Az, hogy két ember ugyanazt álmodja éjszakáról éjszakára, lehetséges lenne? Igen. Enyedi Ildikó új filmjében Mária és Endre álmaikban szarvas párként együtt járnak téli tájakon, ahol a legteljesebb összhangban, szavak nélkül is megértik egymást.
A film fő helyszíne bár elsőre ijesztőnek tűnhet - mert hogy vágóhídon játszódik -, és néhány jelenetnél behunytam a szemem, csak a hangra figyelve követtem a filmet - mert vegetáriánusként halmozottan féltem a felkavaró jelenetektől -, de ezzel együtt ez a film szubjektivitást nem tűrően lenyűgöző - tartalmában és vizualitásában egyaránt.
Olyan érzelmi hullámokat, dilemmákat és stációkat mutat be, amik aktuálisabbak, mint valaha. Intimitás és érzékenység, ezt a két rendkívül fontos szót emelném ki - és ez a kettő az, amikre személyes véleményem szerint annyira szomjazik a néző lelke...
De humora is van a rendezőnőnek, méghozzá igen egyedi és szimpatikus. Aki még nem látta a Testről és lélekről című alkotást, tegye meg mihamarabb, nem fogja megbánni - én valószínűleg másodjára is meg fogom nézni.
