Remegő kezével nyúlt a könyv után. Mélyen barázdált arcán megcsillant egy mosoly, szemében hálálkodó tekintet. Sokat vacilláltam, hogy megajándékozzam-e ezzel a művel. Mivel ő volt az egyetlen hajléktalan, akit mindig könyvvel a kezében láttam az Újbuda megállónál, ezért jó ötletnek tűnt. „Ez a könyv akkor talál rád, amikor szükséged van rá” - vittem ezt a gondolatot, amely Szabados Ági NIOK csoport videója nyomán maradt bennem. Még meg is mosolyogtam, hogy talán a könyvek is, akárcsak a varázspálcák a Harry Potterben, maguk választják ki olvasóikat.
Így választotta most Andrást, a hajléktalant, Edith Éva Eger: A döntés című könyve. A könyv anno rám is a legjobbkor lelt. Egy esős, hideg, szomorú novemberi délután vettem meg és egy jó ideig ott pihent utána a polcomon. Pihent és várt. Aztán egyszer úgy éreztem, elérkezett az idő! Akkoriban magányos és elhagyatott voltam. Féltem, nem vagyok elég jó és nem lelem meg a helyemet a világban. Dicuka ekkor ragadta meg a kezemet és megmutatta, miként tudok kiszabadulni a saját koncentrációs táboromból. Miként tudok arra fókuszàlni, ami az enyém. Nem arra, amim nincs. Volt egy mondat, ami akkor szerepel a könyvben, amikor Dicuka és nővére, Magda haját leborotválják Auschwitzban. Ekkor Magda ezt kérdezi: „hogy nézek ki?” és Dicuka megdicséri a gyönyörű kék szemét, amit eddig a nagy hajától nem láthatott.
„Van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan.” (71. oldal)
Ez a könyv teljesen megváltoztatta az életemet. A szavaival élve: az olvasása során magamhoz öleltem a sorsomat. Soha egy könyvet sem olvastam el négyszer(!). Idáig. Mára 42 példányt vettem belőle. Családnak, barátoknak és igen, néha egy-egy idegennek is. A Móricz Zsigmond körtéren lévő könyvesboltban már nem is kérdezik, mit kérek. Csak biccentenek: „A Döntés lesz? Hány darab?”
Így adtam András kezébe a könyvet. Már egy ideje nem találkoztunk, de remélem, neki is segített ez az olvasásélmény kiszabadulni a fogságából! Bátorította őt a történet, hogy a legnagyobb nehézségekből is van kiút.
„Szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.”
A legnagyobb szeretettel ajánlom mindannyiótoknak! Talán annyi megjegyzés, hogy tapasztalatom szerint 18, de inkább 22 év fölött jobb olvasni. Addigra az ember már kontextus és tapasztalás terén is elég érett a műhöz. Persze vannak, akik fiatalabban is.
