Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Soul & Gospel Fesztivált Budapesten, mely a korábbi helyszínről – a Westend tetőteraszról- a Papp László Budapest Sportarénába költözik. 2010 november 3-án két nagyszerű együttes ad koncertet, a Hillsong London és a London Community Gospel Choir (LCGC).
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Időpont: 2010. november 3. 19.00
A Hillsong dalok világszerte fiatalok millióinak szívében ébresztették fel a hitet és a reményt. A kortárs gospel zene egyik legfrissebb és legdinamikusabb csapatát köszönthetjük ismét hazánkban. A Hillsong London 2008-ban együtt adott koncertet Matt Redman-nel a Soul & Gospel Fesztiválon, ahol négyezer lelkes fiatal vett részt a késő estig tartó eseményen. Ötödik albumuk idén fog megjelenni, melyről már biztosan hallunk majd néhány dalt. A repertoár nagy részét ismert Hillsong dalok, saját szerzeményeik, valamint a nagysikerű új cd, a Hail to the King számai alkotják majd. A Hillsong hangzás mára fogalommá vált és új színt hozott a modern gospel zene világába. Koncertjeikről nem hiányoznak a forradalmian új, látványos vizuál elemek és az egyedi színpadi megjelenés sem. Mind hangzásában, mind látványában egyedülállónak ígérkezik az Arénabeli koncertjük. Jegyvásárláshoz írj egy e-mait az ifigodollo[kukac]gmail.com -ra.
Bazil Meade álmodta meg és hívta életre a London Community Gospel Choir modern gospel kórust. 1982-ben indultak el, s azonnal európai ismertségre tettek szert sokoldalú zenei stílusukkal és lüktető szinpadi mozgásukkal. Koncertjeiken felejthetetlen élményt adnak hallgatóiknak. Többször jártak már hazánkban is, felléptek a Millenárison, ahol teltházas koncerteket adtak, óriási sikert aratva. Az első néhány szám után a közönség állva-tapsolva aktívan kapcsolódott be a koncertekbe.
A 2010. november 3-án megrendezésre kerülő Soul & Gospel Fesztiválunkra - melyen fellép a Hillsong London és a London Community Gospel Choir – az alábbi akciót hírdetjük:
Amennyiben azonos kategóriájú jegyből egy vásárló 3 db-ot vesz, plusz 1-et ajándékba kap, 7 db vásárlása esetén pedig 3 jegyet kap ajándékba.
Családi és csoportos kedvezmény október végéig!
3+1 db Állójegy: 8 970 Ft (11 960 Ft helyett)
3+1 db Prémium állójegy: 14 970 Ft (19 960 Ft helyett)
3+1 db Ülőjegy: 11 970 Ft (15 960 Ft helyett)
3+1 db Prémium ülőjegy: 14 970 Ft (19 960 Ft helyett)
7+3 db Állójegy: 20 930 Ft (29 900 Ft helyett)
7+3 db Prémium állójegy: 34 930 Ft (49 900 Ft helyett)
7+3 db Ülőjegy: 27 930 Ft (39 900 Ft helyett)
7+3 db Prémium ülőjegy: 34 930 Ft (49 900 Ft helyett)