan tettekre, amiket nem szívesen csinál. Például a leszbikus lány nem meri elmondani a barátnőjének, hogy másik lányt szeret.
Na de térjünk rá a szaftosabb részekre. Az elején nekem nagyon furcsa volt ez a gimnázium, túlzásnak éreztem a nyílt szexuális viselkedést és a létszámhoz képest irreálisan nagyszámú LMBTQ+ közösséghez tartozó diákot. A gimnázium diákjai vagy heteroszexuálisok, vagy homoszexuálisok, aszexuálisok, biszexuálisok, pánszexuálisok. A sorozatban szereplő gimnáziumot egy idő után „szexsulinak” hívják, mert itt tényleg minden bokorban szex terem. Meg a szertárban, könyvtárban, üres teremben, szóval mindenhol történik valami arcpirító. Az igazgató, habár szigorú, de elnézi, takargatja ezeket a dolgokat, mert tudja, hogy a kamaszoknak csak a szexen jár az eszük, neki pedig igazgatóként az a fontos, hogy a suli jó hírét megőrizze, az iskola jól teljesítsen. Ebből is látszik, hogy a felnőttek ebben a világban csak a külsőségekkel törődnek, nem értik és nem is akarják érteni a fiatalokat, emiatt pedig nem tudnak megfelelő segítséget nyújtani. A gyermek pedig, ha nem tud bízni a felnőttben, elutasít minden értéket, ami a felnőttől származik.
Elég hamar rájön a néző, hogy a gimnázium igazából a társadalom, amiben élünk és ilyen szemmel nézve már sokkal nyitottabbak leszünk az egyes szereplőkre. A legtöbb esetben az segített az embereken, ha őszintén kifejezték igényüket a másik személy felé, amit egy prűdségre nevelő társadalomban nem illik megtenni. A másik meglátásom az, hogy a felnőtt semmit nem ér el a fiatalnál (aki amúgy is lázad minden ellen, amit a felnőtt mond), ha eltiltja az erkölcstelennek vagy helytelennek ítélt dolgoktól. Ehelyett célravezetőbb, ha felvilágosítja a veszélyekről, lehetséges következményekről.
Azt szeretem ebben a sorozatban, hogy senki felett nem tör pálcát, inkább csak bemutatja az egyes szereplőket, és mindenki maga eldöntheti, hogyan érez irántuk. Ezzel a húzással engem például sokkal nyitottabbá és elfogadóbbá tett a különböző szexuális irányok iránt. A sorozat arra biztat, hogy mindig beszéljek őszintén a szeretteimmel és fejezzem ki az igényeimet feléjük, de a másik ember igényére is megfelelően reagáljak. A sorozat segített, hogy felismerjem, ha valaki komoly problémával küzd, így legalább nem rontok a helyzetén.
Viszont zavart a sorozatban, hogy túl sok volt a nyílt szexuális megnyilvánulás. Én még hiszek az illemben, nem hiszem, hogy az elfogadás azt jelenti, hogy elnézem, ha egy pár kamatyol a buszon. A szexuális irányok közül az egyetlen, amit nem sikerült megértenem és érzésem szerint a sorozat készítői is hasonlóan gondolkodnak, az a nem-bináris emberek kérdése. Két ilyen személyt mutat be a sorozat. Mindketten lányként születtek, de leszorítják magukat és sok számmal nagyobb ruhákat hordanak, hogy elrejtsék a testüket (ez eddig egyértelmű testképzavar). Mihelyst valakivel egy picit intimebb kapcsolatba lépnek, a feltörő ösztöneik a születési nemük szerinti viselkedésre ösztönzi őket, de a tudatuk ezt elutasítja, ettől pedig teljesen összezavarodnak. Nem értem mi történik velük vagy bennük, de remélem a sorozat folytatásából ez ki fog derülni.
