Vallásgyakorlatunkban általában átugrunk a remény felett, míg a hitnek és szeretetnek kiemelt hangsúlyt adunk. Ma, most, azonnal – erre szűkült be életünk, a remény ezzel szemben távlatot nyit és nyújt. Megmutatja, hogy van előttünk jövő, amiben reménykedhetünk – mondta Fogassy Judit nővér, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága főmunkatársa a VIII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus alkalmából folytatott beszélgetésben. – „Remény a katekézisben” címmel rendezték meg idén a hitoktatók szakmai fórumát. Mi indokolta a témaválasztást?
– A kétévenkénti kateketikai kongresszus témaválasztásakor fontos szerepet tölt be a Szentatya katekézisének témája. Mind II. János Pál, mind pedig a jelenlegi pápa, XVI. Benedek kitért a remény erényének szükségességére. A kongresszus által is azt üzenjük: töltsön el minket az örömteli bizakodás Jézus Krisztusban, hiszen Ő általa van reményünk. Látjuk a körülöttünk lévő valóságot, szembesülünk azokkal a jelekkel, melyek azt mutatják, hogy lemondunk a reményről. A katekézis, azaz a hitre nevelés akkor lehetséges, ha a szakmai dimenzió a forrásból fakad.
– Gyakran nyugtalanság él a katekétákban, amikor a hitoktatás támogatása veszélyeztetettnek tűnik. Hivatását kell újra átgondolnia: csupán megélhetési lehetőségről van szó, vagy merjen-e a nehézségek ellenére is lelkesedni, bizakodni, és felkarolni a rábízottakat! A mi reménységünk nem a „majd lesz valahogy” profán optimizmusa, hanem Krisztus ígérete, hogy velünk van! A földön élünk, valóságosak a nehézségeink, de annyi okunk van rá, hogy megtapasztaljuk a kegyelmet, mely életünket kíséri! A katekéta reményének van oka!
– Ezért a tanúságtételek?
– Igen, a konferencia három résztvevőjét kértük fel arra, hogy saját élethelyzetében bemutassa, miként tapasztalta meg a remény arcát. Az egyik esetben egy család életének nehézségeiről hallottunk, melyeken az imában megtapasztalt remény ereje segítette át a családtagokat. A másik tanúságtevő arról számolt be, mit jelentett számára megtalálni hosszú keresés után azt a hitet, mely valóban reményt nyújt földi életünkben és halálunk után egyaránt. A harmadik katekéta pedig munkájából és saját életéből mondott el megrendítő eseteket, melyeken a remény tudta átemelni őt, családját és diákjait.
– A szekciók témája is a reményre nevelés. Mit jelent reményre nevelni?
– A kongresszus során a fő előadások mellett négy műhelyet kínáltunk fel, korosztályok szerinti bontásban: alsósok, felsősök, ifjúság és felnőttek katekézise. A remény keresztény erény, ami nevelést igényel. A műhelyek igyekeztek kitérni a remény szerepére, ahogyan az megjelenik a liturgikus év folyamán. Ennek első lépése az aktuális helyzet felismerése, amelyben a növendék él: otthon, az iskolában, barátai között. Második lépés a konkrét üzenet pedagógiája. Az alsós gyermekkel azt kell megbeszélni, mit fog ilyen helyzetben tenni. A felsősnél is kell a konkrét útmutatás, mit tegyen, de már érinteni kell a „miért” kérdést is. Az ifjúság esetében már a „miért” a lényeges, bár a konkrét cselekvést is meg kell nevezni. Azt keressük, hogyan tudunk másképpen – reményre hangolva, reményt felmutatva – beszélni a minket ért nehézségekről.
– Mi a helyzet a felnőttel: őt is nevelni kell, ő is nevelhető?
– A felnőtt helyzete összetett. Élete során sok sebet szerzett. A remény erényének újra felfedezése és aktív megélése segíti a gyógyulás folyamatát elindítani. Természetesen nem emelhető ki abból a helyzetből, amiben él. Segíteni kell tudatosítani, mi a reményének alapja: álmodozás, menekülési vágy, vagy valóban Istenre épül. Fontos, hogy lássa, hogy a remény célja nem csupán az aktuális helyzet javulása, hanem annak tudata, hogy minden nehézségben meghúzódik a kegyelem, és ezért a nehézség is javunkra fordulhat. Egyrészről látni kell azt, hogy a nehézségeket nem oldja meg senki nélkülünk, de a katekézis segíthet abban, hogy lássuk, a saját helyzetünkben hol húzódik meg a jó, és miben tud változni hozzáállásunk. Fontos a felismerés és döntéshozatal.
– Minket embereket nagyon meghatároznak érzelmeink. Mire elég egy felismerés?
– Igen, érzelmeink befolyásolnak minket, de meglátásom szerint mi emberek inkább az értelmet keressük mindenben: megkérdezzük, hogy ésszerű-e az adott helyzet? Mit nyerek, ha elfogadom? Ha láthatjuk, hogy van a nehézségnek értelme, akkor könnyebben ébred föl bennünk a remény. Persze, az értelmetlen nehézségekben sem tűnik el, sőt, de pont a remény által keressük a nehézségek magyarázatát. Ez azért fontos kiemelni, mert az ész a jót keresi. Ami ésszerű és jó, azt meg tudjuk szeretni. Amit szeretünk, azért érdemes tenni is. A remény erénye így nevel a jóra.
– Miért fontos számunkra a remény?
– A kongresszus célja, hogy felismerjük és tudatosítsuk magunkban, a remény jelentését, és szeressük meg újra! A szeretethimnuszban a remény a hittel és a szeretettel együtt szerepel. Az utóbbi kettőt gyakran kiemeljük keresztény életünkben, míg a reményen átugrunk. Szükségünk van áttérni arra a távlatra, amelyet a remény mutat előttünk. Figyelmünk gyorsan leszűkül: „ma, most, azonnal”! Határidőkben, elvégzendő feladatokban gondolkodunk. A remény viszont távlatot nyit és nyújt, és emlékeztet, hogy életünk több ennél. A keresztény élet nem a ma pillanataiból áll. Van előttünk jövő, amiben remélhetünk. Ez a távlat a hit célja. Segít szem előtt tartani a lényeges kérdést: milyen lépést kell ma tennem, hogy elérjem a Krisztus által adott jövőt. Így ad erőt és irányt a remény.
